Hoztam valamit a hegyekből – Mezei Mária

„Sok arcom volt, most a valódit látják, egy emberét, aki nem akar dolga-végezetlenül távozni: haza akar érni az emberek szívébe. Hogy most nem vagyok színésznő? Nem tudom. Lehet, hogy a színészet, - a valódi, –a tökéletes azonosulás, a tökéletes igazmondás. A jó színészethez elég a tökéletesen hazudni tudás képessége is: úgy tenni, mintha… Nekem azzá kellett válnom, szó szerint és valóságosan. A legvacakabb szerepért összezsugorodni, vagy megnőni saját határaimon túlra. Iszonyú szép és félelmetes volt… A nevemet i-vel írom, az y-t színigazgatók és újságírók ajándékozták a múltban. Megszoktam, mint a vörös hajam. Ma, mint minden hazugság, zavar. ’945 után én már nem csak színt akartam játszani - közölni akartam valamit. Hoztam valamit a hegyekből!  Igen, Istennel a hátamon, sokszor keresztbe feküdtem karrierem útján. Igen, önsors rontó is voltam. Nem maradt utánam semmi, amit szívből vállalok, csak három magnótekercs: az 1959-es Bartók termi estém, a „ Pacsirta,” és a „Bujdosó lány.” 

(Mezei Mária)

Azt mondják, egy ember addig él, amíg emlékeznek rá. Vajon Mezei Máriára hányan emlékeznek napjainkban? És hogyan? A „kecskeméti, franciás Mezeire”, aki remekül játszott kokottokat…, aki színésznő akart lenni, és az lett. Díva, Vörös Démon, Femme fatale! Vajon igazán ezt akarta és így? Valójában milyen ember volt? Hogyan élte mindennapjait? Kit és hogyan szeretett? Boldog volt-e, mint nő, mint ember, mint művész? Eleget tett-e a maga elé kitűzött, vállalt feladatának: szeretetben, szeretettel élni? Sok-sok kérdés, melyekre kutatva életét sem kaptunk egyértelmű választ. Nehéz utat vállalt, míg végül sikerült révbe érnie hű társával oldalán, mindennap megharcolt szeretetben, harmóniában önmagával, békében a világgal.

Régóta és sokszor az „utamba” került Mezei Mária: vagy úgy, hogy dalait énekelhettem, vagy úgy, hogy egy könyvet kaptam róla... Ismeretlenül is megszerettem.

Estemmel izgalmas kalandozásra hívom, várom Önöket. Fedezzük fel együtt - sok zenével, humorral és iróniával fűszerezve - e csodálatos Asszony, Ember, Művész életét.

Színésznő, Érdemes- és Kiváló művész.
(Kecskemét, 1909 – Budakeszi, 1983)

Előbb bölcsészhallgató volt, majd Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában tanult. Sebestyén Mihály társulatának tagja volt, és néhány éves vidéki szereplés után 1935-ben a Belvárosi Színházhoz került, majd a főváros csaknem minden magánszínházában játszott. 1944 márciusától, a német megszállás alatt nem vállalt fellépést. 1946-ban szerepelt újra a Belvárosi Színházban.

Az ötvenes években méltatlanul mellőzték. Kabarékban, esztrádműsorokban lépett fel, később önálló esteken Ady megzenésített verseit adta elő. 1949 után az Operettszínházban, a Vidám Színpadon, a Madáchban játszott, majd a Petőfi Színház után 1964-1970 között a Nemzeti Színház társulatának tagja volt – egyik nagy alakítását a Warrené mesterségében nyújtotta.

A 30-as évektől a magyar filmgyártás egyik csillaga, a háború után többen között az Édes Anna, A Noszty fiú esete Tóth Marival, Mici néni két élete, Tiltott terület című filmekben játszott.

1970-ben súlyos betegsége miatt visszavonult.