Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +36 1 476 6800
Henrik Ibsen

Hedda Gabler 16 színmű

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat vendégjátéka

Szépségének és kiváltságosságának tudatában, a jómódú katonatiszt lánya, Hedda Gabler házasságra lép Jörgen Tesman művelődéstörténésszel. A  munkájának maximálisan elkötelezett kutató férj és egész élethelyzete azonban kimondhatatlanul untatja, sőt, idegesíti. Unalmában és a magas társadalmi kategóriában élők gondtalan idealizmusával az emberi életformákat probléma nélkül rangsorolja és értékeli, a környezetében lévő, nála gyengébb akaratúakon pedig hatalmát gyakorolja. Így például a társadalom perifériájára szorult, visszaeső alkoholista, de tehetséges író Lövborgon - akivel korábban egészen közeli viszonyt folytatott, vagy annak „megmentőjével”, a családját hátrahagyó, szerény intell-genciájú, de tiszta szívű Elvstednén.

Önző idealizmusa, amely a halált is erkölcsi felvállalásnak minősíti, azonban nemcsak fenyegeti a körülötte levőket, hanem egyenesen emberéleteket követel. A sajátját is beleértve.

 

***

Keresztes Attila rendező a Hedda Gablerről:

 

„Ezt nem lehet megrendezni, csak vallomásos partneri viszonyban színreállítani.”


Interjú Keresztes Attila rendezővel a Hedda Gabler kapcsán

 

A Tompa Miklós Társulat régóta nem mutatott be Ibsen drámát.  Miért őt választottad?

Valójában a történetet választottam. Az olyan művek érdekelnek, amelyek a mindenkori emberről szólnak, az egyén önmagával és másokkal való összeférhetetlenségét, belső és külső konfliktusait, az egyénnek egy bizonyos társadalmi közegben való helyzetét boncolgatják. Ezért szeretem Csehovot és Ibsent.

Hogyan nyilvánul meg ez a probléma a Hedda Gablerben?

Az igazán jó drámák mind erről szólnak, ha pedig nem, akkor megtalálom bennük én. A színházművészetnek, ennek a fajta fogalmazott valóságnak, amit színháznak hívunk, az a dolga, hogy az embert boncolgassa, nem feltétlenül azért, hogy tanulságokat vonjon le a végén, de mindenképp fölmutasson olyan hibákat, olyan tévedéseket, amelyekre az ember tudatosan vagy öntudatlanul képes. Ha van valamiféle morális feladata a színházművészetnek, akkor ez az. A Heddában egy olyan északi kisváros közössége jelenik meg, ahol az élet satnya, és ingerszegény berögződések alapján működik. Ebből látszólag kiviláglik egy ember, Hedda Gabler, aki egy tábornok apa által meghatározott autoriter rendszerből érkezik. Hedda életében jelen van a néhai apával egyidős, látszólag segítőkész, de közben számító barát, Brack bíró, valamint egy férj, akihez egy szerelmi szakítás után menekült. Az a fájdalmasan szép ebben a darabban, hogy semmi nem igazi. A szerelmek nem szerelmek, a kapcsolatok nem kapcsolatok, Hedda Gablernek pedig látszólag olyan morális elvárásai vannak a viszonyrendszerein belül, amelyeket ő maga sem tud teljesíteni, és amelyek már idealizmusnak számítanak. Ebből fakadóan iróniával és öniróniával reflektál a környezetére, és beleesik a középszerűség csapdájába. Szigorúan megfogalmazza önmagának azokat az elveket, amelyek szerint élni kell, folyamatosan az öntörvényűséget hajtogatja, azt, hogy nem szabad alkalmazkodni a többiekhez, és kézbe kell venni az életet, csakhogy ez nem így működik. Ibsen Nórájával ellentétben itt nincs semmilyen fajta tett, illetve egy tett van, de az nem megoldás, mert az élet ellen való. Hedda a saját idealizmusának a csapdájába esve nem tud szabaddá lenni, bár folyamatosan a szabadságról beszél. Ennek pedig nem lehet más vége, minthogy elvész.

 

Ki ez a Hedda Gabler?

Csak felületesen lehetne megfogalmazni egy-két mondatban, viszont az előadás két órájában ez megfogalmazódik a maga összességében és teljességében. Gyakran azt mondják Heddáról, hogy ő a női Hamlet. Talán azért, mert neki ugyanúgy a halál a vőlegénye, ahogy Hamletnek a halál a menyasszonya. Hogy pontosan ki és milyen ez a nő, nagyon sokban függ attól is, hogy ki játssza.

 

Mit jelent ma az idealizmus, és mi számít tettnek?

Nem hiszem, hogy van ma egy éles törés a valós tett lehetősége és az idealizmus közt.  Olyan világban élünk, amiből kivesztek a nagy ideálok és a nagy tettek. A különböző korokban különböző okokból, és különböző, egyházi vagy társadalmi konjunktúrából fakadó hatások következtében zárolt normák olyannyira kinyíltak, hogy ma akár össze is keveredhet az idealizmus a tettel. A még 30 évvel ezelőtt is jelenlévő önmegfogalmazási vágy tétje és minősége is elkopott mára, mert bárki bármit megfogalmazhat és kijelenthet. Nem tudom, hogy ezt szabadságnak, vagy egyfajta rendetlen zavarnak nevezhetjük. Eldönti majd az utókor.

 

Öt éve rendezted a Heddát Szegeden. Milyennek látod öt év után azt az előadást, és miben lesz ez más?

Ennek az előadásnak a korábbihoz képest mások a belső ritmusai, máshol vannak a színházi megfogalmazásban a hangsúlyai. A felvetett kérdések és a megközelítésmód hasonló, de ez egy olyan történet, amelyben a játszók határozzák meg az előadás milyenségét. Ezt a drámát csak valóban vallomásos módon, önmagunkból lehet összeállítani. Ezzel a hét emberrel végigéljük, végigelemezzük az ibseni szereplők történetét, majd olyanná formáljuk a szereplőket, amilyeneket konkrétan ezek a színészek tudnak felépíteni önmagukból. Ezt nem lehet megrendezni, csak egyfajta partneri viszonyban színreállítani.

 

Az interjút készítette: Szabó Réka

 

***

Kritikarészletek:

György Andrea: Üvöltés a rózsaszín dobozból  (jatekter.ro)

„ Keresztes Attila új Hedda Gablere rózsaszín dobozba zárt néma üvöltés. (…)

Keresztes rendezésének egy új dimenziója tárul fel azáltal, hogy a klasszikus, dramatikus szövegre épülő, azt megjelenítő színházi előadás  rendezője a textus íróját is szereplővé teszi. (…) Az előadás ironikusan reflektál az artaud-i teologikus színpadra, amelynek legfontosabb eleme a szerő-isten, a szövegvilág teremtője, az atya, aki jelen van, és figyel, hogy minden az ő elképzelései szerint történjen a színpadon. Ő a zsarnok, akitől a rendező és a színészek, a „mester gondviselésszerű akartának elnyomott tolmácsai“ nem tudnak megszabadulni, illetve meg tudnának, de ennek az előadásnak az alkotói nem követnek el apagyilkosságot. (…) Az elakadt lemezen a tenor vég nélkül énekli a „Lass irre Hunde heulen“ mondatot, és a megtébolyodott kutyák mintha sosem akarnák abbahagyni az ugatást. A vásárhelyi Hedda Gabler nagyon jó előadás. Annyira jó, hogy még a szigorú Henrik Ibsenből is előcsal egy elismerő mosolyt. 

 

Balogh Tibor: magyarteatrum.hu

Varga Andrea Heddája messzire tartja el magától ezt a valóságot. Gabler-gyermek. Minden véleménye parancsszó. Mutáló kamaszrikácsolással szólja le a Nénike kalapját, követeli vissza az éjszaka sötétjét, ha be meri engedni a nappali fényt a szobalány. Fapisztolyként játszik a valódival: a túlélhető halál, az ártalmatlan vérontás kéjének indítékával, gyermekien halálmegvető elszántsággal cselekszik a felnőtti viszonyok között.  (…) Keresztes a személyiségzavarok típusjegyeinek intenzív kombinációját kéri/kapja színészétől. Hedda feltűnően és feltűnni akaróan vonzó, túlfűtött primadonna. Elvárja, hogy a dolgok folyvást, körülötte, drámaian és misztikusan történjenek. Teátrális. Szexuális provokációi mögött rideg játékszenvedélyt érezni. Ez a hisztrionikus máz pattan le róla a Lövborggal való újratalálkozásakor, s tárul fel idegburkának egy másik rétege, a borderline természet, amely lehet akár az igazi is.

 

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat vendégjátéka.