Godot-ra várva MITEM 14

A Godot-ra várva című előadásban Samuel Beckett darabjának körkörösségét egy Tom Waits-től kölcsönzött, vissza-visszatérő szaxofonszólam hangsúlyozza. Az ereszkedő színpad „a szakadék peremén és a szemétdomb közepén” maga az emberiség hanyatló történelme. Két felvonás, azaz két nap távlatában a párosok elénk állítják „a látható emberi lét minden pozitúráját”. Vladimir–Estragon, Pozzo–Lucky és a Fiú: két duett és egy hamis szóló. Tompa Gábor elképzelése szerint ez a precíz partitúrából kibontakozó zene az életnek mint várakozásnak a zenéje, az egymást kiegészítő pároké, a másiktól való függésé, valamint a megváltásban való reményé. „Minden színház várakozás”, mondja Beckett. A karakterek a túlélés együgyű bohócjátékait játsszák, hogy elüssék az időt. Vladimir és Estragon mind a Godot-játékkal, mind a színház-játékkal a szó szoros értelmében időt csihol. Folyton együtt tűnnek fel. „Szentek nem vagyunk, de tartottuk magunkat a megállapodásunkhoz. Hány ember dicsekedhet ezzel?”