JEGYPÉNZTÁRUNK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA:
December 21-22-23-án, valamint december 27 és 30 között 10.00-18:00 óráig. December 24-25-26-án, december 31-én és január 1-én zárva.
JEGYPÉNZTÁRUNK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA:
December 21-22-23-án, valamint december 27 és 30 között 10.00-18:00 óráig. December 24-25-26-án, december 31-én és január 1-én zárva.
Szikora János rendezői levele
Az Internet adta személyes megszólalás lehetőségével élve röviden elmondanám, hogy miért választottam a Nemzeti Színház nyitóelőadására Madách Imre Az ember tragédiája című művét. Helyzetem nehéz, mert a végső választ csak a darab bemutatásakor tudom megadni. Van azonban néhány pont, amely útjelzőként elvezet a színházi függöny felgördüléséhez. Egy darab színreviteli folyamatában az ún. világító próbák képezik az utolsó fázist. Jelen pillanatban még előtte állunk, hogy mire és hogyan essék a fény, de valahogy mégis ez fejezi ki legjobban, hogy az alkotás sokszor szükségképpen homályos fázisaiból miként ér a rivalda fényébe a darab.
Még itt a rendezői mélyreásás előtt szeretném elmondani, hogy Madách műve az egyetemes irodalomtörténet azon részéhez tartozik, amely a bibliai Teremtések Könyvének értelmezésével foglalkozik. A névsorra méltán büszkék lehetünk: Dante, Milton, Goethe, hogy csak a legismertebbeket említsük. Azon egyetemes művek sorába tartozik, amelyek az ember megkerülhetetlen és legmélyebb kérdéseivel és vágyaival foglalkozik. Költői megfogalmazásban: témája az isteni fény és az emberi szellem visszfénye. Épp ezért egyszerre lehet tárgya különféle történeti, filozófiai és művészeti diszkurzióknak és nem utolsósorban ihlető forrásul szerepel más alkotások (eltérő megvilágítások) létrehozására. A tragédiát tucatnyi nyelven kiadták, és számtalan különféle feldolgozást ért meg. Épp e széles látószög és ismertség végett is jogos kérdésnek tűnik, hogy miként kerül színre az 1859. február 17. és 1860. március 16. között papírra vetett mű 2002. március 15-én. Egész egyszerűen: mi az aktualitása a mű XIX. századi tartalmának és milyen formával köti le a XIX. századi nézőt?
A tartalom tekintetében a következőket szeretném elmondani. Amikor elfogadtam a nyitóelőadásra való felkérést, egy régóta vonzó és nagy kivívás felé fordultam. Ez a mű különleges adottságokat igényel: kitüntetett közfigyelmet (az új Nemzeti megnyitása), valamint nagy és jó színházi apparátust (európai, élvonalbéli technika). Ez a tulajdonsága abból fakad, hogy a világról való elgondolkodás, a történelem és a létezés értelmének felfejtése nem akként napi tevékenység, mint a táplálkozás vagy épp a villanyszerelés. Szükségképpen egy más nézőpontot követel és a hétköznapihoz mérten kibillent állapotot, eredményez. Ki kell szállnunk a hétköznapokból, és szembe kell néznünk a mindennapi rohanás mögött meghúzódó kérdésekkel és jelentésekkel.
Ez az állapot a Miért?, és nem a Hogyan? kérdése. A Miért?, a célt kérdi, a Hogyan?, az utat mutatja. Ha egy korszakban olyan változások és váratlan katasztrófák (New York, 2001. szeptember 11.) történnek és támadnak, amelyekkel nem számoltunk, akkor a változások és katasztrófák által kibillentett világban fel kell tenni a Miért? kérdését. Az ember tragédiája aktuális mű. Arról beszél, hogy az ember, így a társadalom és a történelem is érzékeny és bonyolult entitás, amelyet nem lehet számokkal és egyetlen igazággal irányítani, de még leírni, jellemezni sem. Arról a felelősségről beszél, amely egyforma erővel követeli az Embertől a létezés értelmezését, és az emberektől, tőlünk a személyes cél keresését. A civilizáció hajnalán e fény megvilágításában indultunk útnak, s rá tekintettünk, ha kilátástalan labirintusba tévedtünk vándorlásunk során.
A formáról a következő megközelítésben beszélhetek. A darab az elgondolás elgondolása, egy teremtés kísérlete. Leginkább az emberi gondolkodás folyamatára hasonlít, amelyet oly sokféle (egyéni és közösségi) dolog befolyásol és alakít. És itt elérkeztünk ahhoz a (szerénytelenség nélkül is ismeretelméleti) szakadékhoz, amely a XIX. századot a XXI. századtól elválasztja. Az alapvetően nyelvre, tehát az írásra és a beszédre épülő korból a vizualitás korába vándoroltunk. Úgy gondolom a művész nem múzeumi tárlatot rendez, és így nem egy valamikori gondolkodás logikáját és tényeit rendezi lineáris sorba, hanem a szerzői intuícióra építve, a saját korához köti a művet. Korszakának jellemzőiben gondolja újra el, az őt körül vevő világból hívja elő jelen esetben Madách kérdését, mintahogyan a fotográfus látványa hívódik elő a film emulziórétegében. Egy új, egy szükségképpen más felvétel készül - más fény és más tárgyviszonyok közepette. Ha ehhez hozzá vesszük, hogy a probléma pontos megmutatására használt hasonlat (a fényképezés) eljárása is megváltozott (a kémiai átváltozásból áttért a digitális kalkulációra), érzékelhetővé válik, hogy miért is tekintem nagy rendezői kihívásnak a tragédia színrevitelét.
A XIX. század az élet képeit a nyelv segítségével leírta, így kísérletének végeredménye egy logikai rend volt. A XX. század a verbalitás helyére a képet állította. A XXI. század, a globálissá váló digitalizmus kora, az egyes, különálló poétikák alapján létrejött képek helyére a valóság folytonos képi visszatükrözését állítja, így véreredménye a látvány. E mesterséges realizmusból visszaásni a valóság rétegébe, a képeket ontó képernyők felülete helyett a valóságot érinteni - ez az a rendezői irány, amelyet én Madách intenciójából kiolvasok és korszakom alapvető feladatának tekintek. Nem bújhatok el más logika mögé, nem húzódhatok más igazság, vagy igazságok védelmébe. Munkám: egy kritikai álláspont kifejtése a valóság-feldolgozására használt művészeti eszközökkel végrehajtva. A kritika célja a Miért? szintjének elérése, azaz korszakunk valóságteremtő módszerének mind pontosabb ábrázolása a felismerés reményében. Tartalom tekintetében: ezt a reményt tekintem azonosnak az alsósztregovai dolgozószobában megfogalmazottakkal. Forma tekintetében: így azonos az írás korának faggyúgyertya fénye a digitalizmus computerének kékes lángjával.
Madách Imre a magyar irodalom és drámaköltészet kiemelkedő alakja. Műve, Az ember tragédiája a magyar drámairodalom egyik legismertebb darabja. Számos nyelvre lefordították és a mai napig több országban vitték színre. Madách nemesi családból származott, részt vett a szabadságharcban. Kossuth titkárának rejtegetéséért börtönbe vetették. Élete nagy részét Alsósztregován töltötte. Itt született meg költészeti és drámai munkáinak többsége.
Madách Imre (1823. jan. 21. Alsósztregova - 1864. okt. 5. Alsósztregova) drámaíró, költő. Nemesi családból származott. 1837-ben filozófiát, 1839-40-ben jogot tanult a pesti egyetemen. Szülőhelyén fejezte be tanulmányait. 1841-43ig megyei aljegyző Balassagyarmaton. 1842-ben ügyvédi vizsgát tesz. 1845-ben házasságot kötött Fráter Erzsébettel. 1846-ban főbiztosnak választják Nógrád vármegyében. A szabadságharcot megyei élelmezési főbiztosként támogatta.
A szabadságharc bukása után Rákóczi János, Kossuth titkárának rejtegetése miatt az osztrák hatóságok letartóztatják. A pozsonyi vízikaszárnyában raboskodik négy hónapon át, majd egy évig rendőri felügyelet alatt él Pesten. 1854-ben elválik feleségétől, ezt követően haláláig Alsósztregován él. 1861-től országgyűlési képviselő.
Első költeményei 1839-ben jelennek meg. Írt novellákat és liberális szemléletű cikkeket, de elsősorban drámaíróként jelentős. Először magyar történelmi tárgyú drámákat írt prózában (Commodus, 1839, Nápolyi Endre, 1842, Csák végnapjai, 1843.), majd időmértékes verselésben antikizáló és egyetemes témájú munkákat készít (Férfi és nő, 1843., A civilizátor, 1859. Mózes, 1860.) Fő műve Az ember tragédiája, Alsósztregován íródott 1859. februárjától 1860 márciusáig. A drámai költeményt Arany Jánosnak küldte el bírálatra, akinek verselési és nyelvi korrekcióit elfogadta.
Az ember tragédiáját az irodalomtörténet jellegzetes XIX. századi műformaként tartja számon mint az emberiség-költemény világirodalmi vonulatának (Goethe: Faust, Byron: Manfred, Shelly: A megszabadított Prométheusz) kiemelkedő alkotását. Az elfogadott értelmezés szerint műfaji és poétikai ihletői elsősorban az európai romantika lírai drámái voltak, amelyekben a színpadi konfliktus helyett a gondolati líra az elsődleges, világképi előzményei között pedig a hegeli dialektikus történelemszemlélet, a különböző pozitivista irányzatok és a voltaire-i deista istenkép is szerepel.
A mű sikere meghozta számára az elismerést, de színpadra állítását már nem érhette meg. 1862-től a Kisfaludy Társaság tagja. 1863 januárjában Madáchot az akadémia tagjai sorába választja, székfoglaló beszédét (A nőről, különösen esztétikai szempontból) betegsége miatt már Bérczy Károly olvassa fel 1864. áprilisában.
Az ember tragédiájának első színpadi előadására Paulay Ede rendezésében 1883. szeptember 21-én kerül sor a Nemzeti Színházban. Az első előadáson Ádámot Nagy Imre, Évát Jászai Mari, Lucifert pedig Gyenes László alakította.
Madách élete Alsósztregován
"A magyar csodák közt a Nógrád megyei ház olyan csoda, ahová levett kalappal, nemzeti sorsunkon való meleg áhítattal, örökös hittel gondolhatunk, Költeményt írtak itt, amely költemény örök büszkesége a magyarnak," - írja Krúdy Gyula. Alsósztregova a XV. század óta a Madách család birtoka. Néhány évet leszámítva Madách Imre csaknem egész életét itt töltötte. 1855-ben átalakította a kastély egy részét és a biliárdszoba melletti folyosóból hálófülkét csináltatott magának: ez lett a híres "oroszlánbarlang". Itt írta meg Az ember tragédiáját 1859. február 17. és 1860. március 26. között. A kastély parkjában található a költő 1936-ban átadott, Rigele Alajos által tervezett síremléke is. Az épület ma a kékkői Múzeum részeként, Madách Imre életművének és a régió kiemelkedő irodalmi személyiségeiről szóló kiállításnak ad otthont.
A falu története összeforrott a Madáchokéval, akik Nógrád megye legrégibb családjai közé tartoztak. Őseik már II. Endre korában a "birtokos nemes urak sorában" álltak. A falu nevét először 1245-ben említik okiratok. 1430-ban már a község Madách Ferenc birtoka. 1552-ben a törökök földig lerombolták Madách Péter itteni várkastélyát, őt, magát pedig foglyul ejtették. Amikor 1585-ben kiszabadult, ismét elfoglalta ősi fészkét. 1594-ig a település a török hódoltsághoz tartozott. Ezután több ura is volt a falunak, míg a XIX. század első felétől újból a Madách család birtokában találjuk.
A régi várkastély valamikor a XV. században épülhetett. Évszázadokra visszamenő történetét a homlokzatára latinul felírt szövegből ismerhetjük meg, amelyet Kimnach László festő adott közre a Vasárnapi Újságban, 1883-ban. E szerint: "Ez épületet mely hajdan vár vala, s már a Madách nemzetség által használtatott lakóhelyül, 1552-ben a török vad keze, 1717 s 1758-ban pedig tűz által gyúlatván meg, ennek szomorú és elégett romjai fölé emelte, építette Sztregovai Madách Sándor 1799-ben."
Az új kastély is Alsósztregova jeles kőépületei közé tartozott. Ugyancsak Kimnach Lászlótól tudjuk, hogy építője "trebosztói Révay Péter, aki akkor a szrtegovai birtok felét zálogban bírta, építési joggal, a Madách családtól", s a költő nagyapja, Madách Sándor "csak" visszaszerezte a zálogban lévő birtokrészt a kastéllyal együtt. Id. Madách Imre -a költő apja- a megye alügyésze volt, ő fejezte be a visszaszerzett kastély rendbetételét, így 1810-ben már ide hozta feleségét Majtényi Annát. Ő tette lakályossá a szép parkkal ékesített kéttornyú földszintes épületet. Ebben az új rokokó - klasszicista, barokk szöglettornyokkal ékesített kastélyban született Madách Imre 1823. január 20-án.
A kastély 1964-ben lett irodalmi, pontosabban Madách Múzeum. Eredeti relikvia alig akad az épületben. A kastélyt 1984-ben restaurálták, s 1996-ban nyílt meg újra az irodalmi kiállítás. Ennek egy része elsősorban képanyag, amely Madách életét és munkásságát próbálja dokumentálni. A néhány kép és bútordarab csak halvány kontúrjait érzékelteti a kastély egykori hangulatának, életének. Nem messze az épülettől, a megcsonkított park egyik részében áll Madách síremléke és az új családi sírbolt. Madách földi maradványai eredetileg a község temetőjében, a régi családi sírboltban voltak. Egy új és tisztességes síremlék építésének gondolata már a századforduló táján felmerült, ám csak jóval később valósult meg. 1934-ben exhumálták először Madách és a többi családtag holttestét, de csak 1936-ban, egy másik exhumálás alkalmával kerültek végleges helyükre, a mai sírkamrába. 1936. december 19-én ünnepélyes külsőségek nélkül leplezték le Rigele Alajos monumentális szobrát, hogy ez is hirdesse a Tragédia írójának halhatatlanságát. Ádám szobra az emberi létért vívott örökös küzdelem jelképe. A pillér felső részén Madách portréjának bronz domborműve látható.
Telihay Péter - dramaturg:
Miért a Tragédia?
A Tragédia miért?
Miféle kalandvágytól vezéreltetve veselkedik neki egy müvész a Tragédia színpadra állításának? Mert szereti. Mert akkora monstrum,hogy nem lehet nem nekiállni. Mert a darab gondolati-filozófiai sokrétűsége, történelmi alapossága és árnyaltsága, illetve az a mód, ahogyan az emberiség alapkérdéseit tárgyalja, különösen nagy rejtvénnyé teszik. Mert arcátlanul üde és zavarbaejtően bonyolult teatralitása olyan kihívás elé állít,amely elől kitérni gyávaság lenne. A kihívásokat vállalni kell,a rejtvényeket pedig meg kell fejteni. A kaland jó, a kaland izgalmas. Az ember tragédiája pedig a legnagyobb kalandok egyike.
Milorad Krstic - díszlettervező:
A müvészet nem más mint a régi tartalmak új formába öntése.
Mindannyiunk, a rendező, a dramaturg, a színész, a zeneszerző, a koreográfus és a többi alkotó, akik a szövegen dolgozunk, mely messze túlélte azt a kort amelyben létrejött, saját kreativitásunkat friss szemlélettel igyekszünk kifejezni.
Az én személyes feladatom, mint a vizuális müvészé az, hogy Madách szöveges vízióit olyan képekbe öntsem, melyek megfelelenek a mai kor közönségének.
Márta István - zeneszerző
ˇ Szinte gyerekkorunk óta dolgozunk együtt Szikorával, régi munka kapcsolat a miénk, nagyon sok rendezésében vettem részt zeneszerzőként.
ˇ A Tragédiára összeállt csapat nagyon szimpatikus számomra, szívesen veszek részt benne.
ˇ Zeneszerzőként számomra nagy kihívást jelent a feladat. Ez lesz a negyedik alkalom, hogy találkozom Madách művével. Eddig kétszer írtam zenét a darab színpadi változatához - Csiszár rendezésekben, és én szereztem a zenét Jeles András Angyali üdvözlet című filmjéhez is, ami a Tragédia filmes adaptációja volt gyermek szereplőkkel.
Színházavató előadás: 2002. március 15.
