A KÉPZELT BETEG MITEM

A „Képzelt beteg” című előadásunkban Molière egy lehetséges arcát mutatjuk meg a közönségnek: a színészt, a kivételes művészekből álló társulat vezetőjét, valamint Molière-t, az embert. 

Előadásunkban megőriztük mindazokat az elemeket, amelyek Molière eredeti művében is megtalálhatók (ez egy sajátos műfaj, amelyet maga Molière teremtett meg: a comédie-ballet), és amelyeket a „Képzelt beteg” értelmezéseiből leggyakrabban kihagynak: az epilógust (a kezdő jelenetet), a apológiát, mint XIV. Lajoshoz (aki Molière udvari pártfogója és gyermeke keresztapja volt) intézett védőbeszédet, valamint az intermezzókat (zenei és táncos betéteket, amelyek megszakítják a fő cselekményt, és felkészítenek a következő felvonásra). 

Őszintén szólva, előadásunknak ebben a rövid, cselekményt megszakító pillanataiban valami más is történik – valami, ami a színésztársulat számára döntő jelentőségű (hiszen a darabot XIV. Lajos király jelenlétében játsszák, ami meghatározó körülmény), és amit a közönség egy szokványos előadáson nem láthatna. Hirtelen a „Képzelt beteg” negyedik előadásán találjuk magunkat, 1673. február 17-én. A függöny mögé pillantunk, ahol látjuk a színészeket, amint a következő felvonásra készülnek. Látjuk, hogy Molière úr beteg, nincs jól, és ráébredünk arra, hogy számára, ebből a külső nézőpontból e komédia előadása immár élet-halál kérdéssé vált. 

Egy kockázatosabb és jóval nagyobb színházi kihívásra akartunk vállalkozni. Molière sorsának elkerülhetetlensége vezetett bennünket egy ilyen előadás irányába. Felhasználtuk a halálának szimbolikájában rejlő erőt, amely szó szerint a színpadon kezdődött a negyedik előadása közben, amikor Argan, a képzelt beteg szerepét játszotta. Ez a körülmény határozottan, mégis finoman itatja át előadásunkat, és játékos, komikus hangvétele mellett finommá és szinte tragikussá teszi azt.