Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
2024. június 15. - Jolán, Vid Napja

Sűrített idő, sűrített létezés

A hetvenéves Rubold Ödön a kicsapatás öröméről, mérnökségről és színházról, versmondó gyerekekről és barátságokról

Jól néz ki. Mi a titka, hogyan tartja karban magát?

– Wekerlén van egy futópálya, ahová kijárok. Egy kör séta, két kör futás, közte gimnasztikázás. A sport mindig hozzátartozott az életemhez. 17 éves koromig igazolt futballista voltam, később teniszeztem, kerékpároztam, úsztam. Mikor az orvosom nézi a leleteimet, mindig mondja: „Ne legyen nagyképű – gének!” 

Kijelenthetjük, hogy ha nincs Krizsai Tibor, akkor ma nem lenne színész?

– Valóban, nagyon emlékezetes beszélgetés volt! Villamosmérnöknek tanultam, és Tibor a kollégiumi szobatársam volt. Rettenetesen szenvedtem a műegyetemen, mert nem érdekelt. Viszont hihetetlen kulturális élet zajlott, koncertekre, filmklubokba jártam, láttam Gábor Miklóst, Haumann Pétert, Latinovits Zoltánt, akivel az előadása után a könyvtárban beszélgettünk is. Rájöttem, hogy engem az emberi sorsok, lelkek, érzelmek érdekelnek. Egy nap Tiborral dumáltunk, aki biztatott, próbáljam meg a színészetet. Fölhozta példának Latinovitsot, aki építészként végzett, és utána lett színész. Miért ne lehetne váltani? Láttam egy plakátot az egyetemen, hogy a Szkéné Színház felvételt hirdet. Egy verset tudtam, a Magyar jakobinus dalát Adytól, azt mondtam el Wiegmann Alfrédnak, az akkori vezetőnek. Ott eldőlt a sorsom.

Befejezte az egyetemet?

– Tizenhét ismétlő vizsgám volt. A rektori utóvizsga háromtagú bizottságának könyörögtem, hogy csapjanak ki, mert színész szeretnék lenni. Azt mondták: „Fiatalember, minden szigorlata megvan, már semmi nem menti meg attól, hogy mérnök legyen.” Végül beírták az egyest, én pedig évekkel később meghívtam őket a negyedéves diplomamunkámra, A Karamazov testvérekre. Elismerték, hogy jól döntöttek.

 

Több mint tíz darabban játszik a Nemzetiben. Emellett mire marad még ideje? 

– Együtt dolgozom a Duna Művészegyüttessel és színpadi beszédet tanítok két osztálynak a Baross Imre Artistaképzőben. Ahhoz, hogy a fiatalok intenzíven tudjanak létezni a színpadon, át kell alakítaniuk a testüket, főleg a légzésüket. A hétköznapi ember léte kevés a színpadon, főleg nagy színpadon, mert ugye ott sűrítmény van: sűrített a tér, az idő és sűrített az ottani létezésünk is. Helyesen, érthetően, a személyiségnek megfelelően kell beszélni, aminek az alapja, hogy jó helyre vegyük a levegőt. Ha valakinek „vivő” hangja van, az komoly magabiztosságot ad a színpadon. A kisunokám hét és fél hónapos, örömmel nézem, hogy ő még tud helyesen lélegezni, természetes módon jár föl-le a pocakja.

Nagy rajongója a verseknek. Ez már a főiskolán is így volt?

– Már középiskolás koromban Ady-rajongó voltam, de nem szerettem verset mondani, mert rettenetesen izgultam. Aztán József Attila, majd Baka István lett a kedvencem, most éppen Babits, de kezdek „átállni” Kányádi Sándorra. A Nemzeti Színház kereteiben működött Nemzeti Stúdióban évekig tanítottam színészmesterséget. Szerintem sok dolog tanulható a szakmánkból, és abba az illúzióba ringatom magam, hogy át is tudom adni. Élvezem látni, ahogy nyiladoznak a gyerekek. Most végez egy öttagú csapat az artistaképzőben, nem lehet összehasonlítani, hogyan kezdtek nálam verset mondani, és milyen szinten állnak most. Néha eltátom a számat a csodálkozástól.

Mikor kezdett el a határon túl is gyerekekkel foglalkozni?

– A Székelyföldi Varga Sándor Verstábor – Kubik Annával és Ráckevei Annával – egyfajta „utókezelés”, ugyanis nem szeretnénk elengedni a Kárpát-medencében tartott versmondóversenyek résztvevőinek a kezét. Varga Sándor találta ki, hogy hívjuk el őket verstáborba. Sajnos ez a nagyszerű ember már nem él, az özvegye viszi tovább ezt a nemes ügyet. Tavaly tartották a 11. találkozót Csíkcsomortánban, én kilenc éve tartok velük minden nyáron. A két Anna minden nap egy versmondással kapcsolatos témát beszél át a résztvevőkkel: melyek a beszélt nyelv írott és íratlan szabályai, vagy hogyan válasszanak verset. Én azokkal a gyerekekkel foglalkozom, akik másodszor-harmadszor vannak ott. Mindenféle gyakorlatokat csinálunk, amelyek egy része kicsit már átvezetés a színészet felé. Logopédus is foglalkozik velük, néptáncot tanulnak, a Misztrál együttes dalokat tanít, jókat kirándulunk. Nagy élmény mindannyiunknak. Elementáris érzések szabadulnak föl a gyerekekből egy-egy ilyen táborozás alkalmával.

 

Kubik Annával már régebbi a kapcsolata. Mióta ismerik egymást?

– Fölöttem járt egy osztályba Bubik Istvánnal, én pedig nagy barátságban voltam Funtek Frigyessel. Később mindannyian egy színházban játszottunk, négyen egy gombóccá váltunk. Fricivel együtt is laktunk. Miközben a Nemzetiben próbálták az Advent a Hargitán című darabot, Fricitől folyamatosan hallottam, hogyan dolgoznak, mik a problémák. Előző nyáron, 1985-ben elhívtak Erdélybe, ahol Sütő András kertjében ismerkedtem meg a darabbal. Azért nem benn a lakásban, mert a vécé is be volt poloskázva. Sütő iszonyú prés alatt állt. Végig követtem a darab és a bemutató körüli botrányt, meghurcoltatást is. Sütő András két évig nem jöhetett át, de mikor megérkezett, az ünnep volt. Három évig együtt öltöztem Sinkovits Imrével, és tanúja voltam, hogy Imre bácsi minden nap megírt egy nyílt levelezőlapot Sütőnek, minden nap elment a postára és feladta. Mondom, Imre bácsi, nem lesz ebből Sütőnek baja? A Securitate biztosan figyeli. Legalább megtanulnak olvasni és művelődnek! – válaszolta. Száz ilyen levelet írt. A békéscsabai Advent a Hargitán rendezésemet Sütő András már nem látta, de azt még igen, amikor átvettem a szerepet Bubiktól, aki akkor elment Angliába. István pedig előzőleg Fricitől, mert ő meg Franciaországba költözött.

Máig műsoron van a Nemzetiben a 2022-ben bemutatott Hazatérés című rendezése – nem ez volt az első…

– Profi körülmények között a békéscsabai Advent a Hargitán volt az első, a Hazatérés a második rendezésem. Előtte diákoknak állítottam színpadra több vizsgaelőadást, közülük az egyik legemlékezetesebb a FAME című darab.

Számított, hogy az édesapja is amatőr színházi rendező volt?

– Nem, mert ő egy vagy két darabot rendezett amatőröknek. Tolna nevű kisvárosunkban legalább öt civil kör működött. Tolna Paks és Szekszárd között félúton található, ott nőttem föl, a dédszülőkig visszamenőleg minden rokonom ott született. A világ közepe. Jó dramaturgiai érzékkel április elsején jöttem a világra. Színész mikor szülessen? Bolondok napján. És még ehhez jött, hogy Ödönnek kereszteltek, ami miatt már az óvodában is sokat cukkoltak. Apukám is Ödön, az ő keresztapja is, aki zirci kereskedő ember volt, abban a korban, amikor óriási tisztelet övezte Széchenyi Ödönt. Még volt becsülete az olyan embernek, aki sokat tett a közért. Széchenyi István Ödön nevű fia – többek között – a magyar és a török tűzoltóság megteremtője volt. 

 

Ha már Tolna: a tolnai halászlevet gyufatésztával eszi?

– Csakis! Ha lehet házi gyúrt tésztával. Úgy készítem, ahogy apámtól és az óvodáskori barátomtól tanultam. A Nemzeti Színházban is főztünk már több alkalommal közösen – tíz bográcsban.

A mártírhalált halt Esterházy János grófról szóló Hazatérés című darabot Ön szerette volna színpadra vinni vagy fölkérték a rendezésre?

– Érdekes történet. Egy vasárnap a Gesztenyés kertben sétáltam, ahol megláttam egy szobrot. Esterházy Jánost ábrázolta, akiről csak annyit tudtam, hogy magyar arisztokrata volt, Szlovákiában élt, és zsidó embereket mentett. Két nappal később szerződtetési tárgyalás miatt beszélgettem Vidnyánszky Attilával. Szó szót követett, egyszer csak azt kérdezte, nem akarok-e egy darabot rendezni Esterházy Jánosról. Majdnem leestem a székről. Lukácsy Györgyöt kérték fel a darab megírására, akivel tavasszal elmentünk Esterházy sírjához Alsóbodokra, ahol szeptemberben bemutattuk a darabot. Varázslatos hely. És! Útközben keresztülmentünk kis falvakon, az egyikben az ükapám született, és onnan költözött Tolnára. Kiderült, hogy Gyurinak is csaknem az összes rokona felvidéki. Ahogy a szereplők többségének is.

Mit szeretett volna megmutatni Esterházyból?  

– Hogy micsoda lélek lakozott benne! 19 éves koráig élte az arisztokraták kulturált, ugyanakkor léha életét. Trianon sokk­ját nem tudták földolgozni a barátaival, ittak, duhajkodtak, majd Esterházy úgy döntött, inkább tenni kell valamit. Politikai pályára lépett, nemcsak a magyarok, a szlovák emberek jogaiért is kiállt. Sokaknak segített Magyarországra szökni, üldözte a Gestapo, internálták, megjárta a Gulágot. Az élete önként vállalt krisztusi életút különböző stációkkal. Miközben Szlovákiában a mai napig háborús bűnösként tartják számon, folyik a boldoggá avatása. A Felvidéken imádkoznak hozzá, kéréseket fogalmaznak meg felé. Nem keresek rendezési lehetőségeket, mert színész vagyok, de ha számomra fontos ügy, mint ez is – szívügy – jön szembe, akkor beleállok.

Azon kívül, hogy színész, a Nemzeti Színházban évekig az ifjúsági programok felelőse volt. Mi volt a feladata?

– A kicsiktől a gimnáziumi osztályokig programokat találtam ki, szerveztem, rendeztem. Például minden második hónap vasárnap délelőttjén kölyöknapot tartottunk különféle kézműves foglalkozásokkal. Később koncerttel, báb- és gyerek­előadással vártuk a gyerekeket. Egy idő után akkora volt az érdeklődés, hogy előre kellett regisztrálni. Elkezdtük a Nemzetiben is az Ádámok és Évák Ünnepét, aminek a lényege, hogy Az ember tragédiája című mű 15 színét 15 különböző iskola diákjai tanulják meg és mutatják be. Mindig óriási siker.

Negyvenkét éve van a pályán. Úgy érzi, már mindent megmutatott magából?

– Áh, nem! Minden fontos dologban kipróbáltam magam, főszerepeket játszottam, szerepeltem mozi- és tévéfilmekben, szinkronizáltam. Fiatal koromban előfordult, hogy egy nap három előadást játszottam. Azt máig értékelem, ha jó szerepet kapok.

Néhány éve már élvezhetné a szabad éveit.

– Eszemben sincs! Ez éltet. Jó, néha megfordul a fejemben, hogy milyen lenne csak úgy lenni… De hát imádok mindent, ami a színpad körül zajlik, elsősorban játszani, tanítani, rendezni. Sok jóban volt részem.

 

Ozsda Erika

| fotó: Eöri Szabó Zsolt

(2024. május 21.)