Galántai Csaba: Idősebb Kemény Henrik utolsó levele

Kemény Henrik bábművész idestova tíz esztendeje, hogy nincs közöttünk, s ez idő alatt nem született életét és művészetét bemutató monográfia. Ennek legfőbb oka, hogy a Debrecenben található hagyaték a mai napig nem kutatható. Érthetetlen, hiszen a Korngut-Kemény Alapítvány elnöknője már a bábművész halálát követő évben a hagyaték kutathatóvá tételét ígérte, pályázatok kiírásának lehetőségéről szólt, és a kutatást támogató ösztöndíjakkal kecsegtetett (Vasárnapi Hírek, 2012. június 3.; Magyar Hírlap, 2012. december 5.). Legalább olyan felfoghatatlan, hogy miközben másfél évtizede folyik az ígérgetés egy Kemény Henrik hagyatékára épülő bábmúzeum létrehozásáról, kiderül, hogy a hagyaték egy része még mindig feldolgozatlan. Így aztán joggal felmerül a kérdés, hogy miféle szakmai megalapozottsággal jelenhet meg úgy egy családi dokumentumokat tartalmazó kötet,^[1] hogy a szerkesztő (aki az Alapítvány elnöknője), nem rendelkezik kellő rálátással a teljes hagyatéki anyagra, de még az általa szerkesztett kötet anyagára sem. Ugyanis nem csupán eme kötetben, hanem ama másikban is, amelyben Kemény Henrik mondja el életét,^[2] szerkesztésbeli következetlenségek, pontatlan képaláírások, személy- és időponttévesztések, szövegismétlések, tartalmi bizonytalanságok, tárgyi tévedések, valótlan állítások egész sorával találkozunk. S ha még hozzávesszük, hogy az elmúlt években e könyvek szerkesztője a boldog tudatlanok magabiztosságával teleszórta a különböző lapokat, szakfolyóiratokat téves adatokkal, akkor bizony közelebb kerülünk annak a megértéséhez, hogy miért tart ott bábtörténetírásunk, ahol tart. Az pedig különösképp aggodalomra ad okot, hogy ezek a kötetek egyetemisták kezébe kerülnek mint szakkönyvek, kötelező olvasmányok. Azt gondolom, egyetlen szervezet, alapítvány vagy személy sem sajátíthatja ki a nemzeti értékként emlegetett Kemény Henrik bábművész hagyatékát. Mert ez nem etikus. Mint ahogy nem etikus más kutatási eredményeit saját eredményeinkként feltüntetni.

Kemény Henrik édesapja életének utolsó hónapjairól szóló írásom előtt engedtessék meg, hogy röviden emlékeztessek egy korábbi publikációmra (Art Limes, 2019. 4. sz.). Ki látta Weisz Arankát? címmel megjelent tanulmányomban Kemény Henrik felmenőiről szolgálok eddig nem ismert, családi vonatkozású adatokkal. Mivel a két folyóirat olvasótábora nem biztos, hogy azonos, ezért az olvasást könnyítendő megemlítek néhány, általam először ott közölt adatot. Kemény Henrik édesapja, az izraelita vallású Korngut Henrik 1914-ben Keményre magyarosította a nevét. Ifj. Kemény Henrik mindig arról beszélt, hogy szülei a zsidótörvények miatt nem házasodhattak össze. Az igazság az, hogy 1913-ban Korngut Henrik feleségül vette az izraelita vallású Weisz Arankát, akivel házassága élete végéig fennállt, noha igen korán elváltak útjaik. Kemény (Korngut) Henrik később megismerte a katolikus Kriflik Máriát, akitől három gyermeke (Henrik, Mátyás és Katalin) született. Kriflik Mária 1940-ben Keményire változtatta a nevét. Ifj. Kemény Henrik és testvérei Papának szólították édesapjukat, így kerülhetett a címbe e megnevezés:

 

A Papa utolsó levele

– Itt nem szabad énekelni! – adja ki az ukázt a csendőr, s nagyot taszít Vitéz Lászlón. Persze Vitéz László nem hagyja magát, mert neki senki sem mondhatja azt, hogy ne énekeljen, főleg akkor nem, ha énekelni támad kedve. Így hát újra és újra rázendít: „Ujjé, a Ligetben nagyszerű…” A csendőr dutyiba akarja zárni őt, ám végül a csend őre kerül oda.

Id. Kemény Henrik^[3] ezt a bábjátékot is előadta 1944. február 20-án a Vitézi Rend Üllői úti székházában. Előadás-naplójában – melyet iskolákban, családi rendezvényeken tartott kisszínpadi előadásairól vezetett – ez a bejegyzés időben az utolsó. Valószínűleg az utolsó előadása is ez volt. Március 19-én a németek megszállták Magyarországot. Vitéz Lászlónak végérvényesen megtiltatott az éneklés, s vele együtt Kemény Henriknek a játék. De előadásainak nem a németek vetettek véget, hanem egy bírósági ítélet parancsolta le a színpadról.

 

A fajgyalázási per

A feljelentés hátterében kicsinyes bosszúállás húzódik meg. 1941-ben, az életbe lépő zsidótörvényt követően Mózes Lajos népligeti mutatványos, fagylaltos és élelmiszer-árus azzal vádolta meg Kemény Henriket, hogy vét a nemrég életbe lépő fajgyalázásra vonatkozó törvény ellen. Az 1941. évi XV. törvénycikk, amelyre hivatkozva a feljelentést megtette, egyfelől tilalmazza a zsidók és keresztények közötti házasságot, másfelől büntetni rendeli a zsidó férfi és tisztességes, nem zsidó nő között házasságon kívül létrejövő nemi kapcsolatot. Ez utóbbira hivatkozva írta meg Mózes Lajos a levelét, melyet szöveghűen adok közre.

 

„Méltóságos Főkapitány úr

alulírott tisztelettel azon panaszos feljelentést teszem Kemény Henrik bábjátékos vólt egyesületi titkár ellen aki lakik X Ker népliget mutatványos Tér 29 szám allat ugyancsak hasonló nevet fel vevő Kemenyi Mária, Kivel tőbévi kőzős háztartásukat az érvénybe lévő faj védelmi tőrvényűnk életbe lépése után jelenleg is fen tartják foglalkozást nemtalál, így van bőven arra ideje hógy ellenem rádiozás véget a közelembe lévő bérlő társaimat feljelentésre búzdítsa már két esetben ezért kelet fizetnem most jön a harmadik b. parancs nem csinalok semi mást mint hogy a teknika által adot hangal szorakoztatóm a kőzőnséget és eszt régi mutatványos kolégák nem akarják tudomásul venni a fejlődési fojamat útját tisztelettel kérem a főkapitány urat hogy ezen faj gyalázó allandoan suttogo és egy kis zugivászatal foglalkozo egyének elhejezkedést nyújtani szíves kedne hogy ezutal a rám zutitot alaptalan és anyagi veszteseget szenvedő hajszatol megszabaduljak mély allazattal marattam a méltóságod szolgája,

Mózes Lajos világháboru allat a hazaért vesztet, félábnélküli hadi rókkant mutatványos. Lakik X Ker népliget, mutatványos Tér 48”^[4]

 

Mózes egy másik levelében Keményi Máriát is feljelenti:

 

Méltóságos Főkapitány úr

Méltóságodhoz azon feljelentést teszem hogy a X Ker. népliget mutatvanyos Tér 29 szám allati parczellán működő báb színház útod tulajdonos Keményi Mária a fajvédelmi tőrvényűnkbe űtkőző cselekedetet kővet el azal hogy Kemény Henrik zsidó valású férfi szeméjel Kőzös háztartásban él ez időszerint is rendszeresen. Maradok Tisztelettel Mózes Lajos mutatványos X Ker népliget mutatványos Tér 48^[5]

 

Mit lehet tudni Mózes Lajosról? A Magyar Mutatványosok Országos Egyesületének egy 1941-es népszámlálási kérdőíve szerint 1895. március 9-én született Kiskunlacházán, elemi és ipari iskolát végzett, nőtlen. Az I. világháborúban lett rokkant. 1927-től működött a Népligetben mint mutatványos, élelmiszer- és fagylaltárus. Ez utóbbi munkáját annak is köszönheti, hogy a főváros a hadirokkantakat utcai fagylaltárusítással is igyekezett megélhetési lehetőséghez juttatni. Az ambiciózus Mózes a fagylaltárusok között hamar vezető szerephez jutott, s így 1929-re már nyugodt megélhetést biztosított számára az árusítás, amely jórészt fagylaltárusként való terjeszkedésének, a fagylaltárus-helyek ügyes leosztásának köszönhet. A Budapest székesfőváros törvényhatósági rendes közgyűlésén is beszédtéma lett a mások kárára történő terjeszkedése.^[6] Ennek ellenére vagy éppen ezért a hadirokkant árusok 1934-ben megválasztották a HONSz^[7] utcai árus-szakosztály helyettes vezetőjévé.

Ifj. Kemény Henrik visszaemlékezésében a Papa és Mózes Lajos kapcsolatáról is beszél. A Papáról szólva megemlíti: „Emlékszem, Mózes bácsinak és Égető néninek^[8] ő intézte el, hogy hadi segélyt, hadinyugdíjat kapjanak, mivel Mózes bácsi sebesülten megszökött a katonaságból. Nagyon hálásak voltak akkor, nem győzték köszönni neki, amiért segített. Milyen furcsa az élet! Mózes bácsi és barátja, Nagy János 1944-ben belépett a Szálasi Ferenc-féle nyilas gyülekezetbe, és feljelentették a Papát. Tudták, hogy szociáldemokrata volt a Papa. A pártagkönyvét (sic!^[9]) is elvették, de ami a legszégyenteljesebb, hogy fajgyalázásért zárták be a Markó utcai börtönbe.”^[10] Ez az emlékező szöveg némi pontosításra szorul. Mózes Lajos nem volt a nyilaskeresztes párt tagja, mint az az 1945-ös igazoló bizottsági jegyzőkönyvekből – melyekről még szólni fogok – kiderül. Ugyanakkor az is igaz, hogy a szociáldemokrata, valamint a kommunista párttagok és szimpatizánsok gyülekezéseit a Népligetben nem mindenki nézte jó szemmel. Mózes Lajos sem.

Mózes feljelentésének meglett az eredménye, bíróság elé kellett állnia Kemény Henriknek. Az ügyészségi vádirat megfogalmazását követően Kemény Henrik beadta írásbeli védekezését.^[11]

 

Tekintetes Királyi Törvényszék!^[12]

A B.III.10415/1942. számú ügyben kiadott vádirattal szemben, mély tisztelettel, bátor vagyok a következőkkel védekezni:

Nem érzem magam bűnösnek, mert 1921-ben, amikor Keményi Máriával megismerkedtem,^[13] illetve 1924-ben, amikor vele közös háztartás formájában életközösséget kezdtem, nem tudhattam, hogy 1941-ben olyan törvény lesz, amely zsidóvallású férfinek keresztény nővel való benső kapcsolatát tiltja, mert ha ezt előre tudtam volna, akkor mint olyan ember, aki a törvénnyel soha semmiféle összeütközésbe nem került, a szóbanlevő kapcsolatot semmiesetre sem teremtettem volna meg.

Lényegileg azonban a vád arra támaszkodik, hogy ezt a benső kapcsolatot 1941. október hava, tehát a zsidó férfinek keresztény nővel való nemi-kapcsolatát tiltó törvény életbelépése után is fentartottam Keményi Máriával.

Ezt a körülményt – mint ahogy a nyomozó hatóság előtt is beismertem – ezúttal sem tagadom, mert nem is hinné el senki, hogy egy-fedél alatt élő férfi és nő között nemi-kapcsolat nem állana fenn.^[14] Ez csak akkor volna félig-meddig elhitethető, ha a közös háztartást Keményi Máriával megszűntetném, tőle elköltözködnék. Erre viszont nem vagyok képes. Nemcsak Keményi Máriával és három gyermekünkkel szemben táplált érzelmi okok miatt, hanem azért sem, mert kenyérkereseti szempontból helyhez vagyok kötve (Keményi Máriának a Népligetben bábszínháza van, azt én vezetem, abban én dolgozom), és ha én eltávozom, akkor nem tudnak gondoskodni a család kenyeréről, mert koromra és a mai viszonyokra való tekintettel mással kenyeret keresni nem tudok.^[15]

Tekintetes Királyi Törvényszék!

Jogot nem tanultam, de az élet iskolája, meg a magam tudásvágya sok mindenre megtanított és egyenes gondolkodásom, érzésem azt sugalja, hogy nem vagyok bűnös a vád szerinti cselekmény elkövetésében, mert az csak következménye a fentebb elmondott azon szituációnak, amelyért még a vádirat sem tesz felelőssé.

Ha 1941-ben, amikor a szóbanlevő törvénycikk életbelépett, családomat elhagyom, akkor ugyan nem kerülök vádlottként a bíróság elé, de – érzésem szerint – nagyobb bűnt követek el azokkal szemben, akiké minden szeretetem és akiknek szükségük van reám.

Bízom a Tekintetes Királyi Törvényszék bölcsességében és hiszem, hogy ítéletével felment a vád alól, mert lehetetlen, hogy büntetlen előéletem és a vád szerinti cselekmény elkövetésében és nyilvánvaló jóhiszeműségem ellenére, rajtam keresztül egy anya és három ártatlan gyermek is bűnhődjék.

A Tekintetes Királyi Törvényszéknek

Budapesten, 1942. október hó 27-én,

mély tisztelettel

alázatos szolgája: Kemény Henrik

 

Kemény Henrik és Keményi Mária is megemlíti a tárgyalás során, hogy szerettek volna összeházasodni, de nem tudtak, mert Henrik felesége, Weisz Aranka nem volt hajlandó válni.^[16]

A Budapesti Kir. Büntetőtörvényszék elsőfokú bírósági ítéletében Kemény Henriket négy hónapi fogházra mint főbüntetésre, továbbá háromévi hivatalvesztésre és politikai joggyakorlatának ugyanilyen tartalmú felfüggesztésére mint mellékbüntetésre ítélte. A Budapesti Királyi Ítélőtábla a fogházbüntetés időtartamát két hónapra leszállította, végül a Magyar Királyi Kúria tovább enyhített a büntetésen: egy hónapi fogház lett az ítélet fajgyalázás vétsége miatt.^[17] Henriknek az 1944. február 23-án megtartott ítélethirdetést követő napokban kellett megkezdenie fogházbüntetését. Így március 19-én, amikor a németek megszállták Magyarországot, ő elzárás alatt lehetett. Alighogy kikerült a fogházból, április elsején fel kellett tűznie a sárga csillagot, június 21-vel pedig csillagos házba kellett költöznie. A X. kerületben a Bihari utca 27-es számú ház volt az egyike annak az 1944 csillagos háznak, amelyet a zsidók elkülönítésére létrehoztak. Ebbe az épületbe kellett költöznie Kemény Henriknek, valamint lánytestvérének, Korngut Katalinnak és férjének, Steiner Józsefnek, akik szintén a Népligetben éltek. Az 1900-as évek első évtizedében Kornguték és Steinerék is Újpesten laktak. Itt került a két, izraelita vallású család baráti és familiáris kapcsolatba. Henrik és Katalin édesapja, Korngut Salamon cipész volt, Steiner Hermann asztalosmester. Steiner fia cipészsegédként dolgozott, s meglehet, hogy József éppen Korngut Salamonnak segített, amikor megismerte annak leányát, akit 1909-ben feleségül vett.^[18] Steiner József^[19] tartózkodási helyeként 1913-ban már a Népliget (Látványos tér) van megjelölve. Az 1910-es évek elején a család minden tagja elköltözött Újpestről. Korngut Salamon felesége 1910-ben meghalt, fia, Henrik néhány hónapos amerikai út után hazatért, majd 1913-ban megnősült.^[20] Korngut Salamon is újranősült, s minden bizonnyal elköltözött Csepelre, a házasságkötésekor bejegyzett lakcíme mindenesetre erről árulkodik. Steinerék biztosan elhagyták Újpestet, mint ahogy Kemény Henrik is. Steiner Józsefnek és feleségének céllövöldéje volt a Népligetben. Hogy pontosan mikortól, azt nem lehet tudni, de azt igen, hogy az asszony neve alatt futott a vállalkozás 1937-ig.^[21] Steinerné Korngut Katalin 1937-től 1944. május 25-ig Szántó Jenő vendéglős alkalmazásában állt a Népligetben. Ugyanitt jutott munkához Steiner József is. Szántó Jenő a zsidótörvények ellenére is foglalkoztatta őket, és később is segítette a családot, a csillagos házba rendszeresen küldött élelmet Katalinnak és Henriknek is. Szántó Jenő, aki egy évtizeden át (1937-ig) a Népligeti Mutatványosok és Egyéb Bérlők Egyesületének elnöke volt, mindvégig ragaszkodott ahhoz, hogy Kemény Henrik töltse be mellette a titkári posztot. Mindez a háború utáni igazoló bizottsági jegyzőkönyvek vallomásaiból tudható.

 

A levél

Kemény Henrik többször is részt vett közmunkán, fia emlékezése szerint „a Kőbánya-felső vasútállomásra hordták őket rakodni a munkaszolgálaton.” Valószínűleg 1944. október 20-án, a nagy begyűjtések idején vihették el élete utolsó munkaszolgálatára. Nagytétényben dolgoztatták őt hetekig. Henrik innen írja levelét:

„Kedveseim! Legyetek szívesek a következőket elhozni vagy küldeni: nem póstán.^[22] Hátizsákban borotvaeszközöket, lábszárcsavart, WC-papírt, ollót. Ezek a táskámban vannak. Továbbá: csajkát és kanalat, alsóruhát, zsebkendőt, törülközőt, szappant, sárkefét, pokrócot és ha lehet, melegsapkát. Végül: zoknit v. kapcát, tűt, cérnát. A Schäfer részére kérek kis dohányt öngyújtót és ha lehet kenyeret. A Mayerrel és a Bandival együtt vagyunk. Csókol Benneteket Henrik.

(A szövegre merőlegesen a lapszélen) Mariskám elhozhatná. (Előtte betű vagy szó törölve.)

Az elülső oldalon a címzett és a Kemény Henrik tartózkodási helyeként megadott cím: 25. zsidó munkásosztag^[23], Nagytétény, sertéshizlaló

Az elülső oldal alján lévő mondat, sajnos olvashatatlan. Betűfoszlányok, félszavak „megfejtéséből” az a sejtésem, hogy a levélben említett Mayer feleségének üzent. Mayerék a Bihari utca 27-ben laktak az épület csillagos házzá való kijelölése előtt is. Erre lehet következtetni az 1945-ös szavazóköri lista alapján, mely szerint Majer Mihály (szül.: 1883) és Majer Dezső (szül.: 1916) fémbevásárlónak, valamint Majer Mihályné (szül.: 1888) háztartásbelinek a Bihari utca 27. a lakcíme. A csillagos házak kijelölésénél a hatóságok próbáltak eleve olyan házakat kiválasztani, ahol nagyobb volt a zsidó lakosság aránya. Ennek alapján valószínűsítem, hogy a zsidó Mayerék (vagy Majerék) korábban is ebben a házban laktak.

Mit tudhatunk a levél keletkezéséről, s annak sorsáról?

„Nem postán érkezett, hanem valaki olyan adta át a Mamának, aki megtalálta a levelet. A munkatábor kerítésén kívül látta meg a földön az, aki kézbesítette. Nem ismertük az illetőt.”^[24] Ifj. Kemény Henrik emléktöredéke némi felülvizsgálatra szorul. Elképzelhető, hogy Kemény Henrik valóban a kerítésen kívülre dobta a levelet, és azt valaki felvette. Ám az illető nem a címzetthez, hanem a postára vitte azt. A bélyegző egyértelműen mutatja, hogy a Keleti pályaudvarnál lévő 72-es postán adták fel. A postára kerülés pontos napjának meghatározását nehezíti az ezen időszakban érvényben lévő A hulladékgyűjtés nemzeti érdek. Segíts! felirattal ellátott alkalmi postabélyegző. Budapest 72. sz. postahivatala a háborús években többször is használt A hulladékgyűjtés nyersanyagszerzés!, Gyűjtsd a vashulladékot!, Gyűjtsd a rongyhulladékot! feliratú hirdetőbélyegzőt. A Kemény Henrik levelezőlapján lévő bélyegző sajátossága, hogy két időpontot (1944. november 9-e és 24-e) tüntet fel, melyek a gyűjtés idejének időtartamára utalnak. Tehát a november 9-e és 24-e közötti időszakban bélyegezték le a levelezőlapot. Mivel alkalmi hirdetőbélyegzőről van szó, fel kellett tennem a kérdést: lehetséges-e, hogy a levelezőlapot bélyegzővel ellátottan árusították? A Postamúzeum és a Bélyegmúzeum munkatársaival konzultálva arra a megállapításra jutottunk, hogy a bélyegző a levél feladását követően került a levelezőlapra. Ez azt jelenti, hogy november 9-énél előbb nem nyomhatták rá a bélyegzőt. A Kemény Henrik által megírt levelezőlap sárga színű, éppen olyan, amilyet a munkaszolgálatosok és hozzátartozóik között való kapcsolattartás céljából használtak. (A honvéd vezérkar főnöke július 1-jétől rendszeresítette a sárga színű levelezőlapot.) A levelezőlapon a ceruzaírás erősen kopott, de a lap nem hiányos, nem szakadt, a közepén hajtásnyom. Meglátásom szerint a csillagos házból vihette magával a levelezőlapot, s nem sokkal Nagytéténybe érkezését követően írhatta a levelet. Ez november első felében történhetett.

De ki volt a címzett? A levél Kemény Henrik húgának van címezve. Pontosan: Tek. Steiner Józsefné úrnő. Budapest, X. Bihari út 27. Ez a ház, mint említettem, 1944 júniusától csillagos ház volt, s Kemény Henriket is innen vitték munkaszolgálatra. Noha a címzett személyét és a címet sikerült megfejteni, a „Mariskám elhozhatná” megjegyzés önmagában is utal arra, hogy nem Keményi Máriának van címezve a levelezőlap, bár tőle várta a tényleges segítséget. Tehát Steineréktől került a levél a Népligetbe Keményi Máriához. Meglehet, hogy azt, aki elvitte a levelet, ifj. Kemény Henrikék valóban nem ismerték.

Mi az oka annak, hogy Korngut Katalin és Steiner József nem jutott Kemény Henrik sorsára? A Szálasi-kormány belügyminiszterének rendelete szerint az 1944. október 15-e előtt megkülönböztető sárga csillag viselésére kötelezett és zsidó jelzésű házakban lakott 16–60 éves korú munkaképes férfiak és a 16–40 éves zsidó nők 1944. október 20-ától kezdve munkaszolgálatra (honvédelmi munkára) igénybe vétetnek. Korngut Katalin 54 éves volt, tehát a korhatáron túl. Steiner még nem töltötte be a hatvanat, életkora szerint munkaszolgálatra köteles, így minden bizonnyal nem megfelelő egészségi állapota okán lehetett alkalmatlan a munkamenetre, a munkaszolgálatra.

Henriket október 20-án vihették el, mint ahogy a holokauszt túlélők legtöbbjét is. A túlélők emlékmorzsáit szedegetve próbálom a megtett utat felmérni. „Október 20-án munkaszolgálat ürügye alatt összeszedték a csillagos ház férfilakóit… Először Pilisvörösvárra mentünk, ahol sáncmunkát végeztünk, itt a lehető legrosszabb volt a helyzetünk, részben szabad ég alatt, esőben, sárban kellett töltenünk az éjszakákat, de a legjobb esetben nyitott pajtákban voltunk, ahol becsurgott a víz. Pilisvörösvárról Téténybe mentünk, ahol a sertéshizlaldában, sertésólakban laktunk, itt annyiban volt jobb a helyzet, hogy vízvezeték állt rendelkezésünkre és tisztálkodni tudtunk.” – írja az egyik emlékező. A másik alkalommal Pestszentimrére került, majd Nagytéténybe. A harmadik útja: Ferihegy, Pestszentimre, Gyálliget, Soroksár, Nagytétény.^[25] Vannak, akik az óbudai téglagyárba kerültek, s onnan vitték őket Nagytéténybe. Névsor nem maradt fenn, és az is csupán feltételezhető, hogy több, egymást váltó csoport került ide. A nagytétényi létállapotokra is némiképp másként emlékeznek vissza a túlélők, akiknek ez a település csupán egy állomás volt kínkeserves útjuk során. Így emlékezésükben más helyekhez viszonyítva tűnnek jobbnak vagy rosszabbnak a nagytétényi életkörülmények. Hogy a munkaszolgálatosok éppen milyen bánásmódban részesültek, elsősorban az őket dolgoztató, meneteltető katonákon múlott. Sok volt a durvaság, a kegyetlenkedés, így minden apró emberi gesztus felértékelődött. Nem zárhatjuk ki azt sem, hogy a levelet valamelyik katona legálisan juttatta el a postára.

Kemény Henrik is az említett a településeken, városrészeken haladhatott keresztül, de legalábbis hasonló utat járhatott be. Ha elfogadjuk azt, hogy a levelezőlapot a csillagos házból vitte magával, akkor arra esőben, sárban, munka közben és a különböző élethelyzetekben vigyáznia kellett, hogy ne sérüljön, feladható (eljuttatható) állapotban maradjon. Márpedig 1944 októberében és novemberében is nagy esőzések voltak. Kemény Henrik akármelyik útvonalon is jutott el Nagytéténybe, annak a tudatában vagy abban bízva írhatta a levelet, hogy ott hosszabb ideig fognak időzni. Aztán egy nap továbbindultak…

Ifj. Kemény Henrik 1999 márciusában levelet kapott a Honvédelmi Minisztériumtól: „Megkeresésére értesítem Önt, hogy édesapja néhai Kemény Henrik (1888. Stern Száli) az irattár veszteségi nyilvántartása szerint 1944. 12. 27-én Nagycenk helységben meghalt.”^[26]

 

Epilógus

1945-ben igazoló bizottságok jöttek létre a köz- és magánalkalmazottak második világháború alatti politikai nézeteinek és magatartásának vizsgálatára. Az Angolpark vezetője, Kopcsó János elnökletével felálló bizottság Keményi Máriát és sógornőjét, Steiner Józsefné Korngut Katalint 1945. április 18-án igazolta. Egy héttel később került sor Mózes Lajos „átvilágítására”, melyen a bizottság tanúként hallgatta meg Keményi Máriát, aki élettársa meghurcoltatása miatt az igazolást kérő ellen vallott. „Igazolást kérő gyermekeim apját fajgyalázásért feljelentette, az ügyvédemtől tudom, hogy ő volt a feljelentő. Férjemet ez ügyben le is zárták. Igazolást kérő a népligeti gyerekeket felheccelte, hogy üzletünk előtt zsidózzanak, és egy veszekedés során azt mondta nekem lealacsonyító célzattal, hogy kommunista.”^[27] Mózes a kommunistázást tagadta, de a feljelentés tényét elismerte. A bizottság Mózes igazolási kérelmének elutasításához a következő megjegyzést fűzte: „A beismerésen alapuló tényállás szerint igazolást kérő a legreakciósabb törvények közé tartozó »fajvédelmi« törvény alapján egy embertársát börtönbe juttatta és így súlyosabb határozat lett volna ellene alkalmazandó, ettől a bizottság igazolást kérő rokkantsága miatt tekintett el.”

 

Csaba Galántai: Henrik Kemény the Elder’s Last Letter
Introductory Thoughts On a Forthcoming Monograph

World-famous Hungarian representative of fairground puppetry, Henrik Kemény (1925–2011) died ten years ago, two months after the burning of the Puppet Theatre, once the family business of his father, in Népliget. In his writing, Csaba Galántai, a puppet director and theatre historian, resents the lack to this day of a valid monograph on this oeuvre, worthy of its format, and the lot of popular false information about the biography. His present publication relates the last stage in the life of Henrik Kemény the elder, who disappeared as an inmate in a labour camp, and the events of the holocaust in 1944, documenting with concrete letters and recollections the persecution of the artistic dynasty of Jewish origin.

(2023. február 17.)