Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
2021. június 22. - Paulina Napja

Fókusz - Színház járvány idején

Covid az egész világ - Németország

Létrejöhet a színház „online tagozata”?

Németország színházai zárva vannak. A legtöbb intézmény 2021. március végéig lemondott minden programot, és átköltözött az online térbe. Már a tavaly márciusi első hullám is keményen érintette a színházakat, és be kellett zárniuk.

A Berliner Ensemble a szociális távolságtartás kikényszerítésével próbálkozott.  Fotó: MTI

 

Nincs terv – pedig lehetne

Ősszel a lazítás pillanatnyi reménye csillant fel – persze megfelelő higiéniai koncepciókkal és az ülőhelyek csökkentésével: a székeknek már csak az egyharmadát volt szabad eladni, és az éppen születő előadások rendezőinek is figyelembe kellett venniük az új távolságtartási előírásokat.

Friss vizsgálatok ugyanakkor azt mutatják, hogy korszerű levegőztető berendezésekkel a levegőcseppek általi fertőzés kockázata jelentősen csökkenthető, és hogy a járványügyi előírások betartása esetén működhetének a színházak: lehetne előadásokat tartani.

A zenés színházakat különösen keményen érintette a járvány, a szabályok itt még szigorúbbak. A trombita vagy a harsona esetében kilenc méter távolság ajánlott, vagyis nem jó idők járnak a nagyzenekarokra, csak kamarakoncerteket lehetett rendezni. Ilyen volt a fennállása 450. évét ünneplő berlini Staats­kapelle (a Staatsoper zenekara) tévében közvetített ünnepi eseménye is, amelyen Daniel Barenboim vezényelt – foghíjas nézőtér előtt a zenekar egy része játszott csak, azok is távol ülve egymástól. Novemberben aztán újra be kellett zárni a színházaknak. Azóta a színpadokon nem tartanak előadásokat.

 

Home-office színészet

Művészi megoldásokra lett szükség, és különösen a tavaly tavaszi első lockdown szabadított fel alkotó energiákat. A dramaturgok először is átkutatták a színházi archívumokat, és régi rendezések felvételeit streamelték – hol jobb, hol rosszabb minőségben. Akadt néhány igazi kincs is, különösen a berlini Schaubühne járt ebben élen, amely többek között annak a Peter Steinnak a mára nemesen megöregedett előadásait mutatta be, aki a 70-80-as években a Schaubühnét Németország és a világ egyik legérdekesebb műhelyévé tette. Sok színház ezúton színháztörténeti kirándulásokra invitálta közönségét. 2020-ban a német nyelvterület legkiemelkedőbb rendezéseit felvonultató berlini Theatertreffen is a digitális térbe költözött, a 2019/20-as évad terméséből kiválasztott 13 előadásból csupán három nem volt online látható, a többi jobb vagy tűrhető minőségben felkerült a hálóra. A színházak többnyire elkezdtek az internetre is termelni, és digitális játszóhelyeket alakítottak ki. A streamnek ma már valóságos özönét láthatjuk, ebben a legnagyobbak viszik el a pálmát, így a berlini Deutsches Theater, és egészen kiválóak a szintén berlini Maxim Gorki Theater előadásai is, de a kisebb színházak, valamint a független csoportok szintén felköltöztek a hálóra. Hiszen mi más lehetőségük maradt?

A tavaszi első hullám Zoom-produkciói alapján érdemes néhány benyomást, élményt megemlíteni. A legelsők egyike ezen a téren a Münchner Kammerspiele volt: Gro Swantje Kohlhof színésznő hetente Hogwarts- (magyarul Roxfort-) expedíciókra indult saját lakásában (és saját telefonjával per Zoom), és így mesélte el egy-egy Harry Potter-kötet történetét. A Schauspiel Leipzig számára Philipp Preuss rendező a „k.” névre keresztelt projektben home-office-ban lévő színészeivel igyekezett Kaffka regényét, A kastélyt képernyőre – a most a világot jelentő deszkákra – vinni. A Zoom videókonferencia alkalmazás megosztott képernyőjén maszkszerű arcok Kaffka szövegeit mondták, közben előre készített videókat lehetett látni többek között téli erdőkről és a flipperekről, amelyek mögött el-eltűntek az arcok. Az egész inkább egy kísérleti videóra, semmint színházra emlékeztetett. A Schauspielhaus Zürich Christian Rüping Dekalog (Tízparancsolat) remake-projektjét adta élőben a neten. (Rüping 2013-ban színházi előadásként Frankfurtban már megrendezte Krzysztof Kieślowski 1988/89-ben készült világhírű tízrészes filmsorozatának színpadi adaptációját.) Tíz részben a tíz parancsolathoz egy-egy színészt az üres térbe állított, és a közönségnek egy szavazóeszközzel interaktív módon lehetővé tette a beavatkozást az előadásba. A színházi tér használata önálló kameramunkát kívánt, ami jóval több dinamikát adott a produkciónak, mint amit a home-office kísérletekben láthatunk, de a produkció így is inkább a filmre vett színházházhoz állt közelebb. (Ez a rendezés nemrég a Bejing Fringe Festivalon megkapta a legjobb előadásnak járó Zebra Awardot.)

Egészen nagy panorámát kívánt nyújtani a Vier.Ruhr elnevezésű színházi kezdeményezés, amelyet a Ruhr-vidéken található Mülheim színháza (Theater an der Ruhr), az egykori tehervonat-pályaudvar épületéből kialakított színházi és táncközpont, a Ringlokschuppen és a Mülheimer Theatertage, vagyis Németország egyik legjelentősebb kortárs szövegeket és szerzőket bemutató fesztiválja alkot. A koronavírus adta meg a kezdőlökést a mülheimi kulturális helyszínek egyébként is tervezett együttműködésének, amelynek keretében tíz különböző művészeti csoport a Dekameron történetei nyomán készült feldolgozásokat digitális térben live-színházként mutatta be. A téma igazán rímel a mai karanténvilágra, és az abban születű alkotásokra, hiszen Boccaccio könyve a pestis elől kivonulók-bezárkózók történetmeséléséről szól. A chemnitzi bábszínház pedig digitális iskolai előadást hozott létre, ami kifejezetten az otthoni tanulást (home-schoolig) szolgálja. A Wandertag im Weltraum (Kirándulás a világűrbe) Christian Claas rendezésében interaktív színházi performansz két bábszínésszel, akik az osztályokat a nemzetközi űrállomásra viszik, ahol földönkívüliekkel és egy úrhajósnővel felfedezőútra indulnak az esőerdőkbe.

 

A Schauspiel Leipzig számára Philipp Preuss rendező a „k.” névre keresztelt projektben home-office-ban lévő színészeivel igyekezett Kaffka regényét, A kastélyt képernyőre – a most a világot jelentő deszkákra – vinni. A Zoom videókonferencia alkalmazás megosztott képernyőjén maszkszerű arcok Kaffka szövegeit mondták.

 

 

Zoom-esztétika

Amikor művészekkel az internetszínházról mint egy új médium esztétikájáról beszélgetünk, újra és újra a terra incognita kifejezést halljuk, vagyis: ismeretlen terület. „A kisbabák első lépéseit tesszük” – mondja Anna Bründl, a Vier.Ruhr koordinátora, és azt reméli, hogy a Decameron-sorozattal helyre tudják állítani a résztvevők közötti művészeti kapcsolatot, a térbeli és technikai távolság ugyanis nem csupán a színház és a közönség között van, hanem maguk a művészek is távol, elkülönülve vannak egymástól. Még a társulatok tagjai is elmagányosodnak ebben a helyzetben – csak az internet köti őket össze. „A sorozat tulajdonképpen egy olyan darab, amiből a létrehozók is tanulnak, de tandráma is azok számra, akik nézik” – teszi hozzá Matthias Frense, a Ringlokschuppen művészeti vezetője. „Végül is véramatőrök vagyunk a hálózati kultúrában mindannyian”.

Mindenki az új médium performatív minőségét keresi, amely a teret és a nézési szokásokat is átalakítja. Abban a kérdésben eltérnek a vélemények, hogy milyen módon kapcsolhatók be értelmesen a chat és más hasonló kommunikációs lehetőségek a webszínházba. „Előadás alatt se mondja el a szomszédom, hogy mit evett ebédre” – mondja Preuss, és osztja ezt a véleményt Rüping is, aki a második Dekalog-előadás során lekapcsoltatta a chatfunkciót. Ezzel szemben Christian Rakow, Németország legnagyobb online színházi és kritikai portáljának, a nachtkritik.de-nek a szerkesztője arról ábrándozik, hogy a chat a nem live-stream előadások esetében egy hierarchiamentes beszéd lehetőségét kínálhatná, ami az egésznek bizonyos pop-appealt kölcsönözne. Hogy mindebből a színház online „tagozata” jön-e létre, vagy a színházközvetítés új formáinak a gyakorlóterepe lesz-e, nos, ez idő szerint ez még nyitott kérdés. A tíz tézis közül, amit Rüpling a Dekalogja bevezetőjeként megfogalmazott, leginkább a nyolcadik az aktuális: „Abból indulunk ki, hogy már a közönség és a készítők oldalán sincsenek profik, csak kezdők.” Vagy ahogy egykor Angela Merkel kancellár fogalmazott: „Az internet mindannyiunk számára ismeretlen terület.”

 

Félig üres, félig tele? | fotó: Moritz Haase

 

Reggel teszt, este színház?

Perspektive Kultur néven március második felében tesztprogramot hirdetett Berlin szenátusa és a főváros több fontos kulturális intézménye. A cél: kipróbálni és meghatározni, milyen intézkedések és szabályok mellett volna lehetőség a színházak, koncerttermek újra nyitására. Március 19-én a Berliner Ensemble Panikherz című előadásával indult a projekt, amelyre percek alatt elfogytak jegyek.

Sakktáblaszerűen ülhettek be a nézők, összesen 350-en – vagyis most a félház jelenti a teltházat. Az előadáson való részvétel feltétele egy 12 óránál nem régebbi negatív gyorsteszt, a maszk viselése, és számos további szabály és óvintézkedés várja majd a nézőket, hogy elkerüljék a tumultust, a színházban levegőztető berendezéseket is használnak. A jegyek névre szólóak, hogy követhetők legyenek a fertőzési láncok. A projektben részt vesz még a Staatsoper, a Berliner Oper, a Berlini Filharmonikusok, valamint a város klubjait, fesztiváljait, szabadtári rendezvényei összefogó, tanácsadó és segítő szervezete, a Berliner Clubcommission és a főváros hivatalos turisztikai portálja, a visitBerlin.

Pár nappal a tesztprogram bejelentése és első előadása után tovább szigorították a járványügyi intézkedéseket Németországban, a kulturális intézmények is újra bezártak.

 

A politika nem érti

A lockdown a kultúrpolitika számára is nagy kihívást jelentett, és megmutatta, milyen kevéssé érti a politika a kultúra működését. Ez kevésbé érintette az úgynevezett Stadttheatereket (a szó jelentése városi színház, de ebbe a csoportba tartoznak a tartományi és az állami színházak is: állandó épülettel és társulattal rendelkeznek, a támogatásukat – vagy annak egy részét – pedig végső soron az állam nyújtja. Magyar megfelelője leginkább a kőszínház lehet – a szerk.). Ezek elestek ugyan a bevételeiktől, de költségvetésük nagy része így is biztosított. Az itt dolgozókat rövidített munkaidőben (Kurzarbeit) foglalkoztatják (ami persze újabb, másféle állami támogatást jelent), nincsenek előadások, de a téli álom egyéb fenyegetést nem jelent. 

Egészen más a helyzet a szabadúszó művészekkel, akik számára azzal, hogy egyik napról a másikra megszűntek a fellépési lehetőségek, a bevételeik is eltűntek. (És ugyanez érvényes a műszaki személyzetre, a szervezőkre, rendezvényeket lebonyolító cégekre és alkalmazottjaikra.) Foglalkoztatási lehetőségeik lenullázódtak, a tévészereplések jelentenek egyeseknek időnként némi bevételt. A legrosszabb: a szövetségi kormány első koronasegélyei éppen ezen a célcsoporton nem segítettek, mert a támogatás csak a működési költségek fedezésére szolgált, de megélhetésére nem volt fordítható. A működési költségre kapható támogatások most már áttekinthetők a szabadúszó művészek számára, de minél tovább tart a rendezvény-stop (és itt ne csupán a színházakra gondoljunk, hanem például a szórakoztatóipar elmaradt fesztiválszezonjára is), annál súlyosabbak a gondok. Sok művészt fenyeget az a veszély, hogy szociális segélyezetté válik, és hozzá kell nyúlnia a tartalékához (például magánnyugdíj megtakarításához). 

Szabályozások áttekinthetetlen rongyszőnyegével és többnyire inkább kisebb támogatásokkal kezdték a tartományok a problémáknak legalább egy részét enyhíteni, különösen a szabadúszó művészek számára. Ösztöndíjprogramokat és azonnali segélyeket nyújtottak, a szövetségi kulturális alapítvány (Kulturstiftung des Bundes) programot indított a független társulatok számára, ezen kívül gombamód elszaporodtak a digitális területre szóló projekttámogatások.

 

Kirakatban is - a Münchener Kammerspiele akciója: kint a néző, bent a művész. A háttérben olvasható felirat szerint a valóságot nem szabad békén hagyni.

 

Az, hogy ki mennyi támogatásra tarthat igényt, a lakóhelytől függ. Szászországban például két hónapra összesen 4000 eurót jelentett a Denkzeit (Gondolkodási idő) elnevezésű ösztöndíj, Bajorország három hónapra összesen 3000 eurót biztosított. Ezekre a programokra rengetegen jelentkeztek. Berlinben például már rövid idő után le kellett zárni a jelentkezésre létrehozott portált, mert az igénylések pillanatok alatt meghaladták a rendelkezésre álló keretet. 2020 májusa óta működik a szövetségi kormánynak az a programja, amely a kulturális területen dolgozókat segíti, a 30 millió eurós „Neustart Kultur” (Kulturális újrakezdés) azonban korántsem ér el mindenkit. A programnak időközben már a második köre fut – ez is valami.

Az említettekhez jöttek még az úgynevezett novemberi (és decemberi) segélyek: az egyéni vállalkozók esetében az előző év azonos időszakának bevételét alapul véve, annak 80 százalékáig nyújtott támogatást az állam. (Ez a program nemcsak a kulturális szféra dolgozóit érintette, hanem a vendéglátásban és a kisiparban dolgozó vállalkozókat is.)

Volt, hogy városok is életre hívtak saját programokat, és a 2020-ra már jóváhagyott támogatásokat is hozzáigazították az új szituációhoz. Akárhogy is: a kultúrában dolgozók számára ez sok bürokráciával jár, rengeteg papírt, nyomtatványt kell kitölteni, sokan szorult helyzetükben nem is tudnak megfelelően mérlegelni, és nem tudják, hogy a mostani támogatások milyen hatással lesznek majd az adójukra, hogy az esetleges visszatérítések milyen terhet rónak rájuk a jövőben. A művészek szociális pénztárának esete jól mutatja, milyen veszélyeket rejt a helyzet. Ez a pénztár alapvetően beteg- és munkanélküli biztosítást ad szabadúszó művészeknek (szerzők, színészek, zenészek). A szervezet az utóbbi időben megpróbált olyan tagokat kizárni a soraiból, akiknek a nem művészeti tevékenységet jelentő mellékállásából származó keresete átlépett egy határt. Azt azonban, hogy ez idő szerint éppen a művészeti tevékenységből egyáltalán nincs bevétel, nem veszik figyelembe. A bürokrácia győz a józan ész felett? Egy biztos: nem ezt nevezik a kulturális téren végzett munka elismerésének.

2021. február elején, amikor ezt a körképet írom, nem látszik a perspektíva. A német föderalizmust a válság láthatóan túlterhelte, többek között éppen azért, mert az egészségügyi, a képzési és a kulturális kérdések megoldása nem a szövetségi kormány, hanem a tartományok kezében van. Ezek azonban egy pandémia kihívásaival semmilyen tekintetben nem tudnak produktívan és tervszerűn megbirkózni. A végkövetkeztetés az, hogy vélhetően legalább a Stadttheaterek nagyobb sérülések nélkül átvészelhetik a válságot, a függetlenek, az alternatív szcéna jövőjéről azonban nehéz volna előrejelzéseket adni.

 

Torben Ibs

újságíró, színháztudós,
dramaturg, Lipcsében él

 

(2021. május 6.)