Meggyeskert
Silviu Purcărete sajátos színházi víziójú rendező, a Meggyeskertre készülve énekpróbákat is tartanak. Dalra fakadnak majd az előadásban?
– Purcărete már az előző nemzetis rendezése, az Ahogy tetszik próbáit is alkotótársaival csinálta végig. Ezúttal is magával hozta a díszlet- és jelmeztervezőjét, valamint a zeneszerzőjét, Vasile Şirlit. A Shakespeare-előadásban is voltak dalok, gondolom, kettejük hosszú időre visszanyúló, közös munkájából fakad, hogy Purcărete nem akárhonnan vesz zenéket egy-egy jelenethez, hanem a saját zeneszerző alkotótársát kéri meg, hogy komponáljon. Ráadásul ezek nem pusztán kísérőzenék, hanem önálló dalok is, tehát ez fontos része Purcărete színházi nyelvének. Arra, hogy a Meggyeskertben miért vannak zenék, a próbafolyamat jelen szakaszában még nem tudok válaszolni. Egyelőre azzal küszködöm, hogy az egyik monológom bizonyos sorait prózában, más részeit énekelve kell előadnom.
Melyik monológ ez?
– A harmadik felvonásban beszélget egymással Petya Trofimov és Ljubov Andrejevna, és igen felfokozott lelkiállapotban vannak. Ljubov Andrejevna egyszerre lekezelő és esdeklő, már várják, hogy mi történt az árverésen: mi lesz a csodálatos meggyeskert sorsa, elveszítik az ősi birtokot, vagy még megtarthatják – szóval ez egy érzelmileg nagyon összetett és intenzív monológ. Komoly kihívás ez önmagában is, hát még félig énekelve…
Az Ahogy tetszikben egyedüli női szereplőként ön alakította Jaques-ot. Könnyebben megérti Purcăretét a korábbi közös munka miatt?
– A Csehov-szöveg teljesen más, itt sokkal finomabb árnyalatok vannak, mint Shakespeare-nél. Csehov szövege pókháló finomságú… A próbák során pedig azzal is szembesülünk, hogy románul bizony egészen máshogy cseng egy-egy sor, mint a magyar fordításban. Ami románul komikus, előfordul, hogy a magyarban éppen az ellenkezője. Ez külön nehézséget okoz. Morcsányi Géza kiváló fordításával dolgozunk, ami egy modernebb nyelvezetet használ, ugyanakkor még így is sokszor kérjük Kozma András dramaturg segítségét, hogy egy-egy szövegrészt vessünk össze az orosz eredetivel. És akkor még ott van Purcărete román szövegkönyve. Nem könnyű ennyi nyelvi változaton keresztül szót érteni egymással, de reménykedhetünk benne, hogy a végén maga a játék átsegít bennünket ezeken a nehézségeken. Ahogy az Ahogy tetszik esetében is.
Eszébe jutott a mostani felkérésnél Bagossy László húsz évvel ezelőtti rendezése, amikor szintén Ljubov Andrejevnát alakította?
– Azt az előadást sosem felejtem el, hiszen a Bárka Színház nyitóelőadása volt, erős emlék, nagy élmény marad számomra mindig is. Húsz év nagy idő, szerencsére egy Csehov-darab nem öregszik úgy, ahogy mi emberek viszont sokat tudunk változni… Újként tudok tekinteni a Meggyeskertre. Ráadásul Csehov nagyon izgalmas szerző, engem még sosem untatott. Az első Csehov-szerepem 1982-ben a Katona József Színház A manó című előadásában volt, amit Zsámbéki Gábor komédiaként rendezett meg. Hasonlóan tett Ascher Tamás is a Három nővérrel: vígjátéknak fogta fel. Csehov eredeti szándékának megfelelően, aki nem akarta, hogy drámázzanak a szövegeivel. Színésznők, ne sírjatok! Purcărete felfogása szerint sem tragédia a Meggyeskert. A próbák során sokat foglalkozunk a szereplők belső monológjaival. És ez nemcsak a megszokott színészi feladat: feltérképezni, mire gondol egy-egy karakter, miközben mond valamit, hanem ennél ez esetben többet is keresünk. Purcărete például azt szeretné, ha az első felvonásban, miközben mi békésen fecsegve leülünk kávézni azután, hogy öt év elteltével visszatértünk az orosz birtokra Párizsból, a mi jelenetünkkel párhuzamosan a ház több szobája is látható lenne – mintegy a ház belső monológjaként.
Ez olyan, mint az életben, ahol bizonyos dolgokat csak magunkban mondhatunk ki?
– Még magam is tapogatózom a próbák alatt, mi Purcărete szándéka, de én is valami ilyesmire gondolok. Merthogy néha nem azt mondjuk ki, amit valójában gondolunk, hanem ami elfogadott, vagy amivel elérhetjük a célunkat. Tehát valószínűleg a rendezőt sem a kimondott szó érdekli, hanem a szereplők állapota, mélyebb indítéka.
Ha minden gesztus kétértelmű, hogyan értelmezzük a Meggyeskert alaphelyzetét: azzal, hogy Ljubov Andrejevna hazatér Párizsból, valami véget ér, vagy valami elkezdődik?
– Sőt, Purcărete még ennél is merészebb a kérdésfeltevésben. Azzal hozott zavarba minket az egyik próbán, hogy nekünk szegezte a kérdést: mi van, ha a meggyeskert nem is létezik? Hanem csupán egy metafora, amiről a szereplők visszatérően beszélnek…A Gajevet alakító Blaskó Péter visszakérdezett: ha nem létezik a meggyeskert, hogyan árverezik el? Ha a kert csak a szereplők képzeletében él, mint a múlt elveszett szépsége, a gyermekkor ártatlansága, akkor mitévők legyünk azzal, ahogyan az ablakon keresztül fürkészik a kertet? Ljubov Andrejevnaként mondom: „Ó, gyerekkorom, ártatlanságom! Ebben a gyerekszobában aludtam, innen néztem a kertet, a boldogság velem együtt ébredt minden reggel, és a kert akkor is pont ilyen volt, semmit nem változott.” Ez nemcsak fizikai értelemben az enyém, hiszen ami szépség a gyermekkorban nekem adatott, azt nem veheti el tőlem senki, mert itt van bennem. Márpedig Csehovnál elárverezik a kertet.
A próbafolyamat felénél tehát még több a kérdőjel… Hogyan viseli el színészként ezt a bizonytalanságot?
– Nehezen. De ahogy egy kedves pályatársam mondta egyszer, a színészet nem szanatórium. Ilyen időszakokban magam is bizonytalanabb vagyok, elejtek tárgyakat… Csak a próbákban bizakodhatunk, abban, hogy valahogy együtt, lépésről lépésre megtaláljuk egy-egy jelenet kulcsát. Ebben az állapotban talán az ad leginkább reményt, hogy nem vagyok egyedül.
Mindaz, amit elmond, kínlódás, gyötrelem, szenvedés. Mit lehet szeretni ebben a hivatásban?
– Purcărete eddig csak a Három nővért rendezte, ez lesz a második Csehov-bemutatója, ráadásul ezúttal nem az anyanyelvén dolgozik. Ez tehát nemcsak számunkra, színészek számára, hanem neki is egy felfedezőút. A lehetőségek száma szinte végtelen. Ez amennyire kétségbeejtő is tud lenni, legalább annyira ébreszti fel a bennünk lévő játékkészséget. Harmadéves főiskolás voltam, amikor életemben először dolgoztam Major Tamással. A Téli regében alakítottam Perditát, akinek van egy szép virágmonológja. Előadtam az egyik próbán, a tanár úr nagyon megdicsért. Pár nap múlva újra ki kellett állnom a virágmonológgal, s én visszaemlékezve a sikeres megoldásra, újra elmondtam a begyakorolt módon. Irgalmatlanul kikaptam Major tanár úrtól. Összeomlottam, majd a próba végén odajött hozzám: „Amit tegnapelőtt csináltál, az ma már engem nem érdekel.” Nagy tanítás volt ez a részéről, ez egyszerre teher és szépség: a színészet nem mechanikus tevékenység, hanem játék. De ha játék, akkor öröm is.
Lukácsy György
(2019. február 27.)
