Bemutató: Meggyeskert
„Egy vidám darabot szeretnék írni, amelyben maga az ördög is bukfencet hány” – írta színésznő feleségének, Olga Knippernek a már nagybeteg Csehov, aki közel egy évvel a halála előtt, negyvenhárom évesen fejezte be a Meggyeskertet, talán legletisztultabb, mégis legtitokzatosabb darabját.
Ma már nehéz elhinnünk, de Csehov egész életét végigkísérte a drámáival szembeni kételkedése, bizonytalansága. Részben ezzel magyarázható, hogy a meglehetősen termékeny író mindössze hét nagyobb és hét egyfelvonásos darabot hagyott az utókorra. A szentpétervári Alekszandrinszkij Színházban 1896-ben bemutatott Sirály bukásába majdnem beleroppant, és nem is akart többé színművekkel foglalkozni. Tolsztoj, aki idősebb pályatársként nagy szeretettel viszonyult a fiatal íróhoz, tömören fogalmazott: „Jó ember maga, Anton Pavlovics! De a darabjai mégiscsak rosszak”.
Csehov különleges színpadi nyelve, a drámaiatlan dráma a Moszkvai Művész Színházban teljesedhetett ki, ahol Sztanyiszlavszkij és Nyemirovics-Dancsenko forradalmian új megszólalási módot találtak, amelyben sokkal inkább az emberi lét „légköre” vált hangsúlyossá, semmint a cselekvés. Csehov megfogalmazása szerint: „A színpadon legyen minden olyan bonyolult és egyúttal mégis olyan egyszerű, mint az életben. Az emberek ebédelnek, csak ebédelnek, de mindeközben beteljesedik a boldogságuk vagy összeomlik az életük.”
A Művész Színházban bemutatott darabok – Sirály, Ivanov, Három nővér – kirobbanó sikere okán a társulat és a rendezők szinte követelték Csehovtól az újabb szövegeket. „A színdarabodat úgy várják, mint a mennyei mannát” – írja a Meggyeskert kapcsán Csehovhoz írott levelében Olga Knipper. És amikor 1903 októberében a kézirat eljut a társulathoz, kitörő lelkesedéssel fogadják: „Végül tegnap reggel, még ágyban voltam, mikor meghozták – írja levelében Csehov felesége. – Milyen borzongással fogtam és bontottam ki. Háromszor vetettem keresztet. Fel sem keltem addig, amíg fel nem faltam az egész darabot. Mohón faltam… Elolvastam és elszaladtam a színházba. Ott szerencsére felfüggesztették a próbát. … Ha láthattad volna mindazok arcát, akik a Meggyeskert fölé hajoltak. Persze mindenki unszolt – olvassuk azonnal. Az ajtót kulcsra zártuk, a kulcsot kivettük és belekezdtünk…” Maga Sztanyiszlavszkij táviratban gratulál Csehovnak, és zseniálisnak nevezi a darabot.
A színpadra állítás folyamata azonban nem volt zökkenőmentes, mivel Sztanyiszlavszkij koncepciója a drámaiságot hangsúlyozta, Csehov viszont a Meggyeskert hangvételét inkább a komédiában látta. „Nagyon vigyázz! Egyetlen felvonásban se vágj szomorú képet! Mérges lehetsz, de szomorú nem! Azok az emberek, akikben már régóta fészkel a bánat és hozzászoktak, csak fütyörésznek, és gyakran elméláznak” – írta Csehov a darab főszerepét próbáló feleségének.
Az ősbemutató 1904-ben, Csehov születésnapján óriási siker. Jelen van a szerző, hogy egyúttal írói munkásságának 25 éves jubileumát is megünnepeljék. Ez volt Csehov utolsó nyilvános szereplése, vagy talán inkább búcsúja a színháztól. „Mikor a harmadik felvonás után, halotthalványan, soványan ott állt az előszínpadon – emlékezett vissza Sztanyiszlavszkij. – Köhögése nem tudott csillapodni, közben fogadta a beszédeket és az ajándékokat: fájdalmasan szorult össze a szívünk. A nézőtérről odakiáltoztak: üljön le. De Csehov összeráncolta a szemöldökét, és állva maradt az egész hosszú, elnyújtott ünneplés alatt, amilyeneket ő az írásaiban jólelkűen kinevetett.”
Kozma András dramaturg
(2019. február 27.)
