Fesztivál-turné
Pétervár színházi nagyhatalom, az 5,1 millió lakosú városban kilencven színház működik, 24 állandó társulattal rendelkező prózai teátrumában mintegy két és félmillió jegyet váltanak évente. Az Alexandrinszkij mellett másik tradicionális intézmény az 1860-ban alapított, operát és balettet játszó Mariinszkij. A prózai társulatok közül kiemelkedik a Nagy és a Kis Dráma Színház, az előbbinek a MITEM-en az Alice című előadásával is szereplő Andrej Mogucsij a vezetője, az utóbbit az orosz színházi élet egyik nagy örege, a világhírű Lev Dogyin vezeti. Péterváron található a Baltic House nevezetű összművészeti központ is, amelynek nemzetközileg jegyezett színházi fesztiválja van.
Az Alekszandrinszkij és a budapesti Nemzeti között évek óta tart az együttműködés. A MITEM-en látható volt Pétervárról a Zéró liturgia, amely Dosztojevszkij A játékos című regényéből készült, és Gozzi A holló című darabja, és vendégszerepeltek még Gogol Háztűznézőjével is a Nemzetiben. Az Alexandrinszkij nemzetközi fesztiváljára 2014-ben a Nemzetiből a Mesés férfiak szárnyakkal és a Johanna a máglyán kapott meghívást.
A két teátrum együttműködésének kulcsa a nagy – pétervári – orosz szerző, aki ráadásul egyetlen színdarabot sem írt: Dosztojevszkij. 2017 őszén Fokin Dosztojevszkij novellájából, A krokodilusból rendezett előadást a Nemzetiben. A befejezetlen elbeszélés egy kishivatalnokról szól, akit egy német mutatványos által idomított krokodil elnyel, és aki a fenevad gyomrában nem meghal, hanem onnan kezdi hirdetni tanait. Ezzel párhuzamosan Vidnyánszky Attila a Bűn és bűnhődést vitte színre az Alekszandrinszkijben (az öt és félórás előadást öt kategóriában jelölték az orosz nemzeti színházi fesztiválra, az Arany maszkra). Az „igazgatócserés”, párhuzamos rendezésről készült a Raszkolnyikov találkozása a krokodillal című dokumentumfilmet is levetítették a Kulturális Fórum színházi szekciójában (rendező: Mispál Attila). S hogy előre szaladjunk az időben: a két színház igazgatója bejelentette, hogy közös produkcióként születik meg 2019-ben a Karamazov testvérek. A részletek még nem ismertek (felmerült többek között, hogy orosz és magyar színészek közösen játszanának), de az bizonyos, hogy Dosztojevszkij művére azért esett a választás, mert a nagyregény mai világunk egyfajta modelljeként értelmezhető.
A Kulturális Fórum az év egyik legrangosabb nemzetközi eseménye Oroszországban, amelyen részt vett Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki fontos színházi bejelentést tett: 2019-ben Szentpétervár lesz a következő Színházi Olimpia helyszíne. A fórum szakmai programjain a színház, a film, a zene, az irodalom, a cirkusz, a turizmus, a média, a múzeumok és a kulturális örökség területén dolgozó mintegy nyolcezer orosz és nemzetközi szakember és művész vett részt.
– Egy ilyen esemény oldja Oroszország politikai elszigeteltségét – mondja Valerij Fokin, az Alekszandrinszkij igazgatója, a színházi szekció vezetője. – Bárhogyan viselkednek a politikusok, bárhogyan alakuljon is a világ politikai helyzete, a kultúra csatornáját mindig nyitva kell hagyni. Mert amit a politikusok nem tudnak megoldani, abban a kultúra képviselői még sok mindent elérhetnek, segíthetnek a dolgok normalizálásában.
Példaként Lengyelországot említi, amellyel szintén feszült Oroszország viszonya, de a fórumra végül a lengyel szakemberek is szívesen jöttek. Az igazgató azt mondja: mindenkinek megadjuk a lehetőséget a részvételre, és ha megtapasztalható a siker, a párbeszédre való nyitottság, akkor egyre többen el fognak jönni.
– Az szeretnénk, ha a fórum három napja alatt az előadások, a workshopok révén a mai európai színházi élet egyfajta keresztmetszetét adhatnánk. Ennél többre vágyunk, ezért örülök annak, hogy 2019-ben a Színházi Olimpiát Szentpéterváron rendezhetjük meg, ami lehetőséget ad majd arra, hogy két-három héten keresztül a világ legjobb színházcsinálói és társulatai megjelenjenek, találkozzanak egymással, és ennek a hatalmas városnak a színházszerető és értő közönségével. A szervezés már folyik, a budapesti Nemzetit is szívesen látjuk az Olimpián.
Vidnyánszky Attila is felszólalt a fórum színházi újításokról szóló kerekasztal-beszélgetésén, olyan világszínházi személyiségek társaságában, mint Heiner Goebbels, Luc Perceval, Tadashi Suzuki, Theodoros Terzopoulos. A beszélgetésből kiderült, hogy a legfontosabb kérdés: Mi ma a színház feladata? Luc Perceval szerint a kőszínházi struktúra, amit ő maga évtizedek óta szolgált, például a hamburgi Thalia Színházban, mára a szórakoztatás terepe lett, ahol sikert kell „termelni”, nincs idő és lehetőség az adófizetői pénzekből fenntartott intézményekben kísérletezésre, elmélyült
munkára. Vidnyánszky Attila arról beszélt, hogy a társulattal rendelkező kőszínházak rendszerének, amely Magyarországon a német mintát követi (minden megyeszékhelyen működik állandó színház), olyan hatalmas kulturális erőteret képez, olyan jelentős közművelődési feladatot lát el, olyan fontos és élő kultúraközvetítő és közösségépítő feladatot teljesít, amely messze túlmutat a színházművészeten. Heiner Goebbels, aki független alkotóként eljutott egy szélsőséges színházi formáig, amelyben színész nélküli előadásokat hoz létre, erre megjegyezte: de kik vagyunk mi, hogy megmondjuk a közönségnek: mi a jó?
A találkozási pontok helyett inkább a széttartó álláspontok rövid felvázolását kapta a közönség arról, mi is a művészek, a színházak feladata és felelőssége azzal a közösséggel szemben, amely ezeket az intézményeket fenntartja.
Kornya István
| fotók: a szerző
(2018. január 7.)
