Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
2022. szeptember 26. - Jusztina Napja

Vélemény

Drámabírálat

Ambrus Zoltán gondolatai 1911-ből

 

…egy idő óta az a kérdés van napirenden és bukkan fel újra meg újra a sajtóban, a legkülönbözőbb helyeken, hogy: megfelel-e hivatásának a Nemzeti Színház drámabíráló bizottsága?... Egyáltalán szükséges-e ez a drámabíráló bizottság?...

 

E[gy…] miniszteri rendelet négy évvel ezelőtt a drámabíráló bizottságot, amely ekkor csak véleményező, tanácsadó testület volt, a Nemzeti Színház igazgatójának úgyszólván az ellenőrévé nevezte ki, mert kimondta, hogy az igazgató csak olyan darabot adathat elő, amelyet a drámabíráló bizottság egyhangúlag vagy legalábbis szótöbbséggel előadásra ajánlott. […] Akkor ugyanis a sajtóban az a nóta volt divatos, hogy: a Nemzeti Színházban a züllés jelenségei észlelhetők, hogy a színház legnagyobb bajait eredeti újdonságainak a gyöngesége okozza, hogy a sok bukás diszkreditált minden magyar darabot, hovatovább mindenkit elszoktat a Nemzeti Színháztól, és ha ezek az állapotok tovább is így tartanak, végképpen el fogja riasztani az egész közönséget. […]

 

[E]gy magánszínháznak az igazgatója megengedheti magának azt a kényelmességet is, hogy akár egy második Hamletet szalasszon el, ha, malőrjére, valamelyik álmos, más munkában már kifáradt tisztviselőjére bízza a csodás véletlenből kincset rejtegető kéziratcsomónak az elolvasását. De a Nemzeti Színháznál mindent éber figyelmességgel kell elolvasni; hivatásához hozzátartozik, hogy kötelességének tartsa a méltatást érdemlő új drámaíró-tehetségek felkarolását és színpadhoz segítését; minthogy sok tekintetben, alapításánál, múltjánál, szervezeténél és az államhoz való viszonyánál fogva közintézetnek kell tekinteni, ha jó ideje fenntarthatná magát a köz nélkül is, megvárhatják és meg is várják tőle, hogy minden hozzá fordulónak az ügyét a közhivatalok kötelességteljesítésével intézze el; a Nemzeti Színház hivatása, amely nem szűnt meg azzal, hogy most már önállósítani is tudná magát, nem engedheti meg, hogy egy második Bánk bán, amelyet hozzá is beterjesztettek, olyan sokáig kellő méltatás nélkül maradjon, mint az első. […]

 

És a Nemzeti Színházhoz sokkal több színdarabot nyújtanak be, mint a magánszínházakhoz. Egy-két szerencsés szerzőt kivéve, legelőször valamennyi drámaíró idegravitál; ami természetes – annak ellenére is, hogy a magánszínházak a nagy siker esetén sokkal nagyobb jövedelmességgel kecsegtetik a drámaírót –, mert a nagy siker ritkaság s a Nemzeti Színházban való előadás (akármennyire „diszkreditálta” is eredeti újdonságainak jóhírét sok magyar darab bukása,) még ma is bizonyos honneurt jelent.

 

 

Ambrus Zoltán a Nyugatban írt cikket

arról a drámabíráló bizottságról 1911-ben, amelynek később maga is tagja lett, majd 1917 és 1922 között a Nemzeti Színház vezetője volt.

 

(2018. január 5.)