Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
2024. április 19. - Emma Napja

Hír

Indul a II. Nemzeti VERSeny

Részletes információk, nevezési lap. Nevezési határidő: 2017. április 11,

A Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete 2017-ben is meghirdeti a Kárpát-medencét felölelő, felmenő rendszerű versmondó és versklip versenyét, a Nemzeti VERSenyt valamennyi korosztály számára, nem hivatásos versmondók részére. A VERSeny elsődleges célja a hagyományos vers- és prózamondó találkozó mellett a klasszikus és kortárs költészet újszerű tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése, a magyar nyelv tisztaságának és sokszínűségének felvonultatása a költészet által, valamint a kulturális identitás erősítése.

 

A verseny védnöke:Vidnyánszky Attila Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, a Nemzeti Színház főigazgatója. A zsűri tagjai a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesületének művészei, szakemberei: Bakos-Kiss Gábor színművész, Kiss László rendező, Lutter Imre előadóművész, producer, Nagy-Kálózy Eszter színművész és Szabó László kommunikációs szakember.

 

Három forduló

A minden korosztály részére meghirdetett versenynek három fordulója lesz. Elsőként minden nevező három, szabadon választott magyar költő már megjelent versével jelentkezhet, amelyek közül egyet kell az első fordulóban vágatlan videón beküldeni. A továbbjutók az általuk választott másik verset dolgozzák fel, immár videoklip formájában, majd az élő döntőbe bejutott versenyzők a Nemzeti Színházban lépnek fel harmadik versükkel 2017. november 12-én, a magyar nyelv napja alkalmából.

Nevezési határidő

Nevezési határidő: 2017. április 11., a magyar költészet napja. A verseny támogatója: az NKA. Aki többet szeretne tudni, a www.vers.hu/nemzeti-verseny oldalon és a Nemzeti VERSeny facebook oldalán tájékozódhat.

Jutalmak

A legjobb előadók a komoly pénzjutalmak mellett értékes díjakban részesülnek, az Arany János Emlékév alkalmából az Arany balladák vagy versek valamelyikét videón megjelenítő versenyzők legjobbja különdíjat kap.

 

 
Részletes információk

 

A VERSENY MENETE

 

Az első forduló (versmondás videofelvételen)

Elsőként minden versenyző három, általa szabadon választott magyar költő már megjelent versével nevezhet be, amelyek közül egyet kell az első fordulóban beküldeni, méghozzá a 21. század vizuális eszközeit is alkalmazva, önállóan, telefonnal vagy kamerával rögzített vágatlan videón. A videot a youtube videomegosztó portálra kell feltölteni azzal a címmel, hogy „Nemzeti VERSeny 2017 - versvideo", és a video linkjét kell, hogy elküldjék a nemzetiverseny@gmail.com címre. A felvett vers időtartama lehetőleg ne haladja meg a 3 percet. Szakmai zsűri juttatja tovább - megfelelő számú jelentkező esetén - a legjobbnak vélt legalább 80 versenyzőt a következő fordulóra, egy adott pontszámmal, míg a közönség is beszavazhat vigaszágon tíz versenyzőt. Az eredményhirdetés napja 2017. május 1. A nevezési lap és a video beküldési határideje: 2017. április 11. a magyar költészet napja, eredményhirdetés 2017. május 1-jén.

 

A második forduló (versek videoklipben)

A továbbjutott versenyzők az általuk választott és a nevezési lapon megjelölt három vers közül egy újabb verset kell, hogy feldolgozzanak, immár videoklip formájában, amelynek hossza legfeljebb 4 perc, ettől csak rendkívüli esetben, a zsűri előzetes jóváhagyásával térhet el a versenyző. A videoklipet a youtube videomegosztó portálra kell feltölteni azzal a címmel, hogy „Nemzeti VERSeny 2017 - videoklip", és annak linkjét kell, hogy elküldjék a nemzetiverseny@gmail.com címre. A videoklip formájára vonatkozóan nincs kitétel, sem a képi világot, sem a zenei és más audio eszközöket tekintve. Szakmai zsűri juttatja tovább a legjobbnak vélt 17 versenyzőt a következő fordulóra, egy adott pontszámmal, míg a közönség is beszavazhat vigaszágon három versenyzőt. Az első fordulóról továbbjutott versenyzők számára a versklipek beküldési határideje: 2017. augusztus 1., eredményhirdetés 2017. augusztus 20-án. A továbbjutott versenyzőknek az eredményhirdetést követően egy hét áll a rendelkezésükre, hogy nagy felbontásban, jó minőségben, MPG vagy MP4 formátumban is eljuttassák a VERSeny e-mail címére a videoklipjüket.

 

A harmadik forduló (élő döntő, versvideokkal)

 

Az "élő" döntőbe bejutott versenyzők közönség előtt, a Nemzeti Színházban adják elő a jelentkezéskor megjelölt három vers első két fordulóban be nem mutatott költeményét, és itt vetítik le a rendezők a döntős versenyzők második fordulós versklipjeit is.

 

Hogyan zajlik az első és a második forduló közönségszavazása?

Szavazni a YouTube közösségi video megosztó portálon lehet a produkciókra. Minden olyan produkciót, amely részt vesz a közönségszavazáson, a VERSeny szervezői egy önálló YouTube csatornára töltenek fel, és egy előre kijelölt időpontban élesítik, megjelölve a közönségszavazás kezdeti és záró időpontját. Ennek megfelelően minden, a közönségszavazáson résztvevő versvideo és versklip azonos esélyekkel, nulla szavazatról indul.

 

A vers.hu oldal teszi közzé a Nemzeti VERSeny oldalán a virtuális közönségszavazás linkjét, amely a YouTube-on külön csatornán megtalálható lesz. A YouTube-on a szervezők által ÚJRA FELTÖLTÖTT videókra leadott like-ok (pozitív értékelések) száma dönti el a versenyzők továbbjutását. (A megtekintések számának és a negatív értékeléseknek nincs jelentősége.) Szavazategyenlőség esetén a zsűri dönt a döntetlenre álló versenyzők között.

 

A közönségszavazás határidejének lejártát követően a VERSeny szervezői megvizsgálják a kapott szavazatokat, és azt is, melyek a valós tetszésnyilvánítások, és vannak-e esetleg úgynevezett szavazószoftverek, robotok által generált, nem tisztességes módon szerzett szavazatok. A hivatalos eredményt ezt követően teszi közzé.

 

A közönségszavazás eredménye a YouTube záró időpontban érvényes belső, részletes statisztikája alapján derül ki. A szavazásnál ügyelni kell arra, hogy az egy azonos IP-címről leadott voksokat csak egyszer fogadja a YouTube! Ez főként az azonos wi-fi hálózatról szavazókat érintheti.

 

 

DÍJAK

Díjakat az élő döntő versenyzői kapnak. Minden élő döntős versenyző emléklappal és tárgyjutalommal térhet haza, emellett a zsűri arany-, ezüst- és bronzminősítéseket nyújt át a versenyzőknek.

 

I. díj: 100.000 Ft készpénz vagy azzal egyenértékű jutalom

II. díj: 75.000 Ft készpénz vagy azzal egyenértékű jutalom

III. díj: 50.000 Ft készpénz vagy azzal egyenértékű jutalom

 

Az első három helyezett - a Nemzeti Színházban - a döntő estéjén a "Vers a bajnoktól" elnevezésű gálán lép fel, emellett egy-egy videokamerát is ajándékba kap.

 

Az első és második forduló versenyzői között a zsűri különdíjként - megfelelő mennyiségű és minőségű versvideo és versklip esetén, az Arany János Emlékév apropóján - az Arany János költeményeket videón feldolgozó versenyzők legjobbját értékes tárgyjutalomban részesíti, amit a Nemzeti Színházban, a döntő napján vehet át a díjazott.


A második forduló versenyzőinek versfilmjei automatikusan bekerülnek a Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztivál, valamint a Bujtor István Filmfesztivál versenyprogramjába is, a díjazott film alkotója pedig jutalmat kap.

 

A különdíjakat a szervezők és a támogatók, a Nemzeti Színház, a Magyar Teátrumi Társaság és a Magyar Versmondók Egyesülete biztosítják. A pénzjutalmak bruttó összegek, tartalmazzák a levonandó járulékokat is. A változtatás jogát a szervezők fenntartják.

 

 

NEVEZÉSI FELTÉTELEK:

 

 

A ZSŰRI

a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete művészei, szakemberei.

 

Bakos-Kiss Gábor
színművész

A Nemzeti Színház társulatának és a Magyar Versmondók Egyesületének oszlopos tagja. 1981-ben született Nyíregyházán. Elvégezte a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karát, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetemet. Játszik és rendez is, a Nemzeti mellett a Váci Dunakanyar Színházban és az Első Magyar Versszínházban. 2014-ben jelent meg a Bíbor parázson című dupla korongos Radnóti emlékalbum, amelynek egyik főszereplője. A Csokonai Nemzeti Színház Nívódíja mellett elnyerte a Máthé Erzsi ösztöndíjat, és magáénak tudhatja a Ki viszi át a Szerelmet kitüntetést is. A versmondásban középiskolás kora óta jeleskedik, a Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztivál első évében kapta Kaleidoszkóp-díját.

 

Kiss László
rendező

A Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, a Versmondó folyóirat főszerkesztője, Csokonai-, Bessenyei György- és Radnóti-díjas művésztanár. 1947-ben született Budapesten. 1973-ban szerzett népművelés-könyvtáros szakképesítést, majd elvégezte az ELTE Bölcsészettudományi Karát, később államigazgatási szakvizsgát tett. Alapítója a Magyar Szín-Játékos Szövetségnek. Korábban a kultuszminisztérium vezető főtanácsosa, illetve a Nemzeti Művelődési Intézet munkatársa volt. Jelenleg egyebek mellett a Latinovits Emlékmű Alapítvány kuratóriumi elnöke, a színészkirály életművét bemutató és ápoló tanulmányok, versenyek és konferenciák gondozója, szervezője.

 

Lutter Imre
előadóművész, producer

Radnóti- és Wlassics Gyula-díjas előadóművész, drámapedagógus és médiaszakember, többek között a Miskolci Egyetem jogi karán és a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett. A Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, a Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztivál igazgatója és a Költők Világkongresszusa magyarországi felügyelő bizottsági tagja. Radnóti-díját a költő özvegyével, Gyarmati Fannival együtt kapta. A TV2 száguldó riportereként lett ismert, több kötete, antológiája jelent meg, 2014-ben két dupla korongos hangoskönyv Radnóti Miklós és kortárs költők tollából, illetve egy a Holokauszt Emlékév alkalmából, 2017-ben Ócska keringő című versszínházi előadásának hanganyaga a Kávészünet zenearral közös feldolgozásban Amerikában debütált. Nem egy alkalommal turnézott saját előadóestjeivel az Egyesült Államokban és Kanadában. Több mint 30 saját gyártású televíziós műsor, dokumentumfilm és klip megálmodója, megalkotója.


Nagy-Kálózy Eszter
színművész

Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Nemzeti Színház társulatának tagja. 1988-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Kerényi Imre osztályában. 1986-tól 1988-ig a Madách Színház tagja, 1988 és 1990 között a kaposvári Csiky Gergely Színház színművésze volt. 1990 és 1993 között a Radnóti Színházban lépett fel, majd 1996-ig a Művész Színházban és a Thália Színházban szerepelt. 1997 óta a Kelemen László színkör tagja. 2000-től két éven át az Új Színház tagja volt, 2003 után pedig a Veszprémi Petőfi Színházban szerepelt. 2013-tól a Nemzeti Színház művésze. Mindig közel állt hozzá a költészet, és fontos számára a versmondás.


Szabó László
kommunikációs szakember:

1970-ben született, Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Karán és az Államigazgatási Főiskolán szerzett diplomát. 1999 és 2002 között az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM) helyettes államtitkára volt. 2007 márciusától a Magyar Televízió Közalapítvány, majd 2009 júliusától a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének tagja. A Budapesti Kommunikációs Főiskolán és a Budapesti Gazdasági Főiskolán adjunktus, tanár, emellett üzletember volt. 2011 januárjától a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) tanácsadója, 2011 márciusától kommunikációs igazgatója volt. A Magyar Olimpiai Bizottság tagja, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, a Magyar Teátrumi Társaság titkára és a Nemzeti Színház kommunikációs vezetője.

 

(2017. március 9.)


Facebook megosztás