„Húszéves korom óta, majdnem negyven esztendőn keresztül, sokat foglalkoztam az 1700-as évek végén, 1800-as évek elején élt magyar poétákkal. Csokonai, Kazinczy, Berzsenyi érdekelt, s a kevésbé híresek, sőt nagyrészt elfeledettek: Ungvárnémeti Tóth László, Vályi Nagy Ferenc, a rímkovács Kováts József és sok más. A korszak költőnői: Dukai Takách Judit, Újfalvi Krisztina, Molnár Borbála (…) Ezektől tanultam én nyelvet, fűszeres zamatokat, ijesztő bolondériákat, merészséget. És amikor saját költői ereim ellanyhultak, arra kényszerültem, hogy az ő hajdani nyelvükön és minden szokványra fittyet hányó bátorsággal megszólaljak. Vagyis megszólalt bennem egy idegen, könnyűvérű, szép hajdani hölgy, Psyché, Lónyay Erzsébet, aki nem én vagyok, rám még csak nem is hasonlít...” – nyilatkozta 1973-ban a Népszabadságnak Weöres Sándor, az egy évvel korábban megjelent kötetről.
A játékos, titokzatos, fikciós, besorolhatatlan műfajú, erotikus töltetű „felnőtt” könyv hatalmas siker lett, amihez az irodalmi értékén túl hozzájárultak Gyulai Líviusz illusztrációi is, később Bódy Gábor készített belőle kultikussá vált filmet.
A Weöres által teremtett sosem létezett költőnő életregényét, amelyet az előadásból is megismerhetünk, így vázolja fel Kenyeres Zoltán: „A történet Lónyay Erzsébetről szól, aki 1795-ben születik, apja gazdag partiumbeli birtokos nemes, grófi, sőt volhiniai és moldaviai fejedelmi címet visel. Anyja viszont egy cigánykirály leszármazottja, akit egy Mailáth gróf fogadott örökbe. Lónyay Erzsébet, harmadik keresztnevén Psyché, mesés ellentétekbe csöppent (…) egyszer a miskolci cigánysoron él, máskor a magas arisztokrácia palotáiban lakik; hol egészen korán felébredő érzéki vágyaitól hajtott kalandokban engedelmeskedik a természet parancsainak, hol a regensburgi apácák leánynevelő intézetének aszkétikus szigorúsága szabályozza életét. Megismerkedik Maximilián Zedlitz báróval, egy sziléziai birtokossal, aki kalandos együttlétek és szakítások után elveszi feleségül. (…)
Egy németországi utazás alkalmával megismerkedik Goethével, találkozik Hölderlinnel, Beethovennel köt ismeretséget, itthon pedig Kazinczyt bájolja el furcsa, koraérett verseivel. Az 1820-as évek közepétől kezdve mind nagyobb érdeklődéssel fordul a kibontakozó reformmozgalom felé, s különböző, kisebb-nagyobb pénztámogatásokkal segíti a nemzeti ügyet. Lírájába azonban nem kerül bele a hazafias buzgalom, hanem a lélek rejtett tájain jár tovább és a hétköznapok eseményei között marad. (…)
Közben öregedő férjében föltámad a féltékenység ördöge, s már a jótékonysági cselekedetekben is férfiúi megcsalatásának eseményeit gyanítja egyre növekvő mániával. Psyché 1831 tavaszán váratlanul meghal, s hogy a halálát okozó kocsibaleset véletlen műve volt vagy a dühöngő férjé, azt már nem lehet kideríteni.”
(2017. február 9.)
