Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800 (központ)
2020. február 17. - Donát Napja

Ádámok és Évák Ünnepe 2017

Gálaest január 27-én pénteken 19 órától a Nagyszínpadon

A Nemzeti Színház ifjúsági programjai között fontos helyet foglal el az Ádámok és Évák ünnepe középiskolás játék, a Szolnoki Szigligeti Színház által évekkel ezelőtt indított kezdeményezés mára országos mozgalommá fejlődött. A Vidnyánszky Attila vezette Nemzeti Színház negyedik éve adja át egy napra nagyszínpadát a diákszínjátszóknak. Előadásukban láthattunk már balladákat, bibliai történeteket, egy éve pedig Az ember tragédiáját. Idén is a Magyar Kultúra Napjához közeli napra tettük a különleges eseményt: a 240 budapesti és Budapest környéki diák 18. századi iskolajátékba lehel új életet.

A tavalyi döntő résztvevői

2016. szeptember 24-én, színházunk Nyílt Napján sorsoltuk ki, hogy melyik iskola melyik iskoladrámával foglalkozik majd, azóta zajlik a próbafolyamat az iskolákban. Tanáraik és színházi mentoraik segítségével több hónapos próbafolyamat során ismerkedtek az 1700-as évek diáksága által játszott szövegekkel és formálják azokat a maguk képére, éltetik XXI. századi módon elődeik szellemét a Nemzeti színpadán.

A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódva színházunk ismét benépesül csillogó szemű, tehetséges fiatalok hadával, 2017. január 27-én díszelőadás keretében mutatják be munkájuk eredményét.

A nagyszabású játék szervezője és a díszelőadás rendezője Rubold Ödön színművész.

Az egymást követő rövid előadások végén idén is egy öt tagú, szakemberekből álló zsűri értékeli majd egyenként a játszó csoportokat. A zsűri elnöke A.Szabó Magda, a Nemzeti Színház stratégiai igazgatója. Tagjai: Rideg Zsófia, a Nemzeti Színház dramaturgja, Kiss József színművész, író, rendező a szolnoki kezdeményezés ötletgazdája, rendezője, Pataki András a soproni Petőfi Színház igazgató-főrendezője és Quintus Konrád színművész-rendező, a József Attila Színház ifjúsági programjainak a koordinátora.

 

A résztvevő iskolák csapatai és tanár vezetőik a színpadra lépésük sorrendjében:

- Szentendrei Református Gimnázium/Sípos Dávid
- Deák téri Evangélikus Gimnázium/Korompayné Sebestyén Nóra
- Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnázium/Losonczi Bernadett
- Madách Imre Gimnázium Thália Stúdió/Kányási Csaba, Dancs István
- Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskola/Benkovics Sándor, Kocsis Nándor
- GNM Színitanoda Tinitanodája/Pintér Szilvia
- Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola tánctagozata/ Szent-Ivány Kinga és Pataki Kriszta
- Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola/ Farkasné Lajter Enikő
- Lónyay utcai Református Gimnázium és Kollégium/Hegedűs Éva
- Sylvester János Református Gimnázium/Juhász Imre
- Erzsébetvárosi Kéttannyelvű Általános Iskola, Szakiskola és Szakközépiskola/ Vajkai Zoltán
- Váci Piarista Gimnázium/Bartáné Győrfi Marianna
- Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium Budakeszi/Jámbor Erzsébet
- Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola drámatagozat/ Gyevi-Bíró Eszter, Eck Attila 

A munkájukat segítő nemzeti  színházi mentorok pedig:

Söptei Andrea, Nagy Mari, Rubold Ödön, Farkas Dénes, Olt Tamás, Bakos Kiss Gábor, Fehér Tibor, Varga József, Tóth László, Tóth Auguszta, Horváth Lajos Ottó színművészek és Pintér Szilvia drámapedagógus.

(2017. január 26.)