Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
2024. április 18. - Andrea, Ilma Napja

Vitéz lélek

A Nemzeti Színház sikere Kárpátalján

Nagy sikerrel vendégszerepel a budapesti Nemzeti Színház Kárpátalján, a társulat telt ház előtt mutatta be Tamási Áron Vitéz lélek című darabját Ungváron, Munkácson és Beregszászon.

A Nemzeti Színház társulata, amely először látogatott Kárpátaljára, első előadását szombaton Ungváron tartotta a Kárpátaljai Megyei Ukrán Zenei-Drámai Színházban, 850 fős közönség előtt. A Nemzeti színészei vasárnap Munkácson léptek fel az ugyancsak zsúfolásig megtelt Kárpátaljai Megyei Orosz Drámai Színházban. A vendégszereplés hétfőn Beregszászon folytatódott a fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházban. A közönség mindhárom helyszínen felállva, vastapssal jutalmazta az előadást.

Jelenet az előadásból

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója az MTI érdeklődésére hétfőn Beregszászon elmondta: a kárpátaljai vendégszereplés, s különösen a két beregszászi fellépés nem utolsósorban köszönetnyilvánítás a beregszászi és a kárpátaljai magyar közönségnek azért, hogy hűségesen kitartott a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház mellett a nem könnyű elmúlt két évtized legnehezebb éveiben is.

"Nagy öröm számomra, hogy a kárpátaljai magyar közönség mindhárom helyszínen nagy lelkesedéssel fogadta a Nemzeti Színház előadását, a hideg munkácsi színházteremben például egyenesen meleg légkört teremtettek a hálás nézők" - mondta.

"Számomra - mivel nem felejtettem el, honnan jöttem - nagyon felemelő érzés, hogy a Nemzeti Színházzal visszatérhettem arra a helyre, ahonnan elindultam, ahol rendezői munkásságom elkezdődött" - hangsúlyozta Vidnyánszky.

Úgy vélte, a Nemzeti Színház előadásainak lelkes és értő fogadtatása Kárpátalján sokban köszönhető annak, hogy a beregszászi színház működésének eredményeként Kárpátalján kinevelődött egy színházkedvelő közönség, lényegében megteremtődött a magyar színházi kultúra és a színház iránti igény. A teátrum fejlődését és a magyar kultúrában betöltött szerepét jelzi, hogy a Nemzeti által színre vitt Tamási-darabban hat beregszászi színész szerepel, de a beregszászi színház nélkül nem jöhetett volna létre a mostani kárpátaljai vendégszereplés sem - fogalmazott Vidnyánszky Attila.

Kedden a társulat ellátogat Vereckére, a magyar honfoglalási emlékműhöz és a munkácsi várba. A Nemzeti Színház kárpátaljai turnéja szerda este zárul a beregszászi színházban tartott második előadással.

(MTI)

(2013. október 21.)