Találatok a hírek között
-
Balogh László, Nagykanizsa polgármesterének gyászbeszéde
-
Berettyán Nándor: Jézus Krisztus, ha erre jársz
Tisztelt közönségünk! Áldott, békés Karácsonyt kívánunk mindnnyiuknak Berettyán Nándor: Jézus Krisztus, ha erre jársz című versével. Fogadják szeretettel Katona Kinga színművésznő tolmácsolásában. -
Babits Mihály - Húsvét előtt
Az ünnep alkalmából Szűcs Nelli színművész, társulatunk tagja előadásában videóra rögzítettük Babits Mihály gyönyörűséges költeményét. -
„Színészrendező”
Már főiskolásként megtalálták a filmesek, élete végéig – a lexikonok szerint – közel negyven mozifilmben játszott kisebb-nagyobb szerepeket. Olyan elfoglalt művész volt, hogy nem jutott ideje önmaga reklámozásához. Beérte a szakmai elismeréssel. 1970-ben és 76-ban Jászai Mari-, 1998-ban Kossuth-díjat kapott. Hatvanöt évesen, 2009 decemberében a szolnoki Szigligeti Színház Vízkereszt, vagy amit akartok próbáján rosszul lett, másnap meghalt. Nyolcvanéves lenne idén áprilisban. -
Évadterv
Vidnyánszky Attila az új évadról, az átalakuló társulatról, feladatokról, nemzetköziségről, hiányérzetekről, válságról és reményekről A 2023/2024-es évad végén arra kértük Vidnyánszky Attila vezérigazgatót, hogy vonja meg a Nemzeti Színház lassan mögöttünk hagyott szezonjának a mérlegét, és adjon betekintést az előttünk álló évad terveibe. Beszélgetés a bizakodástól a lelki megrendülésen át a reményt keltő kilátásokig. -
Szurkolunk olimpikonjainknak
-
Szurkolunk olimpikonjainknak
-
Közlemény Bodrogi Gyula balesetével kapcsolatban
-
Tündérkerti gálaest 2025
-
Muskát Lászlóra emlékezünk
-
Egy életmű ünnepe országszerte: HOBO 80 turné
Ünnepeljünk együtt - HOBO 80! -
Robe Színházi Workshop 2025