Bemutató
A mágia mindenben ott van, mert a mese nem valóságos, éppen ezért igazabb a valóságnál – mondja a Tizenkét varjú című magyar népmese rendezője, Korda Bonifác, aki a Színház- és Filmművészeti Egyetemen a színházrendezői szak végzőse. Miért pont a Tizenkét varjú?
– Olyan mesét szerettünk volna választani, amiből gyerekek és felnőttek is tanulhatnak, még ha más-más szinten szólítja is meg őket a történet. A Tizenkét varjúnak üdítően fanyar a humora, de a népmesékre jellemző tragikus kiindulóponton túl megpendülnek benne a gyász, a megbocsátás, az elkeseredettség és önfeláldozás, de még a bűnbánat húrjai is.
Mi fogta meg leginkább ebben a mesében?
– Hogy milyen nagy érzelmi amplitúdón mozog a történet. Én magam elég szorongó, borúlátó ember vagyok, és ezért folyton keresem, mi az, ami reményt és fényt hoz a sötétségbe, hogy egyensúlyban tartsam az életem. A mese főszereplője a legkisebb gyerek, egy lány, aki maga a derű, a bátorság és a nyitottság bajnoka, aki a tettek mezejére lép, hogy hazahozza az átok miatt varjúvá vált testvéreit. Számomra ő jelenti mindazt, amit az emberekben szeretek, és amire magam is törekszem. Ki másban testesülhetnének meg ezek a tulajdonságok, mint egy gyerekben?
Saját életben fontosak a mesék?
– Gyerekkorom óta „fogyasztom” a népi kultúrát, legyen az tánc, képzőművészet, költészet, és felnőtt fejjel pedig még inkább izgalmassá vált számomra a népmese. Nem tudnám megmondani, mi volt az első, de tudom, hogy a legnagyobb hatással a Fehérlófia és A csillagszemű juhász voltak rám. Azt gondolom, a lelkük egy tőről fakad, miközben az előbbi az erőt, utóbbi az észt képviseli.
A mese mágiáját hogyan lehet átadni a gyerekeknek?
– A varázslat – hol látható, hol csak érezhető – mindig belülről fakad. Elképzelésem szerint ez az előadás az érzelmekre hat majd leginkább, és ebből adódóan minden nézőtől nyitottságot kíván. Ha ez megvan, a mágia mindenben ott van, mert a mese nem valóságos, éppen ezért igazabb a valóságnál.
Miről szól a rendező számára a Tizenkét varjú?
– A kimondott szó erejéről szól, és arról, hogy felelősséget kell vállalnunk a hozzánk tartozókért, amely olykor áldozatot követel tőlünk... Miről szól? Egy faluszéli házikónak tizennégy lakója van – a megözvegyült anya, tizenkét fia és a legkisebb gyerek, a lánya. Ha a szegénység nem lenne már így is túl nagy csapás, az éhes fiúk folyton anyjuk nyakára járnak – az elkeseredett asszony átkot szór gyermekeire. „Ó, Uram, bocsásd meg a bűnömet, bárcsak valami állattá változtatnád ezeket a fiúkat, nem bánom én, ha varjúvá is!” És mintha a meggondolatlan szónak hatalma lenne az ész felett, a tizenkét fiú éjfekete madárként az égbe száll… Eltelik tizenhat év, a faluszéli házikóban ketten élnek: a bánatos anya és egyetlen lánya, aki egy nap úgy dönt, megkeresi a testvéreit, és nyakába veszi a világot…
(2025. szeptember 22.)
