Premier: ISTVÁN KIRÁLY
István belső küzdelmét helyezi a középpontba a mű is, a születő előadás is. Valójában itt emberi küzdelmek sorát látjuk – mondja a Sík Sándor István király című drámájának címszerepét alakító Rátóti Zoltán.
Sík Sándor drámájában, az István királyban címszerepet játszik. Hogyan készül a történelmi személy megformálására, akinek alakját csak régi ábrázolásokról, köztéri szobrokról ismerjük, tetteiről könyvekből tanultunk?
– Bármennyire is nagyon fontos szerepről van szó, ugyanúgy készülök erre is, mint az összes többire. Nem szoktam bevetni magam a könyvtárba, inkább az adott darabon keresztül közelítek a szerephez. De a szövevényes családi kötelékeknek utánanéztem. Ezek manapság már a feledés homályába merülnek, de számomra fontos tudni, kikre hivatkozok, kiről beszélek, és azok az egykor élt alakok milyen viszonyban voltak egymással a történelemkönyvek szerint. A lényeg azonban mindig a színpadi mű. Sík Sándor remek darabot írt, tele drámai helyzetekkel, ezekből kell kiindulni, építkezni.
A színész számára egy történelmi darab esetében miként fontos a történelmi hűség?
– Tisztában vagyok azzal az elvárással, hogy történelmileg hűek legyünk. De nekem a szerző által megírtakat és a jelenetek sűrűségét és valódiságát kell visszaadnom. Ebben a rendező, Berettyán Nándor is támogat, aki azt kéri tőlünk, hogy ne múzeumi figurákat, hanem hús-vér embereket játsszunk. Azt vizsgáljuk, hogy az egyes szituációk és a mögöttük álló gondolatok hogyan születnek meg. Kihámozzuk, hogy miből indul egy-egy szándék, és az hogyan ütközik a másik szereplő szándékával. Ehhez próbáljuk megtalálni a legmegfelelőbb kifejezésmódot. Nagyon jól megírt drámáról van szó: könnyen mondható és tanulható, néhol azonban a régies kifejezések, megfogalmazások vannak túlsúlyban. Úgy gondolom, hogy a történelmi ábrázolás nem attól lesz hitelesebb, hogy feltétlenül ragaszkodunk a drámaszöveg hangvételéhez. Ami kicsit archaizáló volt, és nem adott hozzá a darab mondanivalójához, azt próbáltuk maibbá tenni.
Milyen emberkent jelenik meg István a darabban?
– István belső küzdelmét helyezi a középpontba a mű is, a születő előadás is. Valójában itt emberi küzdelmek sorát látjuk, s itt nem csak István küzdelméről van szó. Minden szereplőnek megvan a maga harca, így például a pogány Vazulnak és új feleségének is. Hihetetlen mélységeket és magasságokat lehet és kell ennek kapcsán bejárni. A dráma és az előadás magja, hogy István élete végén áll, és az gyötri: mi lesz művének a sorsa? Kulcskérdés az örökség, az öröklés, és két világnézet – a kereszténység és a pogányság – ütközése, és újra – mint uralkodása elején – a kettő közötti választás. Sík Sándor drámája olyan történelmi időszakot idéz meg, amelynek következtében évszázadokra megpecsételődött a sorsunk. Én ezt a szerepet nagy kihívásként élem meg, és jelentőségteljesnek tartom, hogy a Nemzeti Színházban erről a korról, annak dilemmáiról beszélünk.
Történelmi drámák esetében mindig kérdés: mennyire a múltról, mennyire a máról szól majd az előadás?
– Habár vannak áthallások a mai korral, a rendezés nem aktuálpolitizál. Óhatatlanul vannak olyan küzdelmek, amiket most nap mint nap vív Magyarország, de direkt nem szeretnénk ezzel az előadással üzenni. Történelmünk során hatalmas áldozatokkal és küzdelemmel járt a kereszténység felvétele, de hatalmas eredményeket is köszönhetünk ennek. Ma pedig a kereszténység megtartása kíván elszántságot és odaadást.
A dráma egyik szála István és Gizella, király és királyné, férj és feleség kapcsolatáról szól. Milyen hús-vér embernek képzeli őket?
– Ez egy nagyon erős házasság. A feleség is viseli mindazt a terhet, amit egy ország vezetésének felelőssége jelent a férj számára. Gizella valódi társa Istvánnak. Természetesen ez nem egy ütközésmentes házasság, de a darab ezt nem feszegeti nagyon, inkább a házasság igazi mélységét, kettejük szövetségét villantja fel.
Sok olyan szerepben láthattuk már, amelyben egy-egy nagy ember nehéz sorsa, küzdelme, erkölcsi döntése állt az alakítása fókuszában. Volt Ádám Az ember tragédiájában, Morus Tamás az Egy ember az örökkévalóságnak című drámában vagy János mester A kassai polgárokban, hogy csak néhányat említsünk. Mi a viszonya ezekhez a nagy, hős szerepekhez?
– Van ebben valamiféle kölcsönösség: vonzanak az ilyen szerepek, a gondolkodásom is vonzza őket, és a rendezők is belém látják az ilyen figurákat. Van, amikor az embert nyomasztja, hogy nem tud olyan makulátlan lenni, mint a színdarabokban megírt nagy jellemű hősök. Nagyon sok olyan meghatározó mondatom van ezektől a szereplőktől, amelyeket elraktározok magamban. Gazdagabbá tesz és felemel, hogy egy-egy nagy dráma hősével foglalkozva, azokat játszva megismerem az életüket.
Tölli Szófia
(2024. február 26.)