Három Blaskó. Borbála rendező, a testvére, Bence festőművész, édesapjuk Blaskó Péter színművész. Közös darabjuk, a Grane bár Henrik Ibsen nyomán készült, de nem a fiatal Peer Gyntről szól, hanem az idősről, aki visszatekint életére.
Mi a Grane című darab születésének a története?
– Régóta erős vágy élt bennem, hogy édesapámat és az öcsémet együtt lássam színpadon, kíváncsi voltam, hogyan hatnak egymásra. Eszembe jutott Peer Gynt, az önmagát kereső figura és a saját küldetéstudatával küzdő ember. Édesapám nem ilyen, mert ő megtalálta a hivatását, de Bence igen. Tehetséges ember, de nem tudja kifejezésre juttatni a benne megszülető elképzeléseket és vágyakat. Úgy gondoltam, hogy Peer Gynt történetén keresztül mindezt édesapám fogalmazza meg verbálisan a színpadon, s így Bence is megoldást kap az életére. Nem terápiának gondoltam, inkább segítségnek. Apámnak is különleges utazás lehet a művészi életében, ha másfajta aspektusból közelítünk meg egy ilyen erős figurát, mint Peer Gynt. 1983-ban Miskolcon már játszotta Csiszár Imre rendezésében. A mienk teljesen más megközelítése és olvasata az eredeti műnek, amellyel 2019-ben a Találkozások Tehetségprogramra jelentkeztünk. Minden évben olyan kétszereplős előadásokra írnak ki pályázatot, amelyekben egy idősebb és egy fiatalabb színész szerepel. Én úgy adtam be a pályázatomat, hogy a darabban Szilágyi Ágota és édesapám játszana, Bence közreműködő lenne. Elfogadták.
Az előadás Bence gitárjátékával kezdődik, aki Zorán Apám hitte című dalát adja elő. Hogyan esett erre a választása?
– Bence tizenöt éve gitározik, már többször fellépett különböző eseményeken, és amikor ezt a számot elénekelte, akkor fogalmazódott meg bennem, hogy egy színházi előadás során is elő kellene adnia. Bevillant, hogy a Peer Gynt című darabhoz milyen jól kapcsolódna. Bence elénekli a számot és átadja apukámnak a mesélés jogát. Mintha ezzel a dallal kinyitna egy képeskönyvet és visszaidézné édesapám életét, aki a Peer Gyntöt játssza. Ez triplacsavar. Ehhez persze kicsit ismerni kell a családunkat. Akik a Bethlen Téri Színházban megnézték az előadást, azoknak – elfogulatlanul mondhatom – nagyon tetszett. Megtisztelő, hogy Szakonyi Károly egyik cikkében azt írta róla, hogy mestermunka. A Bethlen Téri Színházban háromhavonta egyszer adhattuk volna elő, de egy darabot rendszeresen kell játszani ahhoz, hogy éljen, fejlődjön. Hányattatott sorsú előadásunkról édesapám mesélt Vidnyánszky Attilának, aki átérezte a helyzetünket, és befogadta a darabot.
Hogyan dolgozott együtt az édesapjával és a testvérével? Közösen gondolkodtak, vagy elfogadták, hogy ön a rendező, és megtették, amit kért?
– Bence először dolgozott színházban. Én tudtam, hogy mit szeretnék, hogyan akarom felépíteni a darabot, volt egy erős vízióm. Cseh Dávid dramaturgnak nagy része van a végleges szöveg kialakításában, ahogy édesapámnak is. Peer Gynt szemszögéből látjuk az eseményeket. A mi előadásunk különlegessége, hogy nem egy fiatal Peer Gynt indul el és vándorol egy életen át, amíg megöregszik, hanem egy idős ember tekint vissza a múltjára. A sorsdöntő eseményeket emeltük ki, amikor elbizonytalanodott, meghátrált, olyan helyzeteket emeltünk ki, amelyekben megmérettetett, döntéseket kellett hoznia. A darab alapmotívuma az önmagunkkal és környezetünkkel szembeni folyamatos bizonyítás. Mit jelent az „önmaga lenni” filozófiája? Ennek keresése a fő mondanivalója a darabunknak. Az emberi élet alapvetése, hogy legyünk bátrak, akarjunk kiválni az átlagosból, kitűnni a tömegből. Küzdelmekről, az élet magaslatairól és mélységeiről szól az előadásunk. Természetesen fontosak Peer Gynt kapcsolatai és találkozásai a nőkkel – édesanyjával és a szerelmeivel. Az idős ember az erdő közepén él, ott az otthona. A díszlet elemeit Peer Gynt állítja be a helyszíneknek – domb, tisztás, szülői ház – megfelelően. Szilágyi Ágota nagyszerűen jeleníti meg az összes nőt, sőt a Gomböntőt és Dovre apót is, színházi szakszóval: fregoli szerepben van, folyamatos átváltozásban.
Miért lett az előadás címe Grane?
– Mert ez nem az eredeti mű. A mi előadásunkban Peer Gynt utazása intimebb, zártabb, elmélyültebb. Grane egy ló, neve többször is elhangzik Ibsen darabjában: „Gyí, Grane lovam, fel a hegyre!” Egy elképzelt állat, amellyel száguldoznak. Valójában a macskájukat fogták be az édesanyjával, miközben történeteket meséltek egymásnak. Mesékbe menekültek az élet megpróbáltatásai elől.
Az esseni Folkwang Hochschule elvégzése előtt klasszikus balettművészetet tanult a Balettintézetben, mai nevén Magyar Táncművészeti Egyetemen, ahol jelenleg egyetemi adjunktus, a Koreográfus Tanszéken táncpedagógusokat tanít. Mikor kezdett el rendezni?
– A rendezés gyerekkorom óta érdekel. A Miskolci Nemzeti Színházban nőttem fel, ott láttam Csiszár Imre nagy volumenű rendezéseit. Kezdetben kisebb koreográfiákat készítettem. Nyolc éve kezdtem el mozgásszínházi előadásokat rendezni. A Grane esetében történt meg először, hogy nem a mozgás indította el a vágyamat, hogy színpadra vigyem a darabot, hanem a szöveg.
Miért hozta létre négy évvel ezelőtt az Attitűd Alapítványt?
– Elsősorban az öcsém, Bence miatt, hogy autizmussal vagy Asperger-szindrómával élő fiatal embereket támogassak, akik képző- vagy fotóművészettel foglalkoznak. Nekik próbálok olyan utakat találni, ahol a művészetük szélesebb nyilvánosság elé kerülhet. Jelenleg hat patronáltunk van, akik a maguk ütemében készítik az alkotásaikat. A művészet – így egy színházi előadás is, mint a Grane – mindenkinek segít élni.
Ozsda Erika
(2023. október 13.)
