Fókuszban: Önazonosság és nyelvújítás a kortárs világszínházban
A Nemzeti Színház 2013-ban alapított szakmai fóruma, a Szcenárium folyóirat szerkesztőiként évről évre igyekeztünk hírt adni a 2014-ben először megrendezett MITEM (Madách International Theatre Meeting) előadásairól, valamint arról a szellemiségről is, mely ezeket a találkozókat aktuálisan jellemezte. Most azzal a szándékkal gyűjtöttük egybe a magyarul és a MITEM English különszámokban angolul is megjelentetett „gyorsjelentéseket”, hogy a korábbi fesztiválok visszatérő külföldi résztvevőit és a hazai közönséget maradandó élményeikre emlékeztessük. De természetesen célul tűztük ki azt is, hogy a 2023-as magyarországi Színházi Olimpia keretében rendezendő idei találkozón az először fellépő külföldi társulatokat, művészeket, valamint a megújuló hazai közönséget megismertessük e nagyszabású vállalkozás tízéves múltjával.
Tartalom:
· Pálfi Ágnes – Szász Zsolt: Önazonosság és művész-lét.
Gyorsjelentés a (2014-es) MITEM előadásairól.
II/4, 2014. április, 14–22.
· Self-Identity and Artist’s Existence
Flash Reports on (2014) MITEM
Productions by Zsolt Szász and Ágnes Pálfi, translated by Nóra Durkó, MITEM English, VI/4, April 2018, 6–14 (pdf).
· Pálfi Ágnes – Szász Zsolt: Békejobb? Baráti bal?
Gyorsjelentés az idei (2015-ös) MITEM előadásairól.
III/5, 2015. május, 5–18.
· Zsolt Szász – Ágnes Pálfi: Friendly Hand-Shakes?
A Flash Report on Recent MITEM 2015 Presentations (translated by Nóra Durkó), IV/4, 2016. április, 33–46 (pdf).
· Pálfi Ágnes – Szász Zsolt: Ez egy valóságos színházavató volt!
Gyorsjelentés a harmadik (2016-os) MITEM-ről, IV/5, 2016. május, 41–60.
· Ágnes Pálfi – Zsolt Szász: It Has Been a Real Inauguration of Theatre!
A Flash Report on MITEM III (2016) (Translated by Nóra Durkó), V/4, 2017. április, 23–42. (pdf).
· Pálfi Ágnes – Szász Zsolt: Figyeljünk a titkos erővonalakra!
Gyorsjelentés az idei (2017-es) MITEM-ről, V/5, 2017. május, 17–37.
· Let’s Focus on the Secret Lines of Force!
Flash Report on MITEM 2017 Productions by Zsolt Szász and Ágnes Pálfi, VI/4, 2018. április, 48–69. (pdf).
· Pálfi Ágnes – Szász Zsolt: Etnikai és/vagy szakmai identitás?
Gyorsjelentés a 2019-es MITEM-ről, VII/5, 2019. május, 22–40.
· Ágnes Pálfi – Zsolt Szász: Ethnic and/or Professional Identity?
Flash Report on MITEM 2019, IX/5, 2021. Szeptember, 26–44. (pdf).
· Pálfi Ágnes – Szász Zsolt: A küszöbön-lét szín-terei,
Gyorsjelentés a VII. (2021-es) MITEM-ről
(1. rész: X/1, 2022. január, 27–38; 2. rész: X/2, 2022. február, 23–27; 3. rész: X/3, 2022. március-április, 17–28.)
· Ágnes Pálfi – Zsolt Szász: Scenes of Imminent Existence,
Flash Report on MITEM 2021, Translated by Nóra Durkó, X/4, 2022. április, 11–38.
Idézetek:
„Etnikai identitásunkat a történelem határozza meg, vajmi kevéssé tudjuk befolyásolni. Személyes identitásunkat mi magunk alakítjuk, de öntudatlanul. Ez az,amit »sorsnak« nevezünk. Az egyetlen terület, amelyet tudatosan, racionális lények módjára formálhatunk, az szakmai identitásunk. (…) Sem a színházban, sem a kultúrában nem létezik genius loci. Minden utazik, elszakad eredeti kontextusától és újhelyen ver gyökeret. Nem létezik olyan tradíció, amely elválaszthatatlanul egy meghatározott földrajzi helyhez, nyelvhez vagy hivatáshoz kötődne.” (Eugenio Barba, in: Etnikai és/vagy szakmai identitás? VII/5, 2019. május, 22.)
„Etnikus kultúrán (…) nemcsak a szűk értelemben vett »néphagyomány« értendő (…), hanem azoknak a mentalitásbeli jellegzetességeknek az összességét értjük alatta, melyek például a törökök színpadán a Hová? Merre? című előadásban (r: Volkan Özgömeç) komplex módon jelentek meg. A hiperrealista játékstílus folytán közvetlenül láthattunk bele, miképpen rétegződik a mai török társadalom, hogyan hatja át az emberek egymáshoz való viszonyát az iszlám etika, milyen súlyos konfliktusok forrása a középkorból áthagyományozódott szokásjog (lásd a pásztor történetét megerőszakolt húgáról), és hogy mennyire ellentmondásos a vágyott európai civilizációhoz való viszonyuk.” (Szász Zsolt, in: Önazonosság és művészlét, II/4, 2014. április, 16.)
„…nem nehéz belátni, hogy miként a posztmodern, úgy a posztdramatikus jelző sem csupán esztétikai kategória, hanem egy általános világállapot jelölője: végső soron az ember mint drámai lény ellehetetlenülésére, a saját életünkben való cselekvő részvétel képtelenségére utal. Ám Kelet-Közép-Európában – ahol a világpolitikai konstellációnak való kiszolgáltatottság már évszázadok óta tart – ezt a traumatikus állapotot mi egészen másként éljük meg, mint a nyugati nagyhatalmak polgárai és művészei. Megfigyelhető azonban, hogy a jóléti társadalmakat is megrendítő világválság következményeként, az egzisztenciális kiszolgáltatottság hatására nyugat-európai pályatársainkban is föltámadóban van a felelős állampolgárként való fellépés igénye.” (Pálfi Ágnes – Szász Zsolt, in: Békejobb? Baráti bal?, III/5, 2015. május, 14.)
„Sz. Zs.: „»Megyünk a Nap felé, ölni! Élet vagy halál! Üüüü« – ezzel a ritmizált ősi jakut csatakiáltással léptek be a színre a TIIT (Titus Andronicus) előadásában Titus, a hadvezér és győztes harcosai. (…) Ám a tomboló siker esetükben nem csupán annak köszönhető, hogy egy nálunk még sosem látott egzotikus kultúra mutatkozott be. (…) A rendező, Szergej Potapov elmondta, Shakespeare-nek ezt a korai művét, mely már későbbi drámáinak alapmotívumait is tartalmazza, ők különösen a sajátjuknak érzik. P. Á.: Feltehetően azért, mert Európa Shakespeare korában – hasonlóan, mint most – egy olyan civilizációs és kulturális válságot élt át, ami a művészeket arra késztette, hogy az ókori alapokhoz visszanyúlva keressék a megújulás esélyét.” (Pálfi Ágnes – Szász Zsolt, in: Ez egy valóságos színházavató volt!, IV/5, 2016. május, 48–49.)
„A drámairodalom klasszikusainak újraértelmezésében a színpadon megvalósuló újabb és újabb rendezői koncepcióknak mindig is elsődleges szerepük volt. Purcărete Tragédia-rendezését az teszi kivételessé, hogy már a próbafolyamat előtt egy radikálisan új olvasattal állt elő: a parúzia, azaz a feltámadás színházaként kívánta színpadra állítani Madách művét. Dramaturgja, Visky András erről a rendezői ars poeticáról a próbafolyamatot nyomon követő munkanaplójában a következőt írja: »[Purcărete] a színházat univerzális események nézőhelyének tekinti, olyan térnek, ahol végbemegy az apokalipszis, és igazságtételben részesülünk. Nem illúziószínház, szemben a realitással, hanem ellenkezőleg: az egyetlen realitás színháza, szemben a világgal mint optikai csalódással.«” (Szász Zsolt, in: A küszöbön-lét szín-terei, X/1, 2022. január, 27.)
(2022. december 10.)
