1824-ben egy Woyzeck nevű lipcsei borbély megölte a feleségét. Féltékenységből gyilkolt. Woyzecket, a bűnöst kivégezték. Erről megjelent egy újságcikk. A szóbeszéd szerint Woyzeck, a gyilkos, zavarodott ember volt, aki nem volt tudatában tettének.
Ez a történet ihlette Georg Büchnert, aki négy különböző változatban, vázlatban készítette elő drámai művét, ami végül nem született meg. A megmaradt töredékek alkotják Büchner legendás, modern drámáját. Tehát „igaz történet alapján”, egy igaz történetet mesél el mindaz a több száz feldolgozás, amit Büchner foszlányai inspiráltak. A szöveg, a jelenetsorrend klippszerű vágásokból áll, látomásokból, költői párbeszédekből – ami pusztán kiindulópont, inspiráció minden alkotáshoz.
Vecsei H. Miklós a darab olvasópróbáján | Fotó: Eöri Szabó Zsolt
Az átlagember, a kisember, a kiszolgáltatott ember magányos története a Woyzeck. Mozaik egy örökérvényű világról, ahol minden nap eldöntjük, hogy ma nem, és estére megszegjük. Az ember hajótörésre van ítélve. Olyan törésre, ami – jól láthatóan – ma is szétfeszíti a világot. A szeretet és a szabadság nevében hittel, szenvedéllyel képesek vagyunk fegyvert fogni, háborúkat támogatni – elfogadni, hogy az ember ölhet. Ma robbanószerekkel kísérletezünk, fegyverekkel pózolunk, posztoljuk saját, kreált személyiségünket. Minden elénk van tolva, nincsenek titkok, a kérdéseket feltették és megválaszolták már nekünk.
Ebben a túlfeszített valóságban, bombák alatt, szakadékok között, képernyők előtt ül a kishajó: Woyzeck. Szerelmet keresve, igazságot kutatva ragad fegyvert és gyilkol. Miért? Egy viccben említett autóvezető sorstragédiája ez, aki a rádióból értesül arról, hogy az autópályán egy ámokfutó hajt szemben a forgalommal. Mire ő rácsodálkozik: egy? száz!
Lehet-e Woyzecket bűnösnek nevezni? Vagy az a világ bűnös, amelyik gyilkosokat szül? Ezeket a kérdéseket teszi fel a frissen alakult Sztalker Csoport a Nemzeti Színház fiatal művészeivel közösen.
Vecsei H. Miklós
Georg Büchner
(Goddelau Darmstadt mellett, 1813. október 17. – Zürich, 1837. február 19.)
Huszonnégy zaklatott évet élt csupán, vékony életműve mégis rendkívüli hatású. Orvosnak tanult előbb Strasbourgban, majd Giessenben. Forradalmi, szociális elkötelezettségét mutatja A hesseni hírmondó című gyújtóhangú röpirata, amelyet egy társával adott ki 1834-ben ezzel a mottóval: „Békét a kunyhónak! Harcra a paloták ellen!” A hatóságok elől Strasbourgba menekült, élete utolsó évében pedig Zürichben élt, ahol anatómiát tanított.
1835-36-ban alkotta meg életművét: a Lenz című elbeszélést, valamint a Danton halála és a Leonce és Léna drámát, amelyeket ma is játsszanak a színházak. És papírra veti a Woyzeck tervét, vázlatait, ám a drámát már nem tudja befejezni. A tífusz végez vele.
A nyomtatásban csak 1879-ben megjelent Woyzeckből a sok-sok színházi előadás mellett tucatnyi filmfeldolgozás is született (köztük Szász Jánosé), Alban Berg operát (1921), Tom Waits és Robert Wilson különleges zenés művet alkotott a történetből (2000). Magyarországon 1963-ban az Ódry Színpadon játszották először, az akkor negyedéves színinövendék Haumann Péter főszereplésével.
Bátran állíthatjuk, hogy az ifjabb Vidnyánszky–Vecsei által megálmodott darab nemcsak valamirevaló, hanem kifejezetten erős, látomásos produkció, fiatalos és friss, egészen elképesztően magával ragadó. Úgy ülünk végig két órát, szünet nélkül, hogy közben egyszer sem nézünk az óránkra.
