Házasság Palermóban
A gyakran játszott Goldoni vígjátékok mellett vajon miért kerülte el eddig a magyar rendezők figyelmét A régiséggyűjtő családja, amit Házasság Palermóban címmel tűztek műsorra?
– Ennek legfőbb oka, hogy a magyar színházak műsorpolitikája nagyon konzervatív. A közel 120 színdarabot tartalmazó Goldoni-életműből rendszeresen hármat játszunk, a Mirandolinát, a Két úr szolgáját és a Chioggiai csetepatét. Néha a Kávéház, a Legyező vagy A hazug is „becsúszik”, de a darabok nagy része is ismeretlen. 1993-ban a Katona József Színház bemutatta az Új lakást Ascher Tamás rendezésében, én a Bugrisok új fordítását vittem színre Szégyentelenek címmel az Új Színházban, de a siker ellenére egyiknek sem lett színházi története Magyarországon. Kár, mert nagyon finom szövetű, mély emberismerettel megírt darabok ezek.
Milyen szempontok alapján esett a választása az 1749-es karneváli szezonra íródott A régiséggyűjtő családjára?
– A színészeknek kerestem darabot, egy családi vígjátékot jó szerepekkel. Blaskó Péterrel és Bánsági Ildikóval már többször dolgoztam, Bakos-Kiss Gábor és Farkas Dénes tanítványom volt a Színművészetin. Tompos Kátya pedig régi „szerelem”. Mindig egy Csehovot képzeltem vele, és ez lényegében most az: Goldoni a vígjáték Csehovja. Bodrogi Gyula pedig szeretetre méltó, nagy színész, remek humorral. Ideális Pantalone szerepére. Györgyi Anna szobalánya is új szín lesz a Colombinák világában. Rendezőileg nagyon jó, amikor egy szereposztás ennyire kiegyensúlyozott, hasonló ízlésű, játékstílusú színészekből áll.
Miért lett A régiséggyűjtő családjából Házasság Palermóban?
– Először is, mert ilyen bonyolult, drámaiatlan címre nehezen jönne be a közönség. A régiséggyűjtési mánia ma nem azt jelenti, amit anno Velencében. Akkor egy mulatságos, ám drága hóbort volt, a szélhámosság bő forrása. Ma inkább aukciósházak és galériák homályában zajlik az ilyesmi. A Nemzeti Színház előadásában két házaspár – szülők és gyerekek, öregek és fiatalok – konfliktusa a fő téma, a történet a nászéjszaka reggelén kezdődik. A szenvedélyes Palermóban. Ezt fejezi ki az új cím.
A mai közönség milyen kapcsolódási pontokat találhat ezekkel a régi palermói karakterekkel?
– Minden családban van egy érzékeny hierarchia, folyton változó helyzetekkel, szerepekkel, alá-fölérendeltségi viszonyokkal. A Házasság Palermóban ennek a családi hierarchiának az újrarendezéséről szól. Egy dús hozományú kereskedőlány bekerül egy csontszegény, de büszke arisztokrata családba, és innentől kezdve minden a feje tetejére áll, felbolydul a család addigi belső rendje. A Goldoni-féle szokásos semmiségekből (egy paróka, egy ruha) heves jelenetek, mély indulatok, sértődések, intrikák és bosszúállások nőnek ki, egyesek megpróbálnak segíteni, ettől még reménytelenebb lesz a helyzet. Mi pedig nevetünk rajtuk – magunkon. Jellemvígjáték, hirdeti büszkén a szerző. Vagyis nem a poénokról, az elrajzolt figurákról, a puszta nevettetésről szól, hanem az ember mélyebb lényegét próbálja megragadni – szórakoztató formában. A legnemesebb színházi realizmus. Ebben is rokona Csehovnak.
A társadalmi különbségekből, az úr-szolga viszonyrendszerből fakadó humor is egy az egyben átmenthető a mai korba?
– Nem, ez alaposan megváltozott. Fogalmam sincs, milyen egy szolga. Viszont a szolgalelkűséget ismerem. Az intrikát is, a bosszúállást, a „majd megmutatom én” szellemét. Goldoni darabja, mint minden jó színpadi mű, örök emberi problémákról és konfliktusokról szól. A történelmi távlat játék csupán. A mi előadásunk kerete a 18. század. Goldoni világa. A rokokó. Balla Ildikó gyönyörű díszletet és jelmezeket tervezett, igazi stíljáték. Gyertyával világítunk, foncsorja vesztett velencei tükrökben igazítjuk parókánkat, nincs hangosítás, külső effekt – de a darab világa mai. Az egymás közötti játszmák, indulatok, érzelmek sem változtak. Talán csak idegesebbek, feszültebbek lettünk. Goldoni időt ad a szereplőinek, nem sürgeti, hajtja őket. Ettől derűs a világa. Nem kiélezi az emberek közötti konfliktusokat, hanem játszik velük. Érdekes tapasztalat volt, hogy amikor a példányon dolgoztunk, folyamatos késztetést éreztem, hogy lenyesegessem a barokkos körmondatokat. De abban a pillanatban eltűnt a szöveg derűje. És rájöttem, hogy attól is vígjáték ez a darab, hogy a szereplők a legkeményebb ütközésekből úgy kerülnek ki, hogy mindenki úgy érzi, megnyerte a csatát. Senki sem veszít, mindenki győztes. Isteni szerepek!
Igazán a női karakterek dominánsak. A grófnét és a menyét a szobalány ugrasztja egymásnak. Az anyós-meny viszályt mennyiben helyezi új megvilágításba Goldoni?
– Szerintem a férfiszerepek is legalább olyan színesek, izgalmasak, de tény, hogy a nők szülik és szítják a Terrazzani-ház békéjét feldúló viszályt. Engem elsősorban nem az anyós-meny toposz, hanem a három különböző korú és temperamentumú nő küzdelme érdekelt. Három önérzetében mélyen sértett nő, aki elégtételt kér. A „szegény” férfiak meg tehetetlenül sodródnak a női indulatok forgószelében. Ezt a mulatságos és ismerős alaphelyzetet bonyolítja Goldoni három felvonáson keresztül páratlan emberismerettel, színpadi fantáziával.
Milyen dramaturgiai vagy egyéb változtatásokat alkalmaztak a szövegben?
– A figurák karakterét árnyaltuk, és kihúztuk az idők során elavult szereplőket, konfliktusokat. Ettől dinamikusabb, feszesebb lett a játék, de megőrizte Goldoni eredeti szellemét. Például, nála a régiséggyűjtő egy bolondos öregember, aki mindenféle ódon kacatot összevásárol. A mi változatunkban Anselmo a palermói múlt által megszállott ember, aki misszióként, a dicső etruszk-római örökség megőrzésének vágyával gyűjti az antik bóvlit. Ez egy előjátékból derül ki, amellyel a szereplők az előadásra érkezőket fogadják, és beavatják a ház titkaiba – de többet erről nem mondhatok, hadd legyen meglepetés.
Szentgyörgyi Rita
(2017. október 31.)
