Ingyenélők
Kicsoda Szederváry Kamilla?
– Egy szenvedélyes nő, aki mindenkit átvág – pénzért természetesen. Hadiözvegynek adja ki magát, van egy lánya, és semmi mást nem csinál, csak adománykérő leveleket írattat a titkárával. Profin intézi gyanús ügyeit, ugyanakkor lobbanékony természetű, akinek olyan vágányra kerül az élete, amire nem számít, s ettől egyre nagyobb pánik lesz úrrá rajta.
Hogyan kezd hozzá a szereptanuláshoz?
– Mindig nagyon nehéz elkezdeni próbálni, hiszen jó lenne minél hamarabb mutatni valamit az indulatokból, ehhez viszont tudni kellene a szöveget, amit menetközben tanulunk… Lassú folyamat, mire kezdenek a dolgok gördülékennyé válni.
Mi segíti át ezen az időszakon?
– Minél gyorsabban meg kell tanulni a szöveget, hogy hamar a „szerep nevében” tudjak gondolkozni. A másik segítség, amit Alföldi Róberttől tanultam: jegyzetelek a szövegpéldányba. Nála ez alapkövetelmény volt, mert az első próbán elmondta az előadás-kreszt, amit utána számon is kért. Öngyilkosság lett volna nem jegyzetelni. Ez sokat segít a szövegtanulásban is. Aztán eljön az a pont, amikor már viszonylag biztos szövegtudással mindent darabjaira szedünk...
Hogyan találkozunk először Szederváry Kamillával a darabban?
– Az első képben azt látjuk, hogy a nő otthon van, kissé szét van esve, éppen a napi rutint végzi a titkárával: írják a megható és pénzkunyeráló özvegyleveleket. Nem él fényűzően, de a megélhetés biztosítva van. Egyszer csak jön a hír, hogy látogatóba érkezik egyik levélbeli áldozata. Hirtelen össze kell szednie magát, fogadóképessé tennie a lakást, pezsgőért küld, és újra szerepjátékba kezd, hogy pénzt szedjen ki ebből az emberből.
Mi a véleménye róla?
– Véleménye a rendezőnek kell, hogy legyen. Nekem a darabbeli szerepem igazságát kell megtalálnom és képviselnem. Azt keresem a próbák során, hogy mikor, milyen indulatok vezérelnek egy-egy cselekedetemben. A rendező az én figurámat mindenképpen meg akarja szerettetni a közönséggel…
Az özvegy az ön szemében jó anya vagy szélhámos?
– Összetett figura! Éppen ettől érdekes. Valójában nem is anya, csak maga mellé vette Irmát, és így játssza a ’48-as hadiözvegyet. Békében élnek, és őszintén szereti a „lányát”, ám amikor a titokra fény derül és megzsarolják, gondolkodás nélkül odadobja, hogy ezzel a saját bőrét mentse. S hogy mi szerethető mégis ebben a figurában? A szenvedélyessége, még a kiborulásai is. Legfőképpen pedig az, ahogyan a férfiakkal bánik. Nem volt soha férjnél, és nem tisztességes, ahogyan él, mégis mindig megáll a lábán. Ma már természetes, hogy egy nő önálló egzisztenciát épít, hogy egyedül boldogul az életben, de a 19. század végén ez kivételnek számított.
A darab régies nyelvezete probléma vagy lehetőség a színész számára?
– Álarcot visel minden szereplő. A külvilág felé gazdagabbnak, okosabbnak, szebbnek mutatja magát. Ennek egyik eszköze lehet számunkra ez a furcsa nyelvezet. A próbákon „csikyül” is tanulunk, de ahol szükséges, maiabbra formáljuk a mondatokat.
A Gobbi Hilda Színpadon egészen közel ülnek a nézők a játéktérhez.
– Ráadásul érdekes színpadkép fogadja majd a közönséget – amit természetesen még nem árulhatok el. Minél kisebb a távolság a játszók és nézők között, annál nehezebb elhazudni a „valóságot”. Közvetlen közelről nézve is hitelesnek kell lennünk. Lendvai Zoltán azt a rendezői iskolát képviseli, amelyben a színész számára minden mondat alá van támasztva igazi motivációval. Azt remélem, hogy így ez a furcsa 19. századi nyelv és a figurák is valódivá válnak majd a színpadon.
Marosi Viktor
(2015. február 19.)
