Nagy elődök, képtelen helyzetek

A Sinkovits Imre-díjat az adott évadban nyújtott legjobb alakításért kapja a Nemzeti Színház férfiszínésze. Rácz József, aki korábban már a Jászai-díjat is megkapta, most elsősorban azért örül ennek a 2025/26-os évad végén átvett újabb elismerésnek, mert ennek odaítéléséről a kollégák szavaztak, de a névadó, Sinkovits Imre példája miatt is fontos számára ez a díj.

Sinkovits Imrére a filmekben figyeltem fel. Nagyon tetszett Dobó István, az Egri csillagok várkapitánya, a Tizedes meg a többiek ravasz katonaszökevénye, a Két félidő a pokolban csapatkapitánya, vagy Tót, a tűzoltóparancsnok az Isten hozta, őrnagy úr! című filmben. Az pedig igazán kedves emlék, hogy személyesen is találkoztam vele. Az kicsit nagyképűnek tűnne, ha most azt mondanám: van egy közös filmünk. Az történt, hogy amikor a magyar millennium tiszteletére készült a Honfoglalás című film, akkor mi, a Kijevi Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóiként részképzésen itt voltunk Budapesten. Kazimir Károly, az itteni osztályfőnökünk bemutatott minket Koltay Gábornak, a rendezőnek, és neki köszönhetően kisebb szerepeket mi is kaptunk a filmben. Sinkovits Imre volt Álmos vezér, Árpád apja, a filmbeli fia pedig Franco Nero. A forgatások szünetében sokat beszélgettünk Imre bácsival. Mindenféle téma szóba került: szakmai kérdések, színházi dolgok, világesemények… Persze ment a sztorizás is. Nagyon jó volt őt hallgatni. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy Sinkovits Imre sokat tett a kárpátaljai magyar színházért. Jótékonysági estekkel, felajánlásokkal támogatta az alapítást. Az ő javaslata volt, hogy Illyés Gyula nevét vegye fel a színház.

Hosszan sorolhatnánk Sinkovits Imre filmszerepeit. József hogy van a filmezéssel?

A filmes karrierem 1996-ban kezdődött, és már akkor tetőzött is! De viccen kívül: természetesen érdekelne a filmezés, csak valahogy nem találtak meg ezek a feladatok. Igaz, szerepeltem a 2007-ben bemutatott Liberté’56 című filmben, A szarvassá változott fiúban. Vidnyánszky Attila az általa rendezett színházi előadások alapján elkészítette a mozgóképes verziókat is, amelyek önálló alkotások. Most készült a Móricz-regény, az Úri muri filmváltozata, ebben is van egy kisebb szerepem, és volt még egy-két külföldi produkció…

Biztos felnézett már néhányszor a Nemzeti Színház előtt Sinkovits Imre szobrára. Varga Imre Mózesként ábrázolta a nagy elődöt. Állítólag 700 alkalommal játszotta azt a szerepet Sinkovits Imre. Józsefnek van ilyen ikonikus szerepe?

Liliomfi legalább 300-szor voltam. Nagyon sokfelé hívták a beregszászi társulatot ezzel a népszerű Szigligeti-darabbal. Ezért a szerepért kaptam meg 2008-ban a Seregi-díjat Kárpátalján, és 2009-ben a Gyulán kapott Őze Lajos-díj indoklásában is szerepelt a Liliomfi. De a beregszászi kollégákkal 2004-ben bemutatott Tóték félkegyelmű postásaként is több százszor léptem már színpadra, és azóta folyamatosan nő ez a szám, mert Örkény darabját műsoron tartjuk.

Nem unja még?

Nem. Egyáltalán nem. És ezt nem azért mondom, mert egy ilyen interjúban erre a kérdésre így illik válaszolni. A közönség mindig más. A szereplők többsége ugyanaz maradt a bemutató óta, de mi is változunk, a körülmények sem ugyanazok, mint voltak tíz vagy húsz éve. Nagyon mást jelent ma már ez a tragikomédia az otthon történt dolgok miatt… Éppen ezzel a darabbal vendégszerepeltünk 2022. február 24-én Tiszakécskén. Hajnalban indult a társulat Beregszászból, és már Magyarországon jött a hír…

Vagyis, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát.

Az előadás szünetében dőlt el, hogy a fiúk közül senki nem megy haza. Azóta eltelt négy és fél év…

Mikor volt otthon?

Pontosan emlékszem arra a napra: lejárt a személyim, ezért 2022. február 2-án voltam az ottani hivatalban. Már biztos kész van az igazolvány, de a történtek miatt nem mehetek érte…

Úgy fogalmaz, hogy az „ott történt dolgok”, az „ottani események”… Mintha nem akarná nevén nevezni, amiről most az ukrajnai hírek szólnak…

Kerülném a témát… Nem mintha nem foglalkoztatna.

Ha Sinkovits Imrére emlékezünk, mindig szóba kerül, hogy ő a közügyekben sem hallgatott. Így lett az 1956-os forradalom ikonikus figurája, amint a Bem-szobornál buzdítja a népet: Talpra, magyar!

Iskoláskoromban ünnepségeken, kulturális seregszemléken én is többször szavaltam a Nemzeti dalt. Kisfiúként arról álmodtam, ahogy azt a legendák szerint elképzeltem, hogy én is, mint Petőfi, a Nemzeti Múzeum lépcsőjén mondom ezt a verset. A történészek kiderítették, hogy 1848. március 15-én több helyen elhangzott a Nemzeti dal, de a múzeum lépcsőjén éppen nem szavalt a költő. Viszont nekem megadatott, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum előtt rendezett 2017-es központi március 15-i ünnepségen elmondhattam ezt az igazán lelkesítő verset.

Nemcsak Sinkovits Imre vállalt szerepet a közéletben, más színész szavára is odafigyeltek. Miskolcon például Nagy Attila 1956-ban a megyei munkástanács elnöke volt, Darvas Iván 1956-ban politikai foglyokat szabadított ki. Odafigyeltek a színészek szavára!

Akkor egészen biztos, hogy jobban odafigyeltek arra, amit a színészek mondanak… Ma talán az kap nagyobb hangsúlyt, amiről a celebek beszélnek. Nem tudom, hogy van ez…

Azért a közügyek és a színház kapcsolatáról beszélhetnénk!

Természetesen a színház szerintem sem lehet független a mindennapoktól, a közügyektől, a politikai változásokról. Színészként viszont csak az előadás egyik szereplője vagyok, még csak az sem biztos, hogy pozitív figura, de nem nekem, hanem a nagy összjátéknak kell a mai világ ügyeiről is szólnia. Nem kell aktuális témákat feszegetnie egy-egy előadásnak, viszont akkor lehet csak hatásos, ha ráirányíthatja figyelmünket azokra a kérdésekre, amelyek egyébként is foglalkoztatnak bennünket.

Legutóbbi szerepe Lenin volt. Tulajdonképpen ezért kapta a Sinkovits Imre-díjat is. Ez bizony elég abszurd!

Talán furcsán hangzik, hogy Lenin szerepéért kaptam a Sinkovits Imre-díjat, de maga az előadás, a Marxtőkéje is meglehetősen abszurd. Van ebben az előadásban nagyon sok képtelen helyzet, lehetetlen találkozás, és sok-sok humor is. Egyébként nem ebben a darabban lettem először Lenin. A 2016-ban bemutatott Hobo-előadásban, A Gulág virágaiban már megvolt nekem ez a szerep. Földes László Hobo írta meg a történetet: a november 7-i ünnepségre készülnek a foglyok, és ott jelenek meg, mint a nagy kommunista forradalmár. A Hobo által előadott verseket, novellákat azok az emberek írták, akiknek éppen ünnepelniük kellett azt a rendszert, amely rabságba kényszerítette őket. Az is egy meglehetősen abszurd helyzet lehetett.

Nagyon jó a Lenin-sminkje. Megismeri a közönség?

Hát ez az! A Múzeumok éjszakáján a Nemzeti Színház szomszédjában, a Művészetek Palotájában volt egy érdekes képzőművészeti kiállítás. Az volt a címe: Lenin forog a sírjában. Benne volt ebben az a képtelen ötlet, hogy tényleg forog, és az a kérdésfelvetés is, hogy vajon mit szólna ehhez a mai világhoz. A szervezők ötlete volt, hogy jelenjek meg Leninként ezen a kiállításon. Ez lett volna a nagy meglepetés: Lenin élőben. Beöltöztem, a fodrászunk, Adrienn megcsinálta a sminket, átsétáltam. Amikor beléptem az előcsarnokba, az idősebbek tudták, ki ez a figura, a fiatalabbak, akik éppen nem a kiállítás miatt voltak ott, nem nagyon törődtek velem.

Zavarta, hogy nem ismerik?

Egyáltalán nem népszerűsíteni akartam Lenint, de azt fontosnak tartom, hogy ismerjük a múltunkat, a történelmünket, mert enélkül nehezebben érthetjük azt, ami ma történik velünk…

Filip Gabriella

| fotó: Eöri Szabó Zsolt

(2026. Október 06.)