Nyárindító színházi körút: a Nemzeti Színház júniusi kínálata
A nyár kezdetével nemcsak a szabadtéri programok, hanem a színházi élet is különleges lendületet kap: a Nemzeti Színház 2026 júniusában nem csupán budapesti játszóhelyén várja közönségét, hanem rangos fesztiválokon és vidéki helyszíneken is bemutatja nagyszabású produkcióit. Ezáltal a vidéki közönség testközelből találkozhat a Nemzeti előadásaival. Fontos információ a közönség számára, hogy a Nemzeti Színház júniusi előadásaira már elindult a jegyértékesítés.
Június elején a figyelem a nyugat-magyarországi kulturális élet egyik kiemelkedő eseményére, a DUNAFESzT-re irányul. A fesztivál 2026. június 3. és 7. között ismét Győr városát tölti meg színházi élettel. A Győri Nemzeti Színház játszóhelyein, valamint a II. János Pál tér szabadtéri helyszínén előadások, koncertek és közösségi programok várják a látogatókat. A Nemzeti Színház is kiemelt szereplője az eseménynek: június 4-én itt látható az Egri csillagok című nagyszabású produkció, amely a magyar történelmi dráma egyik legnépszerűbb adaptációja.
A hónap közepén a színházi szakma és a közönség figyelme a Debrecen felé fordul, ahol június 15. és 21. között rendezik meg az Országos Színházi Találkozó programját.
A Nemzeti Színház két produkcióval is képviselteti magát a versenyprogramban:
- Candide vagy a radikális optimizmus – látványos és gondolatébresztő színpadi adaptáció,
REVIZORРЕВІЗОР – a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházzal közösen létrejött előadás.
Versenyen kívül az Esthajnal című produkció is szerepel, így a társulat többféle műfajban és hangulatban mutatkozik be a fesztiválon.
A nyári fesztiválszezon azonban itt nem ér véget. Június 26. és július 4. között rendezik meg a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja eseménysorozatát, amely évről évre a határon túli magyar színházi műhelyek egyik legfontosabb seregszemléje. Az idei, 38. alkalommal megrendezett fesztivál gazdag és sokszínű versenyprogrammal várja a közönséget, amelybe meghívást kapott a Nemzeti Színház és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház REVIZOR РЕВІЗОР című közös előadása is. A produkció így nemcsak Debrecenben, hanem Kisvárdán is bemutatkozik, tovább erősítve a társulat jelenlétét a színházi életben.

A hónap végén, a Magyar Szabadság Napja alkalmából különleges helyszínen találkozhat a közönség a Nemzeti egyik ikonikus előadásával: a Csíksomlyói passió Gödöllőn a Világfa előtt, szabadtéren kerül bemutatásra, ünnepi keretbe ágyazva.
A fesztiválszereplések mellett természetesen a budapesti közönség sem marad előadások nélkül. A hónap első felében változatos repertoár várja a nézőket:
Június 1. – Magyar Népmese Háza: Tizenkét varjú (mesejáték, 4 éves kortól)
Június 2. – REVIZOR РЕВІЗОР
Június 3. – A helység kalapácsa
Június 5. – Ázott hajában hét halott bogár ragyog (koncertszínház)
Június 6. – Tudod, hogy nincs bocsánat – Földes László Hobo József Attila-estje
Június 7. – A mi kis városunk
Június 8. – Szívem királynője
Június 9 – 10. – Csongor és Tünde
Június 9. – Isten bolondja – Berecz András ének- és mesemondó estje
Június 10. – Egyfelvonásos komédiák (Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház előadása)
Június 11–12. – János vitéz
Június 12. – Az öngyilkos (abszurd komédia)
Június 13. – Tóték
Június 14. – REVIZOR РЕВІЗОР
A Nemzeti Színház júniusi programja világosan jelzi: a társulat nemcsak fővárosi intézményként működik, hanem országos és nemzetközi kulturális szereplőként is. A fesztiválokon való jelenlét, a határon túli együttműködések és a vidéki vendégjátékok mind azt erősítik, hogy a színház élő kapcsolatot kíván fenntartani közönségével – bárhol is legyen az.
Ez a június tehát nem csupán előadásokat kínál, hanem egyfajta kulturális utazást is: Budapesttől Győrön át Debrecenig és Kisvárdáig, egészen Gödöllőig. Részletek és jegyek: www.nemzetiszinhaz.hu
/Szitás Anett/
/Fotó: Eöri Szabó Zsolt/
(2026. április 29.)