Fókuszban a MITEM - Olvasnivalók a Nemzeti Színház művészeti folyóiratában

„A színház világában ma ez az egyik legfontosabb fesztivál” – fogalmazott a közönséggel való találkozón Diana Dobreva, akinek mindhárom rendezése nagy sikerrel szerepelt az idei programban. A távol-keleti mitikus előidők eposzi hagyománya, az  ókori és a reneszánsz tragédia szelleme, az európai középkor öröksége  egyaránt jelen volt ezen a rendezvényen, a kortárs színház egyre árnyaltabb formanyelvén közelítve meg az emberiség múltját és jelenét, aktuális sorskérdéseit. Lapszámunkban a legemlékezetesebb előadásokra tekintünk vissza, amelyek újabb és újabb nézőpontból láttatták Mars és Vénusz korunkra jellemző párharcát, a háborúzó, elemi erőkkel viaskodó, ám ugyanakkor békére, szépségre, szerelemre vágyó emberi természet öröktől fogva létező drámai kettősségét. 

A tartalomból:

Hogyan vált a pekingi opera Kína nemzeti identitásának alapjává? – Révész Ágota tanulmánya  ♦ Tudósítás a Nemzetiségi Színházak Világszövetségének megalakulását előkészítő tanácskozásról ♦ Ungvári Judit: "Ariadné fonalán" – a MITEM-krónika írójának szubjektív összegzése  ♦ „Ez a fajta színház felér egy terápiával” – kerekasztal-beszélgetés  Jan Fabre  Vér vagyok című produkciójáról  ♦  Az „»Ég Fiai« és a halhatatlan halandók” – Ludvigh Károly írása  ♦ Erosz és Thanatosz találkozása – Sasho Dimoski elemzése Diana Dobreva Vér nélkül című előadásáról  ♦  Liliom a 21. században – Ungvári Judit és Gyürky Katalin esszéje Molnár Ferenc darabjának legújabb budapesti és debreceni bemutatójáról.

Idézetek:

„A modernizáció rendkívül erős narratíva volt Kínában már a 19. század végi önmegerősítési programtól kezdve a kommunista átalakításig, de az 1978-as nyitás óta is ez hajtja a változásokat. Ez az egyik legfontosabb politikai cél, amely arra hivatott, hogy Kínát a világban vezető helyzetbe hozza; (…) ugyanakkor [ez a cél] felülről lefelé működő tervezési és szervezési rendszert követel, ami az élet minden területére kiterjed. E logika szerint (…) a pekingi opera politika, és a politika pekingi opera, [mely mint] »nemzeti esszencia« az egyik legalkalmasabb eszköznek tűnt, hogy Kína nemzetképét közvetítse a külföld felé.” (Révész Ágota) 

 „A kisebbségi színházak most alakuló nemzetközi szervezete számára az egyik legnagyobb kihívás, hogy mennyiben sikerül túllépnünk azon az atavisztikus hiedelmen, miszerint a minoritás fogalma egyfajta csökkent értékűséget is jelent. A 2017-ben Újvidéken alapított Synergy Fesztivál ennek pontosan az ellenkezőjét bizonyította. Azt az esélyt váltva valóra, hogy az etnikai és nyelvi kisebbségek nívós színházkultúrájuk révén mint egyenrangú felek folytathatnak párbeszédet a többségi társadalommal, egymást kölcsönösen gazdagítva.” (Verebes Ernő)

„[A mongol őstörténet hőse], az »Ég Fia« elsősorban szenvedései folytán hasonlítható a keresztény vallásalapítóhoz. Míg azonban Modun »azért született e világra«, hogy a rituális királygyilkosságok hagyományát folytassa, Jézus Krisztus azért, hogy ennek a hagyománynak véget vessen. (…) A rituális-kozmikus előkép a krisztusi szenvedéstörténet végkifejletében ellentétes jelentés hordozója lesz: a Fiú nem a megölt Atya – ősatya – trónját foglalja el, hanem ő maga hal meg, áldoztatik fel, majd feltámadása után visszatér a Mennybe, ahonnan a Földre alászállt. S ahol megtapasztalta, hogy az ő országa »nem e világból való«. (Ludvigh Károly)  

 „Fabre művészi identitása elválaszthatatlan a keresztény hithez való viszonyától. A cselekvéstől a színészi cselekvésig című kötetének Átalakulás-fejezete a művész átlényegülését egyenesen az eucharisztiával állítja párhuzamba. Az sem mellékes, hogy szülőföldjének virágkora a festészetben a késő-középkor és a kora-újkor időszakára esett. Ilyen értelemben Fabre egy tradicionalista művész, aki a saját nemzeti hagyományainak szellemében alkot, beleértve olyan festőket, mint Brueghel vagy Rubens. A kritikusok ezt nálunk nem veszik komolyan, máshol azonban igen: Nápolyban három éve két templomot is felajánlott a klérus Fabre kiállításának helyszínéül.” (Szász Zsolt)  

[Diana Dobreva] Vér nélkül című előadása, amely különleges történetet mesél el élet és halál vérontás nélküli megbékéléséről a szeretet magasabb rendű aktusában, rímel a bika és a matador közötti szenvedélyes küzdelem (párbeszéd!) lényegére: mindkettő az életnek a halál feletti győzelmében értelmezi újra önmagát, Erosz és Thanatosz találkozásában, egy olyan találkozásban, amely a közönség által érzett katarzisban visszhangzik tovább az arénában és a színházteremben egyaránt.”  (Sasho Dimoski) 

(2025. június 20.)