Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Adventi interjú Vidnyánszky Attilával

Karácsonyról, az idei évadról, a pár héttel ez előtti fájdalmas balesetről, a  színművészet szakos hallgatókkal való együttműködésről beszélt a Nemzeti Színház vezérigazgatója év végi interjúnkban.

 

 

Vidnyánszky Attila egyebek közt elmondta: a pár héttel ezelőtti baleset fájdalmas, rossz szájízt okoz az embernek és az egész társulat hangulatára rányomja a bélyegét. A Nemzeti Színház vezérigazgatója hozzátette: mielőbbi gyógyulást kíván a sérülteknek, és reméli, hogy az a sérülés is, ami a társulat lelkében van, hamar összeforr.

Ha nem lett volna a baleset, akkor egy csodaévadról tudna beszélni, mert azontúl, hogy végezték a dolgunkat, bemutatókat készítettek elő, járták a vidéket, a külhoni területeket, sikeres nemzetközi megmérettetéseik voltak. Mindezek mellett megszervezték a világ legjelentősebb színházi eseményét, a színházi olimpiát  - fogalmazott.

A színművészet szakos egyetemistákkal kapcsolatban kiemelte: az a modell, ami itt felépült, egyedülálló világviszonylatban is. Jelezte: nincs olyan hét, amikor ne lenne valamilyen eseménye a Nemzeti Színházban a diákoknak a mesterkurzusoktól vizsgaelőadásokig.

(2023. december 19.)