Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Szerződés

Együtt tekintünk a jövőbe

Együttműködési szerződést kötött a Kassai Nemzeti Színház a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel valamint a Nemzeti Színházzal

A szerződést 2023. október 11-én írta alá a három intézmény vezetője a Nemzeti Színházban. Az ünnepélyes aktuson Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színház vezérigazgatója, a SZFE-t fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: köszönet illeti a kezdeményezésért Ondrej Šoth-ot, a Kassai Nemzeti Színház ügyvezetőjét. Úgy fogalmazott: történelmileg és művészeti szempontból sokkal több dolog köt össze minket, mint ami szétválaszt. Emlékeztetett: a mai már a harmadik vendégjátéka lesz a kassai teátrumnak. (A társulat William Shakespear - Ondrej Šoth - Zuzana Mistríková: Hamlet című kortárs táncjátékával érkezett a 10. MITEM-re.) Vidnyánszky hozzátette: bízik abban, hogy a közeljövőben a Nemzeti Színház vendégszereplése is megvalósulhat Kassán.

 

Vidnyánszky Attila, Prof. Dr. Sepsi Enikő, Ondrej Šoth

 

Ondrej Šoth az eseményen arról beszélt: nagy örömmel veszi a két színház közös munkájának megkezdését és reményét fejezte ki, hogy a jövőben az SZFE akkreditált képzéseket indíthat Kassán.

Prof. Dr. Sepsi Enikő, az egyetem rektora kiemelte: ez az első együttműködési megállapodása kinevezett rektorként. Jelezte: nemzetközi nyitottságban szeretné a munkáját végezni.

 

 

 

(2023. október 11.)