Mítosz és metafora - Gróf Esterházy János

Gróf Esterházy János

(1901. március 14., Nyitraújlak – 1957. március 8., Mírov)

Esterházy János közéleti pályája az 1920-as évek közepén kezdődött. 1932-ben az Országos Keresztény Szocialista Párt elnöke, majd 1935-től a csehszlovák parlament képviselője. Edvard Beneš miniszteri posztot ajánlott fel neki a prágai kormányban, de ezt visszautasította, mert a Beneš-kormány nem teljesíti a magyar kisebbségi követeléseket. Az első bécsi döntés után Kassa parlamenti képviselőjeként üdvözli a bevonuló Horthy Miklós kormányzót, de beszédében jogszerű bánásmódot kért a Magyarországra került szlovák kisebbség részére. 1942-ben a szlovák országgyűlésben jelenlévő képviselők közül egyedül ő nem szavazza meg a zsidók deportálásáról szóló törvényt. Zsidómentő tevékenysége és náciellenes álláspontja miatt később a Gestapo üldözi. A világháború után egy évet a moszkvai Ljubjankán, közel három esztendőt pedig a Gulagon tölt. 1947-ben a Szlovák Nemzeti Bíróság halálra ítéli hazaárulásért és a fasizmussal való „együttműködése” miatt (indoklás nincs). Az ítélet végrehajtására kikérték őt a Szovjetunióból, majd később elnöki kegyelemből életfogytiglani börtönbüntetést kap. A csehországi Mírov börtönében halt meg.

---

Molnár Imre történész írása

A lengyel és magyar ősökre visszatekintő Esterházy János szlovákiai magyar politikus „szellemi kihantolásával” párhuzamosan, a rendszerváltás éveiben szinte azonnal megindult az a társadalmi szándék, hogy olyan emlékhelyek jöjjenek létre, amelyek kifejezik a „nemlétezésre ítélt” mártír politikus iránti tiszteletet. Ez a folyamat az életművét felfedező és bemutató publikációk megjelenésével, előadásokkal, színházi bemutatókkal, ünnepségekkel járt együtt Szlovákiában és Magyarországon, majd jóval később Csehország és Lengyelország-szerte is.

A rendszerváltás utáni szlovák és cseh sajtóban, illetve hivatalos politikai körökben különféle nyilatkozatok és jegyzetek szerzői ugyan tiltakoztak az ellen, hogy „egy hazaárulásért és a fasizmussal való együttműködésért háborús bűnösként halálra ítélt magyar életéről” nyilvános előadásokra és rendezvényekre kerüljön sor, de hivatalosan soha nem akadályozták tiszteletének egyre szélesedő nyilvános terjedését. Az 1990-es szlovák rehabilitációs törvény nem vonatkozott rá, az Orosz Legfelsőbb Bíróság viszont 1993-ban minden ellene felhozott vád alól felmentette a Moszkvába hurcolt, és ott 1946. június 24-én 10 év kényszermunkára elítélt Esterházyt. 2009-ben, a lengyel köztársasági elnök az egyik legnagyobb állami elismerésben részesítette, az amerikai Rágalmazásellenes Liga (ADL) zsidó szervezet pedig 2011-ben Esterházynak adományozta a Bátorság és Szolgálat kitüntetést. Logikus feltevésnek számított, hogy ezek a tények jelentős ösztönzést adnak majd szlovákiai rehabilitációja számára is. Sajnos nem így történt. Esterházy János törvényes rehabilitálására a bírósági próbálkozások ellenére máig nem került sor. Ennek ellenére ma már mind a négy visegrádi országban vannak olyan szobrok, táblák és emlékhelyek, melyek egyre több ember számára jelenítik meg Esterházy János hűségét és mártíriumát. A néhai Paulisz Boldizsár vállalkozó által a szlovákiai Alsóbodokon létrehozott Esterházy János Zarándokközpont az egyre növekvő, határokat is átszelő Esterházy-kultusz kiemelt helyszíne. És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a magyar-lengyel származású mártír boldoggá avatásának egyházjogi folyamatát 2019-ben Marek Jędraszewski krakkói érsek-metropolita indította meg.

Esterházy János jogi, politikai rehabilitációjának végrehajtásához továbbra is hiányzik az ezt felvállalni képes szlovák politikai akarat. Meggyőződésünk, hogy ennek megoldását a magyar-szlovák megbékélés és kiegyezés megteremtésében és a közép-európai nemzetek összefogásának és együttműködésének szorosabbá tételében kell keresnünk. Így lehetünk hűek Esterházy szavaihoz: „Cselekedjünk mindnyájan teljes egységben és szeretetben!” 

És erről szólnak Tőzsér Árpád felvidéki költő szavai is: „Érik az idő az Esterházy János, e közjóra született férfiú életének és nevének metaforává, mítosszá válásához. S minden megvan hozzá, hogy ebben a metaforában és mítoszban benne legyen a Trianonnal a nemzettestről leszakított, csaknem milliónyi felvidéki magyar tragédiája, a II. világháború alatti és utáni megpróbáltatásai, benne legyenek a kitelepítéseink, a vagonokban való hányódásaink, a »málenkij robotra« hurcoltatásunk, a magyar Gulag-gyötrelmeink, az iskoláinkért, kultúránkért, irodalmunkért folytatott küzdelmeink.”

---

A Nemzeti Színház mostani premierjét megelőzte egy előbemutató 2021. szeptember 18-án az alsóbodoki Esterházy János Zarándokközpontban, az Esterházy-emlékév alkalmából. Akkor erősödött meg a társulatban a gondolat, hogy a történetet tovább éltessük a Nemzeti Színházban is. Aztán a koronavírus-járvány, mint oly sok mindent, ezt a tervet is meghiúsította. De csak átmenetileg. Szeptember 27-én megtarthattuk az olvasópróbát, a kőszínházi bemutatóra október 28-án kerül sor, a Kaszás Attila Teremben.

(2022. október 19.)