Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
2024. november 23. - Kelemen, Klementina Napja

Portré

Premierportré • Tóth László

Kell-e bajusz? Tóth László csodákról és borzalmakról, történelmi és színészi hitelességről

Esterházy János nyomában

Esterházy Jánost, a felvidéki politikust annak idején üldözte a Gestapo, majd megjárta a szovjet Gulagot, végül a csehszlovákiai Mírov börtönében hunyt el, ma pedig folyik a boldoggá avatási eljárása. Ha mindezek ismeretében politikai, világnézeti vagy vallási meggyőződésről kérdeznénk a színészt, aki az ő szerepét kapta a Hazatérés című misztériumjátékban, az tapintatlanság lenne. De Tóth László pontosít: nem is igazán szerepre készül…

 

 

Mikor hallott először Esterházy Jánosról?

– Nem tudnám pontosan megmondani. Tudtam, ki volt ő, de akkor ismertem meg jobban az életét, a küzdelmeit, a politikai törekvéseit, amikor meghívtak minket Alsóbodokra, az Esterházy János Zarándokközpontba, hogy mutassuk be a Hazatérést, a Lukácsy György által írt, szerkesztett darabot. De igazán csak most, a színházi premier előtti próbák során lett teljesebb ez a megismerés.

Korábban még otthon, Kárpátalján szóba került a Felvidék, Szloveszkó, Ruszinszkó, a kisebbségi helyzet?

– Gyerekkoromban, de még kamaszként sem, amíg otthon voltam, nem nagyon foglalkoztattak a közügyek. A szüleim sem sokat beszéltek ilyen témákról. Most már azt is tudom, miért voltak óvatosak. Bátyúban, ahol én felnőttem, akkor még magyar családok éltek, gyerekként nem érzékeltem különösebben a kisebbségi létet. Szerettem tanulni, sportolni, jól éreztem magam a közösségben.

Soha semmi politizálás?!

– Amikor jött a Komszomol-tagság, akkor a pénztárosságig vittem, két osztály pénzügyeit, leginkább a tagdíjbefizetéseket intéztem. Az természetes volt, hogy mindenki tagja volt a kommunista ifjúsági szervezetnek. Persze az is természetes volt, hogy megkereszteltek, hogy megvolt a konfirmációm. Igaz, azt is tudtuk, ki az, aki azért van ott a templomban, hogy jelenteni tudja, kik vesznek részt az istentiszteleten. Nem lettem rendszeres templomba járó, de bárhová mentünk, megyünk a beregszászi társulattal, vagy az utóbbi években már a Nemzeti Színházzal is, ha tehetem, ha van egy kis időm, mindig bemegyek a legközelebbi templomba. Nem elsősorban a nevezetességek miatt, és az sem számít, hogy református, katolikus vagy evangélikus az a templom, csak jó bemenni oda, megnyugodni, átgondolni a dolgaimat.

A konfirmálásból gondolom, hogy alapvetően protestáns. Bátyú református falu. Most viszont a Hazatérésben katolikusnak kell lennie!

– Ez nem gond. Ráadásul nagyon sokszor voltam már katolikus pap a színpadon. Ezek közül talán a legemlékezetesebb Pásztor Elemér alakja a Zoltán újratemetve című Zelei Miklós-darabban. Ezt eredetileg még 2013 nyarán a beregszászi színház, a Nemzeti és a Zsámbéki Színházi Bázis közös produkciójaként mutattuk be Zsámbékon az egykori katonai hangárok előtt, és utána évekig telt házak előtt játszhattuk.

Zoltán újratemetése - Rácz Józseffel és Ferenci Attilával

Ez volt a nagy tragigroteszk!

– Igen. Szomorú történet ez is. A kettévágott falu, Kisszelmenc és Nagyszelmenc tragédiája, azt hiszem, sokak számára ismerős. Csehszlovákiához került a magyar falu egyik fele, a másik meg Ukrajnához. Kárpátalján az idősebbek gyakran emlegették, hogy soha át nem lépték a falujuk határát, mégis öt állam polgárai voltak. Az ottani magyar települések a trianoni békeszerződés után Csehszlovákiához kerültek, aztán 1938 és ’44 között újra Magyarországhoz tartoztak, majd következett a Szovjetunió, aztán Ukrajna. Ezt az én őseim is megélték. A dédapám még részt vett az őszirózsás forradalomban, aztán félt a büntetéstől, ezért Hatvanból menekült a család Kárpátaljára. Bátyúban lett munka, ház, kert, otthon. Eddig…

 

És ezután?

– Nem tudom… A nagyszüleim is ragaszkodtak az otthonukhoz, a szüleim is, én is odamentem haza, amikor tudtam. Már az ukrán útlevelem sem érvényes, több mint három éve lejárt. Most pedig már nem is megyek, semmiképpen sem akarom átvenni a katonai behívómat. Édesanyáméktól tudom, hogy az utcánkban talán ha két házban laknak. Még tart az ügyintézés, de sikerült rávenni a szüleimet, hogy átköltözzenek Magyarországra. Itt vannak az unokák, én is igyekszem majd minél többet velük lenni, segíteni őket. Itt már meg tudja látogatni őket az öcsém is, aki most Prágában dolgozik, és eddig vele is csak telefonon tartották a kapcsolatot. Bizakodom… Mi mást tehetnék?!

Mennyire követi az ukrajnai eseményeket?

– Annyira nyomaszt, ami ott történik, hogy néha már tudni sem szeretnék róla. De nem dughatom homokba a fejem. Valahogy mindig eljut hozzám minden hír. Nem lehet ettől a sok borzalomtól megszabadulni…

A színház sem segíti?

– Szerencsére a próbák, a felkészülések és az előadások teljesen lekötik a figyelmemet. Tegnap este a Csehov-egyfelvonásosokat játszottuk itt a Nemzetiben, és magam is meglepődtem, hogy előadás közben, szerepem szerint nevetni is tudtam. 

Tehát akárhogy is, de létezik, működik a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház.

– Ezt a három Csehov-komédiát 1997 óta játsszuk a beregszászi kollégákkal. A véletlen úgy hozta, hogy azon a bizonyos február 24-i napon éppen a határon volt a beregszászi csapat, amikor megtudták a hadiállapot bejelentésének hírét. Az autóbuszuk már elhagyta Ukrajnát, de még nem érkeztek át Magyarországra. Ott a senki földjén kellett dönteniük, hogyan tovább. Folytassák-e az utat, mintha mi sem történt volna, vagy visszaforduljanak. Félelmetes helyzet lehetett. Nem voltam velük, hiszen én az itteni kollégákkal Budapestről mentem Tiszakécskére, ahol várt bennünket a közönség. A meghirdetett Tóték-előadást megtartottuk. Azóta itt kapott menedéket, támogatást a társulat. Megyünk, ha valahová hívnak bennünket. A Tótékat az idén többször játszottuk itt a Nemzetiben, de szerepeltünk ezzel a darabbal több vidéki városban is, így például a győri, a székesfehérvári, a zalaegerszegi, a miskolci és a nyíregyházi színházban.

Örök darab! A Tóték 2004-es bemutatója is nagy siker volt.

– Sok minden megváltozott azóta: idősebbek lettünk, néhány szerepátvétel is történt, de a lényeg ugyanaz. Persze a háború miatt – minden túlzása, groteszksége ellenére – sokkal tragikusabb, átélhetőbb a néző számára ez a történet, mint tíz vagy tizennyolc évvel ezelőtt volt. Azt szokták mondani, hogy soha még ilyen aktuális nem volt, mint most.

 

A Tótékban Trill Zsolttal

 

Tóték tűzoltóparancsnokával párhuzamosan itt a Nemzetiben is nagyon sokféle szerepben láthatjuk, de Esterházy János mindegyiktől különbözik, hiszen ő valóban létezett.

– Ilyen szerepem még tényleg nem volt. De nem is szerepként fogom fel ezt a feladatot, hiszen nem egy karaktert kell eljátszanom. Ezzel az előadással igyekszünk ráirányítani a figyelmet, megidézni Esterházy János szellemét, és ezen belül nekem jutott az a megtiszteltetés, hogy felerősíthetem az ő szavait, közvetíthetem a gondolatait.

Fényképek őrzik Esterházy arcvonásait. Biztos vagyok benne, hogy lesznek, akik hiányolják majd a híres gróf jellegzetes bajszát!

– A szövegkönyv szerint a Hlinka-gárdisták is így fenyegetőznek: „először a hetyke bajszát borotváljuk le, aztán a nyakát…” De a színpadi játék szerint már a nagy beteg Esterházy jelenik meg a színen. A rabkórházban borostás lehetett. De nem is akarjuk azt a látszatot kelteni, mintha pontosan megelevenedne a történelem vagy a külső megjelenésemnek olyannak kellene lennie, mint ahogyan a fényképek őrzik az arcát. Persze a bejátszásoknak, a filmrészleteknek köszönhetően megjelenik a jellegzetes Esterházy-portré is.

Még egy ilyen szerepért sem borotválná le a szakállát?

– Leborotválhatnám a szakállam, de ha csak a bajusz maradna, külsőmet tekintve akkor sem hasonlítanék jobban Esterházyra, mint most. Nem is ez a lényeg.

Akik a történelmi tények miatt nézik meg ezt az előadást, azok biztos nem csak a szövegre figyelnek majd.

– Igen. Néha teljesen megváltoztathat mindent, az ellentétére fordíthatja a mondat értelmét egy legyintés, egy hunyo­rítás. A gesztusoknak – különösen az ilyen kamaraszínházi körülmények között, a Kaszás Attila Teremben – óriási jelentősége van. A tények, a megtörtént események ebben a színpadi játékban is fontosak, de nem helyettesíthetjük a történelemkönyveket, nem rekonstruálhatjuk az egykor megtörtént eseteket. Hitelesnek kell lennünk, ahogy a színházi előadástól elvárható. És ez nagyon fontos: színházban vagyunk! Misztérium­játékot adunk.

Itt kellene beszélnünk a csodákról is! Hisz a csodákban?

– Hogyne hinnék! Mindig is szerettem a meséket.

Ügyesen kikerülte volna a következő kérdést, amivel azt szerettem volna megtudni, mit szól Esterházy János szentté avatásához?

– Tudom, hogy megkezdődött az eljárás. Azt is tudom, hogy a krakkói egyházmegye kezdeményezte, mivel az édesanyja lengyel származású volt, és a lengyelek is nagyon tisztelték őt. Esterházy a mai Szlovákia területén lévő Nyitraújlakon született. A végsőkig ragaszkodott a hazájához, nem elsősorban a birtokaihoz, nem a vagyonához, még a grófi rang sem érdekelte. Mentette a zsidókat, támogatta a rászorulókat, szerették a szlovákok is, tisztelték a magyarok is. Csodálatos ember volt. Szinte hihetetlen az ő nagysága. De abban egészen biztos vagyok, hogy nem arra készült, hogy majd valaha szent lesz vagy boldog.

Jól értem: a boldogság ebben a mondatban a szentté avatás előtti lépcsőfok?!

– Igen, igen. A boldogság, ha nem a szentté avatásról beszélünk, nyilván foglalkoztatta Esterházyt is. Feljegyezték róla, hogy szeretett élni, szeretett mulatni, kiváló társasági ember volt, de az egyéni boldogság kevés volt számára, azt nem volt képes értékelni. Nem tudott volna úgy örülni az életnek, ha mások szenvednek a közelében. Ő is elmehetett volna külföldre, amikor még volt vagyona, de maradt.

Ragaszkodott a szülőföldhöz, vagy inkább a „beteg” mellett maradt?

– Ezt úgy írta a szövegkönyvben Lukácsy György, hogy amikor a börtönkórházban rá akarják venni a szökésre, vissza­kérdez: „Már csak azt nem értem, mi dolgom nekem Szlovenszkón kívül. Úgy gyógyítsak, hogy magára hagyom a beteget?” Nagy dilemma volt ez számára is: menni vagy maradni? Azért biztatták volna, hogy menjen Svájcba, mert ott szabadon beszélhetett volna a felvidéki tapasztalatokról, a kisebbség helyzetéről, az emberek nyomorúságáról, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségűek, milyen vallásúak vagy pártállásúak. Talán úgy többet tudott volna segíteni az otthoniakon. Ezt már soha nem fogjuk megtudni.

 

Hazatérés (Tóth László és Rácz József)

 

Több Esterházy Jánossal együtt raboskodott személyről is szó esik ebben a drámában. Gondolom, a halálos betegségben szenvedő, lett származású fiatalember csodálatos gyógyulása az előadásból sem marad ki.

– Peter Janulatisszal a Gulagon raboskodott együtt Esterházy. A súlyos beteg fiatalember túlélte a rabságot, visszatért a családjához. Ez tényleg csodálatos.

A katolikus egyházjog szerint a szentté vagy boldoggá avatás egyik feltétele az imameghallgatás is. A csodálatos gyógyulás bizonyítása nagyon fontos lehet.

– A boldoggá avatási eljárás miatt nyilván teljesülnie kell bizonyos feltételeknek. De egy színházi előadástól senki ne várja a bizonyítást.

Ahogy Nagy László is figyelmeztet: „Műveld a csodát, ne magyarázd.”

– Pontosan! Köszönöm. Olyan ez most, mintha nekem üzenne a költő!

Pedig biztos sokan nézik majd úgy az előadást, hogy hisznek vagy hinni szeretnének Esterházy János szentségében!

– Tavaly szeptemberben voltunk Alsóbodokon az Esterházy János Zarándokhelyen ezzel az előadással, pontosabban ennek egy olyan egyszerűbb változatával, amely igazodott az ottani helyszínhez. Az Esterházy János születésének 120. évfordulója tiszteletére rendezett kétnapos központi ünnepség zárásaként szeptember 18-án mutattuk be a Hazatérést hét képben. Oda nem elsősorban a színházi élmény miatt jöttek ez emberek, de talán mi is hozzájárultunk az előadásunkkal ennek az igazán kiváló embernek a jobb megismertetéséhez, megértetéséhez. Akkor éreztem meg igazán, milyen sokan hisznek, bíznak még ma is Esterházy Jánosban. Ott mintha a saját bőrömön tapasztaltam volna a hit erejét, hatását.

Hatott a hely szelleme?!

– Az a helyszín, az ünnepi hangulat, az ott összegyűlt emberek imája engem is megérintett. Valamiképpen hatott rám. Nem azt mondom, hogy ettől azonnal jobb ember lettem, de az biztos, nagyon sokat változtam.

 

Filip Gabriella

| fotók: Eöri Szabó Zsolt

 

Tóth László

A kárpátaljai Bátyún született 1971-ben. A kijevi Állami Karpenko-Karij Színház- és Filmművészeti Egyetem magyar osztályában végzett 1993-ban. A beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színháznak (Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház) az alapítástól máig tagja. Számos nemzetközi sikert aratott beregszászi előadásban szerepelt: Szarvassá változott fiú, Három nővér. A Csehov egyfelvonásos komédiák és a Tóték jelenleg is szerepel a Nemzeti Színház műsorában. 2006-tól a debreceni Csokonai Színházban játszott, 2013 óta a Nemzeti Színház társulatának a tagja.

A 2022/23-as évadban a Hazatérés mellett az Ők tudják, mi a szerelem és a Don Juan című új előadásokban, valamint több repertoáron lévő produkcióban látható: Az ajtó, A Mester és Margarita, Vitéz lélek, Fodrásznő, Tizenhárom almafa, Csíksomlyói passió, Tóték, Csehov egyfelvonásos komédiái.

(2022. november 2.)