– „Botjára támaszkodva, sietősen átmegy a színpadon Firsz, aki kiment Ljubov Andrejevna elé; ősrégi libériát és cilindert visel, valamit motyog magában, de egy szavát sem lehet érteni” – így ismerjük meg a szövegkönyv alapján Csehov Meggyeskertjének talán legkülönösebb szereplőjét. Firsz a hagyományos értelmezések szerint olyan, mint maga a kert. Szinte némán jelképezi a szereplők, talán Oroszország, talán az egész világ elmúlását. Éppen metaforikussága, jelképes jelenléte miatt szeretik tágan, szabadon értelmezni az ő szerepét a rendezők. Általában idősebb színészre osztják, de nem egyszer előfordulnak ettől eltérő értelmezések. Zsótér Sándor például hat éve az Örkényben nem is férfiszínésszel, hanem Békés Italával játszatta el az öregember szerepét.
– Színészként először 2010-ben találkoztam Purcăretével, amikor a debreceni Csokonai színházban vitte színre Prokofjev A tüzes angyal című operáját, amiben én alakítottam az egyetlen néma szerepet. Ott ismertem meg az ő karakteres rendezői világát, ami csupa sötétség és fény. Különös feladat volt egy operában színen lenni. Ha a Meggyeskert esetében nem leszek is végig a színpadon, hasonlóan látomásszerű jelenlétet sejtet Firsz szerepe. Ő maga is erre az időtlenségre erősít rá a megszólalásaival: „Régóta élek már. Asszonyom apja még a világon se volt, amikor engem már ki akartak házasítani...”
– Az idős ember alakját több mintából kell kikevernem. Lesz benne klisé is, a bot, a bicegés, mert ez segít a nézőnek és nekem is. Ugyanakkor szeretném, ha az én Firszem más lenne, egyéni. Ezt pedig csak úgy tudom elérni, ha magam találom meg azt az öregségben, ami izgalmas, megragadó. Silviu Purcărete szerint Firsz olyan a Meggyeskertben, mintha mindig is itt lett volna. Nem egyszerűen öreg, hanem álom és valóság, lét és nemlét határán áll. Angyali figura, akit ugyanakkor úgy kezelnek a többiek, mint egy régi bútordarabot. Ezt a kettősséget kell megformálnom. Egyszerre kell hétköznapi öregembernek lennem, és háromezer éves aggastyánnak.
Lukácsy György
(2019. február 27.)