Kiadvány
Megjelent a Szcenárium 2016. szeptemberi száma
A Nemzeti Színház művészeti folyóirata
A Nemzeti Színházban mutatja be új darabját a világhírű dán Odin Teatret. A lapban olvasható a The Tree (A fa) című előadás szövege, valamint a színház alapítójának, Eugenio Barbábnak az esszéje egymástól távoli kultúrák párbeszédéről. Interjúk: Vidnyánszky Attila a klasszikusok színreviteléről (Bűn és bűnhődés Szentpéterváron), Vecsei Miklós nemzedéki ügyekről (III. Richard Gyulán), Csizmadia Tibor múltról és jelenről. Középpontban a görög dráma: színháztörténet és drámaelemzés. A Kilátóban a debreceni Deszka Fesztivál – tíz év magyar drámai siker.
A SZEPTEMBERI SZÁM TARTALMÁBÓL
ODIN TEATRET Eugenio Barba: Az illúziók földrajza | The Tree / A fa MŰHELY „Nekem most szükségem van az idő epikus tágasságára” - Vidnyánszky Attila | „Milyen világ az, amelyben ilyen gonosszá válik az ember?” – Vecsei Miklós KULTUSZ ÉS KÁNON Balogh Géza: Avantgárd színház Kelet-Európában (Csehország) | OLVASÓPRÓBA Tömöry Márta – Szász Zsolt: A görög színház mint európai ősminta | Végh Attila: Aiszkhülosz Prométheusza FÉLMÚLT „A saját rendezéseimnél talán kevésbé izgultam, mint a másokénál” – Csizmadia Tibor KILÁTÓ Írók, terek, történetek – 10 éves a Deszka Fesztivál
IDÉZETEK
„A színház lehetővé teszi, hogy kísérletezzünk: miként használhatjuk az illúziókat anélkül, hogy az illúziók használnának minket. Amikor előadást csinálunk, megéljük a varázslatot, hogy tragikus vagy groteszk tündér-szigetekből álló archipelagokat alkotunk, a világ tükreit, ahogy mi ismerjük őket, vagy világokat, melyek annyira nem hasonlítanak a valóságra, mint a fantasztikus lázálmok. Szigetek ezek, melyeken tájékozódni tudunk, vagy labirintusok, ahol semmi sem biztos. De minden varázslat után el kell törni és félre kell dobnia varázspálcát, estéről estére, az utolsó jelenet után. Engedjük, hogy előadásunk szent fává növekedjék, amit aztán ledöntünk. De az ágairól lehulló sötét magvak mélyre merülnek és kicsíráznak a nézőben…” (Eugenio Barba)
„Az orosz színész mindenfajta színházi forradalom dacára a Sztanyiszlavszkij-módszer neveltje. Tehát a mai napig a valós szituációból indul ki, azt keresi. Ez alapvetően más, mint Magyarországon. Itt a szöveg szervezi a teret, mindent a szövegből építünk föl. Legalábbis a színházak többségére ez a jellemző, azzal együtt is, hogy az elmúlt tizenöt évben sok minden változott. S míg a magyar színész folyamatosan kifordul a néző felé, és nagyon nehéz rákényszeríteni, hogy próbáljon partneri kapcsolatot teremteni, az orosznál ez pont fordítva van: állandóan belekapaszkodnának a partnerükbe, rájuk kell szólnom, hogy forduljanak ki néha a közönség felé.” (Vidnyánszky Attila)
(2016. szeptember 29.)