Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Elhunyt Kohut Magda

Budapest, 2016. július 7., csütörtök (MTI)  Életének 87. évében elhunyt Kohut Magda kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Nemzeti Színház örökös tagja - közölte a művész hozzátartozója csütörtökön az MTI-vel.

 

Kohut Magdát hétfőn egy kecskeméti kórházban érte a halál. 

    A művész 1950-ben kapta meg a diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. A vizsgaelőadásban nyújtott Antigoné-alakításáról még évek múlva is beszéltek, a szerepet később tévéfilmen is eljátszotta, Zsurzs Éva rendezésében. Színi pályája a Honvéd Színházban kezdődött, majd 1951-ben a Magyar Néphadsereg Színházához (a mai Vígszínházhoz) szerződött, a Nemzeti Színháznak 1954-ben lett tagja, 1989-től örökös tagja volt. 

    A pályakezdő Kohut Magdát a nagy tragika, Tőkés Anna utódjának tekintették: plasztikusan, szépen képezte a hangokat, úgy tudott beszélni, hogy az utolsó sorokban is hallották. Színészóriások társaságában, többnyire mellékszereplőként is emlékezetes alakítások fűződnek a nevéhez, szép szövegmondása elsősorban klasszikus művekben érvényesült. Eljátszotta Izidórát (Katona: Bánk bán), Iót (Aiszkhülosz: A leláncolt Prométheusz), Lady Annát (Shakespeare: III. Richárd), Mirjamot (Madách: Mózes), Elektrát (Bornemissza  Péter: Magyar Elektra), Médeát (Grillparzer: Médea). 

    Amikor főszerepet játszott H. Barta Lajos Kiáltás című drámájában, amelynek csúcspontja egy negyvenöt perces monológ,  

színháztörténeti szempontból ritka pillanatnak lehettek tanúi a színészek és a nézők: a háromnegyed óra alatt pisszenés sem  

hallatszott a nézőtéren, a közönség szinte lélegzetvisszafojtva figyelte a nagy drámai erővel és szuggesztivitással előadott  

szöveget. 

    Kohut Magda is a Nemzeti Színház azon színésznői közé tartozik, akiknek meg kellett érniük a mellőzöttség éveit. Major Tamás igazgatóval nem kedvelték egymást, de nem jött ki a Majort váltó Both Bélával sem. 

    Művészi munkáját 1958-ban és 1968-ban Jászai Mari-díjjal ismerték el, 1974-ben érdemes, 1988-ban kiváló művész lett.

 

 

(2016. július 08.)