Szcenárium 2014. január

Valère Novarina: Louis de Funès-nek

„Nincs a színésznél mezítelenebb. Nincs a világon pucérabb állapot ennél, mint mikor elhagyja emberi mivoltát, és magányosan belép, szemben mindenkivel. Mikor testét holtan ott hagyja a kulisszák mögött a földön. A színész nem úgy lakik testében, mint egy családi házban, hanem mint feltáratlan barlangban és kényszerű átmeneti szálláson.”

Szemelvények Pilinszky János írásaiból

„..a KZ-lágerekben, mint ágak a leveleket, úgy tartotta az embereket a várakozás a létezés egében és egészében, kárpótlásul fogyó életükért. S épp amikor már semmit se vártak: léptek át a nihilből a szabadságba, az elképzelhetetlen szabadságba, mit Isten azok számára készített, akik már mindenüket elvesztették.”

Végh Attila a mimézisről

„…Arisztotelész is úgy véli, hogy a művészet azt ábrázolja, ami lehetséges, csakhogy amíg Platón szemében ez megengedhetetlen létrontás (hiszen az ideák, azaz a valódi létezés birodalma messze túl van a lehetségesen), addig Arisztotelész értelmezése szerint ez a lehet a „legtöbb, ami adható”, hiszen a volt és a van birodalmától eltérően ez a terrénum nyitott. Hogy azt ne mondjuk: transzcendens.”

Interjú Szarvas Józseffel

„Az igazat mondd, ne csak a valódit” – mondja József Attila, ami a művészetben egy ősparancs. A valósággal elvagyunk, de az igazság az bennünk van. Az ősverselő, ősköltő indíttatása ez. Azért vagyunk alkotók, azért vagyunk tevékenyek, hogy erről az igazságunkról, igazságra való törekvésünkről meggyőzzünk valakit, akárkit – az embert.”

Németh Antal és a rendezői színház (Balogh Géza)

„Németh Antal […] színházeszménye közeli rokonságban van Brecht és Mejerhold illúzióellenességével. Ő is tudatosítani kívánja, hogy színházban vagyunk, ahol okulásul bemutatunk egy történetet. Ennek lehetőségét azonban Németh nem az elidegenítésben, hanem Wyspiański hatalmas színházában találta meg.”

Max Reinhardt rendezői öröksége (Zsávolya Zoltán)

„…a salzburgi Dóm előtti szabad térségen bemutatott, a székesegyház lépcsőin zajló Akárki-előadás már »körszínház« volt a javából. Az álomszerűen megképződő misztériumjáték az alkotók szándéka szerint a hit reprezentálása volt – akár a tételes keresztény vallás erőterében helyezkedett el a befogadó, akár »csak« a tágabban értelmezett szakralitás vált számára átélhetővé.”

 

Eugenio Barba: Hamu és gyémánt országa

„Grotowski [számára] a terminológia fontos volt. Minden szó az Igét kellett hogy tükrözze, de úgy, hogy ne lehessen őt megvádolni, […] hogy »idealista« vagy »misztikus«. A szocialista Lengyelországban az ember lehetett vallásos, nyíltan megvallhatta hitét, látogathatta a mindenütt megtalálható templomokat. A rendszer megtalálta a modus vivendit az erős katolikus egyházzal, és az értelmiségiek, meg a katolikus írók az egyik legjobb lapot adták ki. De ha »misztikusnak« vagy »idealistának« kiáltottak ki téged, az egyet jelentett azzal, hogy a rendszer ellenzékinek tekintett.”

 

TARTALOM

• beköszöntő
• Valère Novarina: Louis de Funès-nek
• kultusz és kánon
• „Szakrális színház?” – Szemelvények Pilinszky János írásaiból és interjúiból (összeállította: Pálfi Ágnes)
• Kirilla Teréz: A történet, ami köztünk él – Pilinszky János KZ-oratórium című drámájáról
• Viola Szandra: Megjeleníteni az ismeretlent – Elmélkedések a KZ-oratórium próbái láttán
• fogalomtár
• Végh Attila: Mimészisz
• arcmás
• „Az igazság az bennünk van” – Szarvas József, a versmondó színész (az interjút Pálfi Ágnes és Szász Zsolt készítette)
• nemzeti játékszín
• Balogh Géza: Németh Antal és a rendezői Színház – 2. rész: Ellenszélben
• kilátó
• Zsávolya Zoltán: „Ötezrek színháza” – Max Reinhardt rendezői öröksége
• Eugenio Barba: Hamu és gyémánt országa –Tanulmányaim Lengyelországban (4. rész, fordította: Regős János)
• Bartha Lóránd
Az utazó jelen csapata – Ariane Mnouchkine magyarul

Támogató:

(2014. január 28.)