Vissza a hírekhez
Három nővér kiállítás
A képzőművész a hagyomány szerint mindig férfi. A nő-alkotók számára az elismertséget, a rangot csak a XX. század hozta meg. A hazai kortárs paletta páratlanul gazdag. Színházi bemutatónkhoz kapcsolódva találtunk rá most három olyan művészre, akik nemcsak három generációt képviselnek majd kiállításunkon, de hitünk szerint egymás melletti megjelenésük szervesen egészíti majd ki Csehov-bemutatónkat is.
SZILVITZKY Margit festő, textilművész, egyetemi tanár
A 60-as években főleg ruhatervezéssel foglalkozott. 1968-ban állított ki először textilműveket. Az "új textiles" mozgalom egyik vezető alakja. Tértextileket, textil-kollázsokat, nagyméretű térhajtogatásokat, textilobjekteket készített. 1985-1988 között készült laufer-festményei egyfajta átmenetet jelentenek a festészet felé. A gyárilag előállított, esetleges kialakítású vászonalapot markáns kompozícióvá alakítja át; festéssel, textil-applikációval egészíti ki. Ezen az úton haladva jutott el egy számára új műfajhoz, a festészethez. Festményei eleinte kötődnek textiles munkáihoz. Egy-egy kompozíció erősen emlékeztet hajtogatásaira, textilobjektjeire. Alkotóerejének forrását, legfőbb stimulációját Rómában találta meg, hatott rá a kultúrák réteges egymásra épülése, ahol régi és új egymás mellett él. Színei, tónusai mindazonáltal Itália márványait, fényeit idézik. Szabatos előadásmódja egyfajta mediterrán könnyedséggel párosul. A 60-as években lírai hangú organikus munkákkal lépett a közönség elé. A 70-es évekre mindez átcsapott aszkéta puritanizmusba, a geometrikus formák zárt, szigorú világába. Legújabb munkái közelebb visznek a szubjektumhoz, amely önmaga kifejezésére felfedezett egy merőben új irányt és kifejezésmódot. Művészetének egyik legfőbb jellemzője a kitüntetett és marginális műfajok és technikák egymásba kapcsolása. A festés mellett papírmunkákkal, művészkönyvekkel, installációkkal is foglalkozik.
KRAJCSOVICS Éva festő
1980 óta kiállító művész. Néhány motívum (szék, ágy) felhasználásával teremti meg szobabelsőit, melyeket eláraszt a külvilágból beáramló fény. A képein minden esetben megmarad legalább egy, a valósághoz kötődő tárgyi motívum, amely köré az egész kompozíció szerveződik. Mindig belső tájat fest, a külvilág nem érdekli. Klasszikus magyar és egyetemes mintaképekből - pl.: Van Gogh, Nagy Balogh, Czimra enteriőrjei -, illetve az őt körülvevő térből, tehát a műterméből indul ki, melyek alapjául szolgálnak a visszafogott színvilágú, elsősorban pasztellszerű sárgákból és kékekből álló műveknek. Az évek óta egy témát festő művész, Cézanne makacs megszállottságához hasonlóan, mindig tökéletesebbre vágyik művészetében, s az egyre tisztuló és világosodó vásznak festésénél kizár minden olyan elemet, melyek kívül állnak sugárzó szobabelsőinek időtlen világán. Tiszta festőisége, "csendéletisége" feloldódik intim művészetében.
VÁRHELYI Tímea festőművész
“Várhelyi Tímea (1972) csendéleteket fest. Képeinek elemei a környezetéből vett hétköznapi tárgyak és részletek. Teáskanna, csésze, asztal, zongoraláb, parkettás padló vagy üvegtéglafal egy-egy darabja. De ezeknek a dolgoknak nem az elsődleges jelentése a lényeges elem, sokkal inkább a kompozíción belül kialakult egymáshoz való viszonyuk, formáik, foltjaik fontosak Várhelyi Tímea számára. Praktikus oka van, hogy ezeket a tárgyakat festi. Ugyanis kéznél vannak. (…) Transzcendens tartalmak közvetítői lesznek, a róluk készült kép meditációs objektummá válik.
(…) Meditáció bármilyen hétköznapi tevékenység lehet, akár a kertészkedés vagy a varrás is. Még inkább lehet meditációs cselekvés az alkotás, a kép készítése, de ugyancsak meditációs folyamat a kép befogadása is. Várhelyi Tímea képei is elmélyülésre késztetnek. Megállítanak bennünket, és néznünk kell őket, mintha ikonok vagy szakrális képek lennének. Pedig nem azok. A rajtuk megjelenő hétköznapi tárgyak mégis elvesztik konkrét jelentésüket, médiumokká, közvetítőkké válnak. Közvetítők alkotó és a néző között, személyes és egyetemes, hétköznapi és ünnepélyes, evilági és transzcendens között. De ezen tárgyak közös lényege éppen a valós létezés. A mindennapi lét csöndes szimbólumai. Várhelyi Tímea munkái pedig csendéletek. A csend és az élet képei.“ (Szeifert Judit, művészettörténész)
SZILVITZKY Margit festő, textilművész, egyetemi tanár
A 60-as években főleg ruhatervezéssel foglalkozott. 1968-ban állított ki először textilműveket. Az "új textiles" mozgalom egyik vezető alakja. Tértextileket, textil-kollázsokat, nagyméretű térhajtogatásokat, textilobjekteket készített. 1985-1988 között készült laufer-festményei egyfajta átmenetet jelentenek a festészet felé. A gyárilag előállított, esetleges kialakítású vászonalapot markáns kompozícióvá alakítja át; festéssel, textil-applikációval egészíti ki. Ezen az úton haladva jutott el egy számára új műfajhoz, a festészethez. Festményei eleinte kötődnek textiles munkáihoz. Egy-egy kompozíció erősen emlékeztet hajtogatásaira, textilobjektjeire. Alkotóerejének forrását, legfőbb stimulációját Rómában találta meg, hatott rá a kultúrák réteges egymásra épülése, ahol régi és új egymás mellett él. Színei, tónusai mindazonáltal Itália márványait, fényeit idézik. Szabatos előadásmódja egyfajta mediterrán könnyedséggel párosul. A 60-as években lírai hangú organikus munkákkal lépett a közönség elé. A 70-es évekre mindez átcsapott aszkéta puritanizmusba, a geometrikus formák zárt, szigorú világába. Legújabb munkái közelebb visznek a szubjektumhoz, amely önmaga kifejezésére felfedezett egy merőben új irányt és kifejezésmódot. Művészetének egyik legfőbb jellemzője a kitüntetett és marginális műfajok és technikák egymásba kapcsolása. A festés mellett papírmunkákkal, művészkönyvekkel, installációkkal is foglalkozik.
KRAJCSOVICS Éva festő
1980 óta kiállító művész. Néhány motívum (szék, ágy) felhasználásával teremti meg szobabelsőit, melyeket eláraszt a külvilágból beáramló fény. A képein minden esetben megmarad legalább egy, a valósághoz kötődő tárgyi motívum, amely köré az egész kompozíció szerveződik. Mindig belső tájat fest, a külvilág nem érdekli. Klasszikus magyar és egyetemes mintaképekből - pl.: Van Gogh, Nagy Balogh, Czimra enteriőrjei -, illetve az őt körülvevő térből, tehát a műterméből indul ki, melyek alapjául szolgálnak a visszafogott színvilágú, elsősorban pasztellszerű sárgákból és kékekből álló műveknek. Az évek óta egy témát festő művész, Cézanne makacs megszállottságához hasonlóan, mindig tökéletesebbre vágyik művészetében, s az egyre tisztuló és világosodó vásznak festésénél kizár minden olyan elemet, melyek kívül állnak sugárzó szobabelsőinek időtlen világán. Tiszta festőisége, "csendéletisége" feloldódik intim művészetében.
VÁRHELYI Tímea festőművész
“Várhelyi Tímea (1972) csendéleteket fest. Képeinek elemei a környezetéből vett hétköznapi tárgyak és részletek. Teáskanna, csésze, asztal, zongoraláb, parkettás padló vagy üvegtéglafal egy-egy darabja. De ezeknek a dolgoknak nem az elsődleges jelentése a lényeges elem, sokkal inkább a kompozíción belül kialakult egymáshoz való viszonyuk, formáik, foltjaik fontosak Várhelyi Tímea számára. Praktikus oka van, hogy ezeket a tárgyakat festi. Ugyanis kéznél vannak. (…) Transzcendens tartalmak közvetítői lesznek, a róluk készült kép meditációs objektummá válik.
(…) Meditáció bármilyen hétköznapi tevékenység lehet, akár a kertészkedés vagy a varrás is. Még inkább lehet meditációs cselekvés az alkotás, a kép készítése, de ugyancsak meditációs folyamat a kép befogadása is. Várhelyi Tímea képei is elmélyülésre késztetnek. Megállítanak bennünket, és néznünk kell őket, mintha ikonok vagy szakrális képek lennének. Pedig nem azok. A rajtuk megjelenő hétköznapi tárgyak mégis elvesztik konkrét jelentésüket, médiumokká, közvetítőkké válnak. Közvetítők alkotó és a néző között, személyes és egyetemes, hétköznapi és ünnepélyes, evilági és transzcendens között. De ezen tárgyak közös lényege éppen a valós létezés. A mindennapi lét csöndes szimbólumai. Várhelyi Tímea munkái pedig csendéletek. A csend és az élet képei.“ (Szeifert Judit, művészettörténész)
(2010. szeptember 07.)