Ahogy már hírül adtuk, március 16-ától a Háziszínpad Kaszás Attila nevét viseli majd. A névadó ünnepség alkalmából egy bronzból készült domborművet is felavatunk, amelyet Krisztiáni Sándor készít. Nemrég látogatást tehettem a fiatal szobrász műtermében Szarvas Józseffel.
- Ismerted Attilát?
- Személyesen nem. Egyszer-kétszer találkoztam vele úgy, hogy asztalszomszédok voltunk a Nemzeti színészklubjában, de csak üdvözöltük egymást, nem beszélgettünk. Az életemet viszont befolyásolta, mint annyi más emberét.
- Mint annyi más színházba járó nézőét?
- Igen. 1975-ben születtem, édesapám a Vígszínház szcenikusa, Krisztiáni István. Természetesen éltem a lehetőséggel, így nagyon sokszor láthattam Attilát színpadon. Ha tehettük, a bátyámmal ott ültünk az előadásokon. A legnagyobb élményünk a Nyomorultak volt, Kaszás Attila játszotta a párizsi ifjak vezérét. Tizenegyszer néztük meg. És persze rajongtunk a Rádiósért, a Padlást kilencszer láttuk. A Dühöngő ifjúság szerencsére videón is megvan, sikerült felvennem a televízió adását, sokszor megnéztem azóta.
- És most itt állunk a műtermedben, a készülő dombormű előtt. Hogyan kezdtél hozzá a munkához?
- Az elmúlt tavaszon Szarvas Jóska nyitotta meg egy kiállításomat, azóta sokszor és sokat beszélgettünk Attiláról. Aztán nagyon sok fotót kaptam a mintázáshoz, tőled is, látod, itt vannak kinyomtatva. A képek, a saját élményeim, a beszélgetések formálták bennem Attila arcát. A legerősebb, állandó érzésem vele kapcsolatban az elmélyültség, hogy amit csinált, annak száz százalékosan átadta magát, hogy megbízható, tiszta lelkű ember volt. Ezeket az érzéseket próbálom megformálni.
eosz
Krisztiáni Sándor szobrász-restaurátor művész munkáiról, kiállításairól a magyar Képzőművészeti Egyetem honlapján tájékozódhat.
(2008. február 25.)
