2003. tavaszán Valló Péterrel a Holdbeli csónakos szereposztásáról beszéltünk. A biztos pont Te voltál. A Holdbeli csónakos. A tiszta, elérhetetlen éteri, fenséges lény. Az örök nosztalgia és vágyódás tárgya, a mindenséget uraló titokzatos valaki.
Evvel az előadással, Veled kezdődött nekem a Nemzeti Színház, és most, március közepén volt a Színház 5. születésnapja és a Holdbeli 100. előadása. Nekem ebben a keretben van a Nemzeti. Hallgatom a CD-t és a dalod elfeledteti a gyászt, és a „könnyes egyszerűség” az „ölébe vesz”.
Drága Attila!
Elmondom, hogy mi történt azóta.
Másnap este jöttek sorban a Vígből, más színházakból a kollégák, megrendülten, egymás tekintetét keresve. Gyönyörű harmónia költözött a Klubba. A köszönések, a kézfogások, az ölelések az összetartozásról szóltak. A hiányod volt a kötőanyag. Velünk voltál és mi egymással együtt. És mert nagyon szerettünk Téged, így nagyon szerettük egymást is. A szeretet meghitt és emelkedett estéjét adta ez az összejövetel.
Aztán a Holdbeli. Nélküled és mégis Veled. Életünk legszebb, legfájdalmasabb előadása. Megrendültség a nézőtéren és a színpadon egyaránt és megint a szeretet. A Hold fénylő karikájában senki. Halljuk a hangodat, szipogunk és összebújunk. Szeretjük egymást, mert Téged nagyon szerettünk.
Úszom az égen arany csónakon,
az éj homályán én uralkodom,
az eget-földet végig láthatom,
a csillagot tengerbe buktatom.
És a megszámlálhatatlan megkeresés, e-mail-ek, telefonok százai, ezrei. Sejtettük, de nem tudtuk, hogy ennyien és ennyire tiszteltek, rajongtak érted. A szeretet áradó megnyilvánulásai.
Majd a virrasztás. Több, mint négyezren. Virág, mécses. És szeretet, szeretet, szeretet Megrázó volt ott lenni. Felemelő érzés volt együtt lenni. Soha életemben nem voltam ilyen nagy számú közösségben, ahol ennyire összetartoztak volna az emberek. Ezt akarta az Isten Veled? Egy hétköznapi, emberléptékű megváltást, megtisztulást? Hogy a szeretet legyen a Téged gyászolók összetéveszthetetlen ismertető jele. Hogy addig élsz, ameddig szeretünk Téged, és hogy addig élünk, ameddig szeretjük egymást. Ezt akarta tudomásunkra hozni a Mindenható? Lehet. Ha igen, legyen meg az Ő akarata. Drága Attila! Nyugodj békében!
az éj homályán én uralkodom,
az eget-földet végig láthatom,
a csillagot tengerbe buktatom.
Szállok a sötét légtenger hátán,
kuszált felhõbe feszül a csáklyám,
ezüst evezõm dalolva csobban,
úszom fekete égi habokban.
Holdbeli csónakos, örök szerelmem,
arany sajkádra vegyél föl engem!
Sokat szenvedtem, sokat bágyadtam,
a sötét erdõt könnyel áztattam,
eleget sírtam a földi porban,
ölelj magadhoz a tiszta Holdban.
Nem él a földön, akire vágyom,
holdbeli csónakos, te légy a párom.
Fénylõ csónakom szeli az éjet,
legszebb csillagom, szeretlek téged,
egyedül vagyok, vágyódom érted,
enyém leszel majd, ha a tavasz éled.
Mellém ültetlek szép csónakomban,
eleget sírtam a földi porban
hajad az eget aranyba vonja,
ölelj magadhoz a tiszta Holdban.
A lenti bút-bajt mind elfelejted,
fejed örökre vállamra ejted,
fejed örökre vállamra ejted.
(2007. március 24.)