Együtt zokogunk, nem egymásért

Hollósi: Itt éppen egy hatalmas trauma ér – egy bárban találom a lányom, mint meztelen táncosnőt. Martinovics: A darabban egyenes pályán zuhanok mind mélyebbre és mélyebbre. Ez az a pillanat, amikor rájövök, hogy az egyetlen reményem is szertefoszlott. Azt gondoltam, hogy az édesapám az egyetlen, aki még képes segíteni rajtam, de itt megértem, hogy ő sem fogja meg a kezem. Hollósi: Miközben én erőltettem a házasságát, amihez nem volt kedve, aztán kitagadtam, szóval miattam jutott idáig… És valójában csak magamat sajnálom, hogy ilyen helyzetbe hozott a lányom. Martinovics: Persze Mariann sem az a csöndes, visszahúzódó, jóravaló kislány. Elég sokat örökölt édesapjától. És meglehetősen butuska is, ahogy a darab szereplői, akik csak magukkal törődnek: ahelyett, hogy végiggondolnák a helyzeteket és megkeresnék, merre is van a kiút. Hollósi: Az embereknek általában nem jut eszükbe, hogy esetleg ők is hibáztak. Az önfelmentésen jár az agyuk. A Tündérkirály még a darab legvégén, a legnagyobb tragédia közepette is csak önmagát sajnálja.

(2007. január 27.)