2005. június 4., szombat délután 4 órakor - Nagyszínpad
MOLNÁR FERENC
AZ ÜVEGCIPŐ
vígjáték három felvonásban
SIPOS: GÁSPÁR TIBOR
ADÉL: HORVÁTH MARGIT
IRMA: KUTHY PATRÍCIA
ROTICSNÉ: VARJÚ OLGA
CSÁSZÁR PÁL: FÁBIÁN GÁBOR
RENDŐRTANÁCSOS: PETNEHÁZY ATTILA
ŐRMESTER: HORVÁTH LÁSZLÓ ATTILA
VIOLA: WÉBER KATA
HÁZMESTER: TÓTH KÁROLY
HÁZMESTERNÉ: GERLE ANDREA
ADÉL ANYJA: ZUBOR ÁGNES
KECZELI ILONA: SZÉLES ZITA
STETNER ÚR: AVASS ATTILA
TÁRSALKODÓNŐ: JENEI JUDIT
GÁL KAPITÁNY: KOBLICSKA KÁLMÁN
MINDENES: KÖVÉR JUDIT
FÉNYKÉPÉSZ: TÓTH ZOLTÁN LÁSZLÓ
Továbbá:
lakodalmi vendégek, cigánybanda és egyéb hatósági emberek
Látvány: ZEKE EDIT
Zenei vezető: KAZÁR PÁL
Dramaturg: KOVÁCS KRISTÓF
Segédrendező: HORVÁTH RÉKA, TUCKER ANDRÁS
Rendező: TASNÁDI CSABA
Az ötvenéves író önéletrajza:
Budapesten születtem 1878-ban, joghallgató lettem Genfben 1896-ban, újságíró lettem Budapesten 1897-ben, írtam egy novellát 1900-ban, s egy regényt 1901-ben. Drámaíró lettem idehaza 1902-ben, színműíró lettem külföldön 1908-ban, haditudósító lettem 1914-ben, újra színműíró 1916-ban. Hajam hófehér lett
1918-ban. Szeretnék újra jogász lenni Genfben.
Színlap és fotók a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház honlapján
2005. június 4., szombat este 8 óra - Stúdiószínpad
KOVÁCS KRISTÓF
KÉK VERÉB
marlenedith egy részben
EDITH: HORVÁTH MARGIT
MARLENE: VARJÚ OLGA
A FÉRFI: PUSKÁS TIVADAR
A ZENÉSZ: KAZÁR PÁL
Díszlet-jelmez: PETŐ BEATRIX
Dramaturg: KOVÁCS KRISTÓF
Mozgás: FERENCZ KRISZTINA
Konzultáns: TASNÁDI CSABA
Segédrendező: FÜLÖP ANGÉLA NAGY ERZSÉBET
Rendező: TUCKER ANDRÁS
A két nő megdöbbentően sok tekintetben nem hasonlított egymásra. Edit kora gyermekkorának egy részét mindmáig homályos okokból világtalanul töltötte. Ez mély nyomokat hagyott későbbi sorának alakulásában, melyet csak súlyosbított az, hogy látását akkor nyerte vissza, amikor nekiszaladt egy kifüggesztett szárítókötélnek, és így az első tárgy, amelyre látását visszanyervén pillantása esett, egy bugyi volt: igaz, a sajátja. Marlene ezzel szemben csattanós választ adott hazájának arra, hogy az elárulta őt, amivel azt a benyomást kelti, hogy van remény.
Sokszor a legalapvetőbb kérdésekben sem voltak képesek egyetérteni, mégis, barátságuk a sírig kitartott, sőt, az után is.
A katonák szórakoztatása embert próbáló, a katonáéval veszélyességében egyenrangú feladat volt, hiszen a szórakoztatósátrakat nem ritkán a harci cselekmények közvetlen közelében verték fel, elsősorban logisztikai okokból. Egy ízben, amikor Dietrich százados épp az Ich bin von Kopf bis Fuss című dalát énekelte, rájuktört az ellenség, a hevenyészett rivaldát mindenünnen németek vették körül, és Marlenével szemközt, tankjának tornyában ott állt maga von Teuffel, a hírhedt SS-Hauptrollenführer, és gúnyosan náci üdvözlésre lendítette a karját! Dietrich százados pedig futott, ameddig az a hosszú lába vitte.
Életük legmeghittebb közös pillanatát Edit esküvőjén élték át, amelyben Marlene a tanú egyszerre hálás és visszás szerepében kápráztatta el a szakértő közönséget. Szolid szürke szaténjába burkolózva hol partra szállt sellő, hol megadást jelző zászló benyomását keltette nappal, míg éjszakánként a sors forgandóságán töprengett lakosztályában. Kint, a szálloda lépcsőin sürgő-forgó fotósok botladoztak iszkoló varrólányokba, a konyhában a séf és a cukrász kishíján ölre mentek az anyakönyvvezető feleségének kegyeiért, annak a pókhasú perszónának ugyanis sikerült megúszhatatlan férje uszályában besettenkednie. Az egész nap izzó telefonvonalakon át volt férjek, szeretők, sírtak, fenyegetőztek öngyilkossággal, leleplezésekkel, okvetetlenkedtek hűvös és gunyoros szerencsekívánatokkal: Marlene pedig töprengett és hevert.
Színlap és fotók a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház honlapján
(2005. április 05.)
