Szarvas beugrott!

Délután öt óra, Szarvast a stúdiószínpadon találom. Éppen véget ért a próba, már az esti előadásra készül mindenki. A hófehér lépcsőket takarítják, Jóska teljes díszben, mosolyog. Szerintem mindenki jobban izgult nálad, legalábbis rajtad semmit nem látok. Hogyan is láthatnál, már le vagyok festve szürkére… Pintér Béláék fél évig próbálták a Gyévuskát. Amint megvolt belőle egy részlet, a színészek már neki is álltak. Neked mennyi időd volt felkészülni? Két hét, próbateremben és zongora mellett. Hiába, a rutin… Dehogy, a rutin. A szorgalom! Amikor először bejöttem egy próbájukra, látva, hogy milyen precíz munka folyik, eldöntöttem, hogy a saját próbámra már teljes szövegtudással fogok jönni, ami ebben az esetben a dallam tudását is jelenti. Otthon tanultam, gyakoroltam. Sikerült. A csapat megdicsért, azt mondták, nagyon pontosan énekelsz. Ennek örülök, mert sosem játszottam zenés darabban, egészen a Holdbeli csónakosig. És itt szükség is van a pontosságra. Most ért véget az utolsó próba a beugrásod előtt, még szűk két óra van hátra, mit fogsz most csinálni? Megyek beénekelni. Akkor egy kalappal, ha megengeded… Köszönöm, de azt azért ne felejtsd el, hogy ez egy nagyszerű és sikeres előadás nélkülem is, itt olyan nagy galiba nem történhet. Nekem csak arra kell vigyáznom, hogy mindent pontosan csináljak. A többiek, lehet, hogy féltenek engem, de az előadást én nem féltem. Siker. Többen szorongatják Szarvas kezét, a büfében kis köszöntő, Pintér Béla bókol, azt mondja sokat tanult Szarvastól, és nagyon köszöni a precíz munkát. Koccintás, néhány pillanatnyi ünnepélyesség, és Pintér máris tovább rendez. Ahogy már az előadás végén is tette. Instrukciókat adott, hol, melyik hangsúlyon változtatna. Ahogy minden előadás végén. Minden a szokásos. A nézők, talán semmit sem vettek észre, leszámítva a néhány barátot, ismerőst, kollégát, akik kifejezetten Szarvas Jóskának jöttek drukkolni. És ez így van rendjén.

(2003. december 10.)