Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Olzsasz Zsanajdaro

DZSUT / Dzhut MITEM

„Egy ember halála tragédia, több millió ember halála - statisztika.”

(Erich Maria Remarque: "A fekete obeliszk")

 

 „Engem az emberi élet érdekel az útkeresésével, a reményeivel, a hiábavalóságával, a fájdalmával, a szerelmével és gyengeségével együtt. Az élő valóság érdekel a maga megfejtetlen sokszínűségében.”

(Olzsasz Zsanajdarov / Olzhas Zhanaidarov)

 

A fiatal, már 35 évesen kultikussá vált kazah származású drámaíró, Olzsasz Zsanajdarov darabjait számos oroszországi és külföldi színházban színpadra állították. A szerző által eddig írt hat színmű közül elsősorban a "Dzsut" (2013) című dráma keltette fel a kazahsztáni színházak figyelmét. Ez érthető is, hiszen a "Dzsut" az 1930-as évek kazahsztáni éhínségének témáját dolgozza fel. A szerző úgy nyilatkozott, hogy régóta szerette volna a kazah nép e tragikus korszakát megörökíteni, mivel ez a téma szinte soha nem jelenik meg a kortárs irodalomban. 

A „Dzsut” című dokumentumdráma két cselekményszálon fut párhuzamosan. Az egyik a mai Moszkvában játszódik, és középpontjában Jerbol, a kazahsztáni éhínség áldozatainak unokája, valamint Jelena, egy fővárosi újságírónő párbeszéde áll. A másik történetszál az 1930-as évekbe visz bennünket vissza, amikor az országban éhínség tombolt, és Ahmet illetve Saule családja borzalmas tragédiát élt át. „Az előadás kazah része baskír nyelven játszódik, a moszkvai rész pedig oroszul" - mondja a darabról Ajrat Abusahmanov, a darab rendezője, aki egyúttal a színház főrendezője is.

Legutóbb színpadon
GH

2023. október 10. 19:00

Gobbi Hilda Színpad

MITEM

Mazsit Gafuri Baskír Állami Akadémiai Dráma Színház, Ufa, Baskír Köztársaság

Baskír nyelven magyar felirattal