Az ember tragédiája
Színházunk továbbra is fontos feladatának tartja, hogy fiatal nézőit megnyerje a színházművészetnek, mi több, a magyar klasszikusoknak; ezért is tűzi műsorára a magyar évad utolsó bemutatójaként Madách Imre: Az ember tragédiája című drámai költeményét.
A mű megírásának története jellemzi a kort, melyben született és rávilágít Madách sokszor és sokat kritizált pesszimista világlátására: 1852-ben a halálra ítélt Rákóczy János szabadságharcos rejtegetése miatt Madách Imrét letartóztatták. A börtönben írta meg Az ember tragédiája első változatát Lucifer címen, aztán 1856 és 1857 között a mű második változatát. 1859. február 17. és 1860. március 26. között született meg az egyetlen fennmaradt változat. A mű ősbemutatója 1883. szeptember 21-én volt – a magyar drámát ezen a napon ünnepeljük –, azóta is ez a legtöbbet játszott magyar színművünk és mégis voltak olyan időszakai a történelemnek, amikor nem volt kívánatos a madáchi gondolatok nyilvánossága. (1947-ben tartották a darab utolsó előadását a Nemzetiben, ezután hét évre betiltották, s csak a Nagy Imre miniszterelnöki kinevezésével beköszöntő „enyhülés” légkörében lehetett újra játszani.) Újra és újra kihívás a színházak számára megméretődni a madáchi mű gondolatgazdag világával.
A Nemzeti Színház készülő előadásában Évát és Ádámot két törékenyen fiatal ember játssza – Tenki Réka és Szatory Dávid -, akikhez a gyermekkor naiv álmodozó ártatlansága még közelebb áll. Útjuk a történelmi képeken keresztül a felnőtté válás, az önmegismerés küzdelméről is szól. Kalandjuk korántsem veszélytelen, mert a felfedezőút tétje legvégül a szerelem és a boldogság maga. Lucifer, a fényt hozó – László Zsolt – inkább játékostársa a fiataloknak, ki nem mondott kételyeik és kétkedéseinek hangadója, mintsem mitologikus gonosz. Az Úr – Blaskó Péter – nem csak a mű elején és végén jelenik meg, hanem az események sorát ugyanúgy végigköveti, mint Lucifer. Nem egy bölcselkedő aggastyán, hanem tevékeny gondolkodó, aki kíváncsian és aggódva figyeli teremtményei metamorfózisát. Fiatal színészek játsszák a Tragédia többi szerepét is, állandó jelenlétük – minden történelmi színen ugyanők vannak jelen – arccal látja el, megszemélyesíti a jeltelen, névtelen tömeget. Az előadás egyszerű, világos, közérthető gesztusokkal, mai színházi nyelven fogalmazza meg Madách egyetemes gondolatait.
Angyalok kara:
Szabadon bűn és erény közt
Választhatni, mily nagy eszme,
S tudni mégis, hogy felettünk
Pajzsul áll Isten kegyelme.