Két élete volt

Rég nem élnek azok a fivérek és nővérek, akiknek köszönhetően Szeleczky Zita a „nemzet kishúga” titulust kapta. A II. világháború idején a kislányos alkatú, kedves mosolyú színésznő gyakran vett részt jótékonysági műsorokban, a harcba induló katonákat, a frontról hazatért sebesülteket biztató, lelkesítő, szórakoztató programokon. Játszott ugyan az Operett színházban és a szélsőjobb által támadott Madách Színházban is, de elsősorban a Nemzeti Színház művésze volt.

EGY NEMZETIS AFFÉR

„Úgy érzem, magának a Nemzetiben a helye...”– mondta Ódry Árpád rendező Szeleczky Zitának, legalábbis ígyidézte a művésznő visszaemlékezéseiben, interjúiban egykori színiakadémiai tanárának véleményét. A magánszínházakban talán jobban keresett volna, de már 1936-ban ösztöndíjasként, 1937-től pedig rendes tagként játszott a Nemzeti Színházban. Hogy valóban ott volt a helye, ezt megerősítette a kor elismert kritikusa, kulturális újságírója, Egyed Zoltán is. A Film, Színház, Irodalom című lap 1942. március 13-i számában megjelent interjú kérdéseiben is megfogalmazódik ez a vélemény.

Azt írja: „...nem szeretem, nem szeretjük, hogy gyengélkedik, nem szeretjük, hogy nem játszik, nem filmezik (...) Micsoda butaság az például, hogy maga nem tagja a Nemzeti Színháznak, hiányzik, drágám, a repertoárban. Jó, jó, tudjuk, az a bizonyos affér, de ugyan ki emlékszik már arra? ” Szeleczky Zita akkor lassan több mint egy éve nem volt társulati tag a Nemzeti Színházban. Túl volt egy olaszországi filmforgatáson, megfázása, tüdőbetegsége miatt kórházba került. És túl volt azon a bizonyos „afféron”: nem volt hajlandó Tündeként színpadra lépni a Csongor és Tündében, amikor a Nemzeti 1941-ben Berlinben és Frankfurtban turnézott Vörösmarty drámájával. Úgy nyilatkozott, hogy szívesen ment volna, márcsak a bemutatkozás, a lehetséges filmszerepek miatt is.

Mi lehetett tehát az ok, hogy ellentmondott a nemzeti igazgatójának, az előadás rendezőjének, Németh Antalnak, akiLedér után Tünde szerepét akarta rábízni? Szeleczky Zita visszaemlékezésében azt írja: már 1936-banazzal biztatta Németh az akkor még színiakadémistát, hogy neki szánja Tündét, amire aztán egy nyáron át készült. Végül „csak” Ledér lehetett (amivel sikere volt), a címszerepet pedig Szörényi Éva kapta. Lehetett tehát némi sértettség is abban, hogy ’41-ben nemet mondott. Az emiatt rárótt kamarai büntetéssel sem értett egyet, ezért hagyta ott a Nemzetit. Gobbi Hilda a Közben című önéletrajzi kötetében Németh Antalt idézi, aki szerint annak idején Szeleczky azért nem volt hajlandó Németországba menni, mert arra a nyárra már három filmesszerződése is volt...

CSILLAGBÓL BŰNÖS

Szeleczky Zita rövid hazai pályafutása alatt közel harminc filmben kapott főszerepet. Az első volt 1936-ban a Méltóságos kisasszony, rá egy évre következett a Pusztai szél. 1938-ban pedig már hat filmet is készítettek vele. A  szakmai kritikák szerint filmjei közül kiemelkedett a Sok hűhó Emmiért, a Bercsényi huszárok, a Rózsafabot és az Egy éjszaka Erdélyben, amellyel az 1941-es Velencei Filmfesztiválon díjat is nyert.

A Nemzeti Színház tagjaként is több főszerepet játszott.  Júlia volt a Rómeó és Júliában, Titánia a Szentivánéji álomban. Ibsen Peer Gyntjáben Solvejgként mutatkozott be. Sata szerepében lépett színpadra Németh László Villámfénynél című kortárs darabjában. Tóth Mari volt A Noszty fiú esete Tóth Marival című Mikszáth regényből készült színpadi játékban, Boróka Tamási Áron Vitéz lélek című drámájában. A színésztársak elismeréseként 1939-ben megkapta a  társulat legjobb fiatal színészének járó Farkas–Ratkó-díjat. A Nemzeti Színházba – az 1941-es távozást követően – csak 1944 őszén tért vissza, amikor már nem Németh Antal vezette a színházat. Kiss Ferenc igazgatósága idején, 1944. december 2-án mutatták be az Operett színházban – mivel a  Nemzeti épületét bombatalálat érte – Gárdonyi Géza Annuska című vígjátékát, a  főszerepben Szeleczky Zitával. Ez volt az utolsó színházi szerepe itthon. 1944. december 10-én családjával elindult nyugat felé, és 1945. március 17-én sikerült átjutniuk Ausztriába.

A Budapesti Népbíróság 1948. február 7-én hozott jogerős határozata népellenes tevékenysége miatt bűnösnek mondta ki Szeleczky Zitát, és háromévi börtönre ítélte, tíz évre eltiltotta foglalkozásától, felfüggesztette politikai jogainak gyakorlását és teljes vagyonelkobzásra ítélte. A legfőbb bűne az volt, hogy a rádióban és a nyilaspárt rendezvényén is elszavalta Petőfi Sán-dor Föl a szent háborúra! című versét, ezzel biztatva az esztelen harc folytatására a hallgatóságot. A Népbíróságra tanúként beidézett egykori kollégák közül többen – így Várkonyi Zoltán, akinek az üldözések idején menedékül felajánlotta a lakását, és Gobbi Hilda is – vallomást tettek, és leginkább menteni próbálták a szélsőjobboldalinak minősített színésznőt.

NEGYVENÖT ÉV

Szeleczky Zita 1948. június 5-én érkezett Buenos Airesbe, ahol később megalapította az Argentínai Magyar Nemzeti Színházat. Irodalmi műsoraival, verses, zenés összeállításaival később rendszeresen szerepelt az Egyesült Államokban, Kanadában és Ausztráliában az ottani magyar közösségek összejövetelein, rádió- és tévéműsorokban is. Az 1956-os forradalom leverése után rádiószózatot intézett a  világ asszonyaihoz. Édesanyjuk halála után nővérével Los Angelesbe költöztek. Ott már a saját stúdiójában készített hangfelvételeket, népszerűsítette a  magyar irodalmat, verset mondott, énekelt, mesekazettákat készített a gyerekeknek... Budapestre 1990. szeptember 19-én, negyvenöt éves távollét után, hetvenöt éves korában látogatott újra Szeleczky Zita. 1993-ban megkapta a  Magyar Érdemrend Középkeresztjét. 1994. január 17-én a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte a Népbíróság 1948. február 7-én hozott ítéletét. Véglegesen 1997-ben települt haza, Érden talált otthonra, ott hunyt el 1999. július 12-én.

Szeleczky Zitát a  Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nekézseny temetőjében álló családi sírboltban helyezték öröknyugalomra. Síremlékén ez áll: „Szépséget a  békében, hiteta  háborúban, vigaszt az összeomlásban, reményt a  hontalan-ságban... Adhat-e valaki ennél többet nemzetének?!” A Szeleczky Zita Alapítványnak köszönhetően 2018 óta minden évben a Nemzeti Színháznak az a művésze kapja mega Szeleczky Zita-emlékgyűrűt, aki a színház hajdani színésznőjének szellemében sokat tesz a versmondásért, a versek, a magyar irodalom népszerűsítéséért is.

Filip Gabriella

fotók: a külön nem jelölt képek forrása az OSZM

XII. évfolyam 7. szám • 2024/2025-ös évad

(2025. április 22.)