Bitogtohiin Cognemeh: Az Ég Fia

AZ ELSŐ FELVONÁS SZEREPLŐI:^[1]

MODUN SÁNJÜ – Tümen Sanjü fia
TÜMEN SÁNJÜ – király, Modun apja
MOGOL úrnő – Tümen Sánjü felesége, királyné
SUNHUI úrnő – Tümen Sánjü ifjabb felesége, fiatal királyné
ARVAADAI herceg – Sunhui fiatal királyné fia
LÚSZÚ bán (ván) – Sunhui nagybátyja
FŐSÁMÁN
ARGUN BÁTOR
Palotaőrök
Katonák

 

NYITÓKÉP

Ködös, párás ég. Az égen megjelenik Modun alakja. Az ég alatt egy regös ül, pengetős hangszeren játszik, eposzt regöl arról, hogy az emberiség története keleten, a mongolokkal kezdődik.

 

ELSŐ FELVONÁS

A hun király palotája. Tümen Sánjü a trónszéken ül, a feje felett ötszínű zászló. A királyi palota fenséges, fényűző. A nomádok dallamai hallatszanak. A táncosnők különböző pengetős hangszerek, hegedűk és fuvolák kíséretében a „teremtés és beteljesülés” elnevezésű táncot adják elő káprázatosan, lágyan, mint a vízfolyás. A palotában Tümen Sánjü idősebb és fiatalabb királynéja, a Fősámán, Lúszú, a fiatal királyné nagybátyja, a jobbszárny főura, és a király által meghívott főnemesek vendégeskednek. Kezdődik a vigasság. Sunhui, a fiatalabb királyné táncolni kezd.

 

SUNHUI: Királynéként én a király lelkét boldoggá tettem az együtt töltött évek során. Ki másnak juthat ekkora öröm, ha nem nekünk? Ez a szórakozás minden hónapban kivételes ajándék, ha embernek születtünk. (kacér pillantásokat vet a királyra)

TÜMEN SÁNJÜ: Az Ég kegyelméből kiegyensúlyozott boldogságot nyertünk. Ha nem hallom a zenét, szomorúság árasztja el testemet. (megsimogatja a szakállát, és kedvesen körülnéz)

Tümen Sánjü tejpálinkás tömlőből iszik, kapatossá válik.
Mennydörgés hallatszik, és nagyot villámlik.

FŐSÁMÁN: Hogy a Nap és Hold által megáldott hun államunkat felvirágoztassuk és fényessé ragyogtassuk, azt parancsolta ránk az örökkévaló Kék Ég. De züllés, mulatozás terjed, a palota pletykái kikezdik az államhatalom rendjét.

Dühösen veri a palota padlóját egy hatágú bottal (ami a Fősámán hatalmi jelvénye).
Ettől mindenki megrettenve elhallgat.

TÜMEN SÁNJÜ: Fősámán, az Ön reményteljes szavaiban bízom. Ön apám idejétől kezdve, ezt a birodalmat oltalmazva vigyázott eddig hatalmi jelvényeimre. Ezúttal hun államunk jobb szárnyának uralkodója, Lúszú bán a palotámban időzik, így egy kis lakomát tartok. Ugyan mit vétek ezzel? (nevetés)

MOGOL: Amit a Fősámán mond, százezerszer igaz. Miközben távoli folyók, folyamok menti ellenségeinket támadjuk, ők egyre csak szaporodnak, erősödnek. Ha ködbe burkolt tüzes eső esik, még akkor sem szabad megtévednünk. Eget ostromló őseink alapította nagy hun államunkért ejtettem pár szót, nőként. Bocsásson meg! (fejet hajt a Sánjü irányában)

A háttérképen sötéten gomolygó felhők és a fogyatkozó telihold

FŐSÁMÁN: Az idősebb királyné által mondott szavak nem fakuló igazgyöngyök. A szilaj kínai Csin Si Huang-ti, a hun államtól védve határát, tízezer mérföldnyi Nagy Falat építtetett. Viszont éppen most éhes tigrisként idelopódzik délről. Keleti határainkat a dong-hu nép nyilai sebzik. Délnyugat felől a jüecsik országa koromfekete, farkával verdeső madárként vet árnyékot ránk – ilyen időkben nyugton üldögélni helyes-e? Ha az ország szarvas-sisakos bánja álmait az igazság teljének hiszi, és mulatozással borítja ködbe az ország tűzhelyét… mi lesz az Ég büntetése?

LÚSZÚ: (megrovón néz) Fősámán, miért döfi belém távolról kilőtt gyilkoló szavait? Nyugati határunk békés, nyugodt, én pedig erős, bátor védsereggel bíró szarvas-sisakos bán vagyok! (haragosan mondja) Az átkozott jüecsik országát gyengítő, legyőző biztos terv forog fejemben.

TÜMEN SÁNJÜ: Ahogy Lúszú bán mondja, úgy igaz. Válogatott lovasaink végig nyargalták és bizton őrzik nyugati határunkat. Ezért…

FŐSÁMÁN: Hmm. (dühösen) A Kék Ég haragra gerjed, hun államunk életereje fogy. E szégyentelen vigasságnak vessetek véget! A Patkány havában Luut városában esedékes hatalmas áldozati szertartásra készülve seregünket és lovainkat frissítsük fel egy nagy vadászattal, kövessétek a Menny parancsát.

Ekkor fölharsannak a harci kürtök, dobpergés és cintányér hangja hallatszik. A palotában ülők aggódva tekintenek egymásra, majd felállnak..

PALOTAŐR: Mindenki hallgasson ide! A nyugati határ megerősítését vigyázó Argun Bátor hazaérkezett.

Kintről hallatszik, ahogy a nép kántálja: „jönnek a katonáink!”
Nemsokára beérnek a királyi palotába, és térdre ereszkednek, hét-nyolc katona, szakadt, vérfoltos, kormos páncélingben.

TÜMEN SÁNJÜ: Mi történik itt? Rögvest tudni akarom! (remeg a keze).

ARGUN BÁTOR: Nap Atyánk és Hold Anyánk mennyei oltalmával királlyá lett Sánjü, bocsásson meg! Fenséged parancsára csekélységem a zöldellő hangai hegyvidék déli oldalán, az Altaj hegység északi oldalán haladva nyugati határvidékünket őrző bátor harcosainkkal találkoztam. Lovainkat nem fárasztva és kardunkat nem csorbítva igyekeztünk visszatérni, de a bosszút lihegő jüecsi nép végeláthatatlan sereggel tört ránk. Tízezer harcosunk határt védő katonáinkkal összefogva sem tudott felülkerekedni rajtuk.

LÚSZÚ: Mit beszélsz? (kezét a szívére teszi)

FŐSÁMÁN: Az uralkodó hatalomnak felesküdött méltóságteljes, magas rangú tiszt vagy, aki a külső ellenség támadásának gátat vet, és nekik csapdát állít. A határ védelme helyett poharak emelgetésével töltöd az időt, s ez nagy bajt hoz ránk. (szúrós tekintettel néz Lúszúra.) Mi lesz a határainkon meggyengült nagy hun állammal, mi lesz?

LÚSZÚ: Fősámán, csillapodjon!

TÜMEN SÁNJÜ: Mi történt hős katonáinkkal, akiknek kardja és lándzsája csillogott a napfényben és férfias testük napról napra erősebb lett?

ARGUN BÁTOR: Sudár erdei fenyő termetű szép fiaink úgy hulltak, mint a gonosz jüecsik kezétől levágott fű. Keservesen gyötrődöm e szívfájdító csapás miatt. Bár eldobhatnám féreg életemet!

Elcsuklik a hangja, előrántja kardját, hogy szíven szúrja magát.

MOGOL: Miért viselkedik ilyen illetlenül, hogy kardot ránt?

ARGUN BÁTOR: Királyném, bocsásson meg! Nyugati határunkon tarthatatlan a helyzet, féltem hun államunkat. Nagy királyom testéből sarjadt két fiának egyikét túszul fogságba kell adni, mert ha nem, akkor támadást indítanak ellenünk, ezt üzenték. (fejét lehorgasztja)

A két királyné rémülten néz.

TÜMEN SÁNJÜ: Fősámán, mit tegyünk?

FŐSÁMÁN: Mint a gazella két szarva, két fia közül az egyiket odadobja-e, vagy rájuk támadunk, megbüntetjük az ellenséget? – e kérdésben kell döntést hoznunk, hívja össze hát a huszonnégy hadtest^[2] vezetőit, tartson nagygyűlést. Aggastyánként ezek az én szavaim.

Ebben a pillanatban kintről lovak patadobogása és dicsőítő „Modun, Modun!” kiáltások hangzanak fel.

PALOTAŐR: Modun hős csapata „szülde” zászlókat^[3] lengetve dél felől érkezik, és a palota előtt erőt sugározva száll le lováról.

Mindenki háromszor kiáltja: „Modun-Modun-Modun! És éljeneznek. Modun belép a palotába.

MODUN: Nap Atyánk és Hold Anyánk mennyei oltalmából született nagy Sánjü Atyámat hódolattal üdvözlöm!

TÜMEN SÁNJÜ: Modun fiam!

MODUN: Én, Modun tíz nap fáradtság nélkül, húsz nap akadály nélkül átkeltem a szomjazó Góbi sivatagon, így érkeztem a zöldellő Hangaiba.

FŐSÁMÁN: Déli határunk nyugodt, kegyelmes népünk csendes. A kínaiak ellenséges támadásáról szóló hír hallatán reggel és este idős fejemben mindig nyugtalanság támad.

TÜMEN SÁNJÜ: Beszélj csak, fiam. Dicsőséged hadd ünnepeljék, ez legfőbb óhajom.

MOGOL: Nem ok nélkül dicsérünk téged, Modun fiunk, mint hőst a háborúban és áldáskérő ráolvasásban szerencsést. (megsimogatja a fejét)

SUNHUI: (szeme sarkából odapillantva) Királyom, Arvaadai fiam is egy ezred harcosait vezetve korbácsolta fel a folyókat, folyamokat.

MOGOL: Nem volt szándékomban, hogy Önnel, a fiatal királynéval akár emelkedett, akár alantas szavakkal csatázzak, kérem, csillapodjon.

SUNHUI: Bocsásson meg, nagyságos királyném.

MODUN: Min vitatkoznak Önök? A déli kínaiak napról napra erősödnek. Szándékukban áll, hogy meghódítsák a nagy hun államot, ezt sokszor hallottam megbízható felderítők szájából. Nemrég támadták meg hazámat. (gong hangja hallatszik) De ahogy a tehén nagyságú fekete követ is hamuvá morzsolják, a nagy hun állam harcosai is elsöprő győzelmet arattak.

KATONÁK: Hun, Hun, Hun!… Modun, Modun, Modun!

TÜMEN SÁNJÜ: Hát nem megmondtam? Hiszen nagy király vagyok, megáldva egy ilyen hős fiúval. A szívem megnyugodott.

SUNHUI: (sértetten és haragosan) Ön, a király, ahelyett, hogy negédesen kényezteti Modunt, kérdezze meg tőle, hogyan győzte le a gonosz kínaiakat.

MOGOL: Modun fiam, meséld el, hogyan győzted le a gonosz kínaiakat.

TÜMEN SÁNJÜ: Igen, igen. Természetesen én is erre kérem. Nem állhattam meg, hogy ne dicsérjem a fiamat. Nagy figyelemmel hallgassátok és ítéljetek felőle magatok.

MODUN: Íjászatban mesterlövész, egymással összhangban cselekvő ügyes, bátor ifjaink erejével én, Modun, az ádáz kínaiak hamvait szélbe szórtam. Hazánkból korábban elrabolt százezer juhunkat, tízezer hatlovas szekerünket visszahoztam.

LÚSZÚ: Ezt a tettet a történetírás könyvébe soha nem fakuló tintával kell följegyeznünk. Az Ég örök átkával sújtva az ellenséget.

KATONÁK: Modun, Modun, Modun!

MODUN: Tüzes nyilakat lőttünk rájuk, vas nyílhegyeket záporoztunk feléjük, bevetettük a nagy hun állam harcművészetét. Lándzsáinkkal, a királyok és a nemesek fegyvereivel döftük le őket, fejvesztve menekültek a szemünk elől. Tűzön-vízen át üldöztük őket.

Mindenki nevet. Lúszú bán nagy tömlős tejpálinkával kínálja Modunt, leitatja.
Modun kapatosan táncol.
Hirtelen villám csap le.

FŐSÁMÁN: Modun, ne hőzöngj!

MODUN: Bocsásson meg, Fősámán!

FŐSÁMÁN: Nyugati határainkat az ellenség lábbal tiporja, szilárd erődünk összeomlott.

MODUN: Mit mond? Bedugult volna a fülem? Bizonyára rosszul hallottam. Király atyám, mintha megszakadt volna a szívem. Lúszú bán, azonnal el kell tűnnie a palotából!

ARGUN BÁTOR: A bosszút lihegő Jüecsi nép a korábban kötött szerződést megszegve aljasul megtámadta népemet.

Modun kését Argun Bátor vállához érinti, Lúszút a késsel fenyegetve dühöng.

TÜMEN SÁNJÜ: Modun fiam, ne dühösködj, mintha hideg vasban volna kezed-lábad.

MODUN: Az Örök Ég fogja eldönteni, igazam van-e, vagy sem. Hogyan ülhetnék nyugton, amikor az ellenség a földemet lovai patájával tapossa és a szép, dús füvet mohó kezekkel tépi! (fenyegetően beszél)

TÜMEN SÁNJÜ: Mit művelsz, még életben vagyok!

MODUN: (fenyegetően) Atyám, maguk, akik a szálláshelyen maradtak, tétlenül ültek, lakomákat rendeztek, beárnyékolva a Napot és a Holdat.

MOGOL: Modun fiam!

MODUN: Atyám, nem illendő cselekedetei miatt nagyságodtól sem félek.

FŐSÁMÁN: A jüecsi néphez való viszonyunkról tanácskozom a hadvezérekkel. A felmerült terveket visszatértemkor együtt megfontoljuk. Modun, Modun!

Sokat sejtető mosollyal távozik. A lakomázók sorban követik. Majd az idősebb királyné megy ki. Eközben Lúszú bán sanda tekintettel néz körül. Tümen Sánjü dühösen az asztalra csap, a palota táncosai sietve távoznak. Lúszú bán a Sánjü palotájában le-föl járkál.

TÜMEN SÁNJÜ: A fiam, Modun…

LÚSZÚ: A délnyugati határért, mint a jobbszárnyat irányító bán, én felelek, de ők ezzel mit sem törődve itt hagytak. Felségedet, a hun állam fejét itt hagyták, mint egy kutyát. Szabad ezt?

TÜMEN SÁNJÜ: Azt mondják, hogy a havasok fehér sasa, ha itt az ideje, összecsukja szárnyait. (gondolkodik)

LÚSZÚ: Királyom, felséged nélkül mitévők leszünk?

SUNHUI: Királyom, miről beszél? Nem felséged a hun állam uralkodója, a nagy Sánjü?

ARVAADAI: Király atyám, ki lehet az, aki felségednek ellenállhat ezen a világon?

LÚSZÚ: Nagy uralkodónk, miről beszél? Mi lesz velünk felséged nélkül?

TÜMEN SÁNJÜ: De nem tűrök el semmiféle sértést.

SUNHUI: Most úgy beszél, mint egy király, értelmes szavakat mond.

Az eddig csendben álló Arvaadai hirtelen megszólal.

ARVAADAI: Bár még ifjúkorú vagyok és híg a vérem, szeretnék napkeltétől napnyugtáig szárnyalni, mint a madár. Miért csak Modun bátyámat bízzák meg méltó feladatokkal és egy nagy sereg vezénylésével? (panaszosan mondja) Mi hiányzik belőlem, Sánjü atyám?

LÚSZÚ: (megsimogatja Arvaadai fejét) Ó, unokaöcsém, jó fiú vagy. Az Altaj, a hangai hegységek völgyében legyőzhetetlen vitéz harcos lesz belőled.

TÜMEN SÁNJÜ: Te vagy az én égi küldetésem záloga, énem világosabb fele, te vagy a jövő! A háború egy néma fekete lyuk.

ARVAADAI: Miközben Atyám engem szeretve dédelget, Modun testvérem a maga uralma alá hajtja az összes törzset. Ha nem ad esélyt a küzdelemre, mi lesz belőlem itthon vesztegelve? Most még lágy a szívem, de bátor vitéz leszek, keményebb a hegyek szikláinál.

LÚSZÚ: A Sánjü trónjára te vagy érdemes, te léphetsz atyád dicső örökébe, okos unokaöcsém. Hát… (felváltva néz a királyra és az ifjabb királynéra) Titokban tervezett összeesküvéssel el akarják őt távolítani az útból!

ARVAADAI: Ki az, anyám, aki eltávolítana engem?

SUNHUI: Ki ment el mellettünk nem sokkal ezelőtt, átnézve rajtunk, mint homokba temetett nyárfákon?

ARVAADAI: Modun bátyám.

LÚSZÚ: Modun nehezen legyőzhető vitéz. Hajlíthatatlan, éles eszű. De egy olyan szerepet játszik, amin egy bolond is átlát: Modun szeme előtt a királyi trón lebeg. Erre tiszta szívvel megesküdnék.

TÜMEN SÁNJÜ: Arvaadai fiam, te arany csillagom. Legkisebbik fiam, téged a balszárny bánjává teszlek meg. Az utódom leszel, vezetni fogod a nagy hun államot, efelől nincs kétségem. (Lúszú, Sunhui, Arvaadai keserűen mosolyognak)

LÚSZÚ: A fősámán minden bizalmát másik fiadba vetette, Modunt támogatja. Argun Bátor katonái is őt fogják követni. A déli harcosok is örök hívei. Egy lángoló erejű tigriskölyökkel mit lehet tenni?

TÜMEN SÁNJÜ: Bán, mit akar ezzel mondani? Valóban a legidősebb fiamat illeti a trón. Joga van hozzá, de ti hármatokra gondolva én szembeszállok az égi parancsolattal. Legidősebb fiam természete a hegyi tigrisénél is szilajabb, ebbe tüdőm és szívem beleremeg.

LÚSZÚ: Legszeretettebb Arvaadai fiadat megelőzve Modun a nagy hun állam uralkodója akar lenni. Ezért törtet, nem így van?

SUNHUI: Királyom, Modun a széles sztyeppe nomádjai között éjjel-nappal harcolva hírnevet szerzett, mindig két nagy vitéz kíséri, Modunt legyőzni nagyon nehéz. Jüecsi ország bármikor hun államunkra támadhat. Mi lenne, ha őt a nyugati határ védésére küldenénk? Ha lelkem nem lesz nyugodt, az szépségemnek is árt.

LÚSZÚ: Modun fiadat küldjük el a jüecsik országába túszként. A trónért így nem harcolhat, ott pusztul el. Az ellenség sem támad ránk, nyugalmunk lesz.

ARVAADAI: Atyám! Mintha két szarvast ölnénk meg egy nyílvesszővel. (nevet)

TÜMEN SÁNJÜ: Ellenségeink kezére adhatnánk őt, de apai lelkem háborog. Modun a fiam. Ő az én gyermekem, aki születése óta a családom becsületét és méltóságát öregbítette. (szaggatottan beszél)

SUNHUI: Amikor csak tizenegy-néhány éves koromban a magáévá tett, az én erényemre nem gondolt? Küldjük Arvaadai fiunkat!

Sírást színlel. Arvaadait magához húzva áll.

LÚSZÚ: Mint egyenesen nőtt szilfa, olyan tisztának, szépségesnek született húgomat a dinglini születésű, kék szemű Csinghü bátornak nem adtam feleségül, királyom, felségednek adtam őt, ezt a kis érdememet úgy látom, elfelejti. Tanácsomat nem méltányolja, nem gondolja át komolyan, félredobja, mint valami dudvát. Állj fel! (Sunhui királynét erőszakkal magával vonszolja)

TÜMEN SÁNJÜ: Hogyne, nagyon jól emlékeszem, emiatt tettelek meg a jobbszárny bánjának, nem így van? Azt a területet a Jüecsi ország fosztogatja most. Ez a tetted jó cselekedet?

ARVAADAI: Hadd menjek én a délnyugati határra! Érdemeket szerzek ott!

TÜMEN SÁNJÜ: Nem, fiam, te itt maradsz! Ha szert tettél az uralkodáshoz szükséges tudásra, te fogod vezetni népedet.

SUNHUI: (sanda szemmel) Akkor a rendíthetetlennek tartott Modun fiát nevezze ki a balszárny bánjának.

TÜMEN SÁNJÜ: Még ha a fősámán ellenzi is, feltétlenül elküldöm őt. A nagy hun állam királya vagyok, és ezt keményen éreztetni fogom vele.

ARVAADAI: Ezt az ügyet én intézem. Ez legyen nagy tetteim kezdete. (kellemetlenül nevet)

TÜMEN SÁNJÜ: Apjaként úgy döntöttem, hogy legidősebb fiamat túszul küldöm a jüecsikhez amíg annyira megerősödik, hogy a sziklába hágót tud hasítani. Ezt az ügyet intézzétek ti.

LÚSZÚ: Nagy királyunk, arany lábujjai a fekete földet ne érintsék. Engedje, hogy unokaöcsémről gondoskodjak, tőlem szerezze meg a semmi máshoz nem fogható műveltséget.

Fordította: Sárosdi D. Ganbold

(2025. április 24.)