Interjú Vidnyánszky Attilával a Magyar Nemzetben

„Szívmelengető, hogy ennyien szurkolnak a színháznak és nekem"

Belső vizsgálat indult a Nemzeti Színházban a tragikus baleset ügyében

Még a héten visszaépítik a Nemzeti Színházban a nagyszínpadra a Rómeó és Júlia díszletét, hogy a vizsgálatok számára modellezzék, mi mehetett félre a tragikus estén, a két színész balesetét megelőzően – mondta a Magyar Nemzetnek Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója. A színház saját vizsgálata a rendőrségi nyomozással párhuzamosan folyik majd, hogy utána tudjanak járni, mi miatt nem sikerült az a mozdulatsor, amit a két megsérült színész előtte már legalább százszor megcsinált több tucat sikeres előadáson.

– A péntek esti balesettel kapcsolatban megindult a színház saját, belső vizsgálata. Mit lehet erről tudni, kik a résztvevői és várhatóan meddig fog tartani?
– Igen, valóban elindult, úgy igyekeztünk a vizsgálóbizottságot összeállítani, hogy mindenféle területről legyenek benne szakemberek, nyilván elsősorban a színházi műszakok képviselői. A héten felrakjuk a díszletet, már csak azért is, mivel egy rendőrségi vizsgálat is elkezdődött, aminek én személy szerint nagyon örülök. 

A folyamat elindult, és én is mihamarabb szeretnék pontot tenni az ügy végére, de bármennyi idő kell is hozzá, nem sürgetem.

– Csák János miniszterrel jártak bent a megsérült színészeknél a kórházban. Hogy vannak, hogyan viselik a helyzetet?
– A körülményekhez képest jól vannak, és a főorvos is biztatóan nyilatkozott az állapotukról. Tudomásunk szerint a héten hazaengedik a két művészt, és otthon folytatódhat a felépülésük. 

Azzal együtt, hogy biztosan nem lesz egyszerű folyamat a testi gyógyulásukon túl a lelki felépülésük sem egy ilyen trauma után. Több pszichológussal is felvettük a kapcsolatot annak érdekében, hogy a baleset két áldozata érezze szeretetünket és aggódásunkat, de igény esetén szakemberekkel is elindulhassanak a gyógyulás útján. A pszichológusok természetesen társulatunk minden tagját segíteni fogják, biztosítjuk, hogy ezt a nagy közös traumát minden színházi dolgozónk feldolgozhassa.

– Hétfőn lezajlott egy társulati ülés.
– Igen, én hívtam össze. Tudtam, hogy beszélni kell a színészekkel, vártam az orvosi eredményre, hogyan sikerülnek a műtétek. Ennek tudatában hívtam össze az ülést hétfőre.

– A két színművész sérülése miatt szükség lesz a repertoár átalakítására és egyes bemutatók halasztására is. Hogyan látja ennek menetét jelen pillanatban?
– A társulat két nagyon fontos tagjáról van szó, akik a repertoár felében játszanak. Ráadásul igazi nagy szerepekkel, vannak olyan előadások, amelyekben nem lehet őket kicserélni, mint például Horváth Lajos Ottónál a Rex vagy az Agón esetében. Vannak darabok, ahol a csere megoldható, és ezeknél meg kellett ezt lépni annak érdekében, hogy a színház elkezdhessen játszani. Sok előadást kellett most lemondanunk, és ez nagyon-nagyon nem jó, ráadásul a nézőtér telítettsége 95–97 százalék közötti, tehát jól megy a színház, intenzív hónapok ezek. 

A baleset hatására elhalasztjuk az Aranyhajú hármasok bemutatóját, mert a körülmények nem megfelelők a nyugodt alkotói munka folytatásához, amit a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel ennek a darabnak a kapcsán megkezdtünk. Viszont a másik két készülő bemutatónkra – a Kurázsi mama a görög Theodórosz Terzopou­losz, illetve a Revizor a grúz Avtandil Varszimasvili rendezésében – továbbra is készülünk. Ott is kell szerepeket módosítani, de ezek még elvégezhető mértékű változások. Ráadásul ez az időszak normális körülmények között már a következő évad tervezésének időszaka lenne, így most sok minden módosul. Az elkövetkező szezon elejével kapcsolatban is kellett döntéseket hoznom, hiszen külföldi rendezőkkel nem egyik napról a másikra egyezünk meg, olyan művészekkel dolgozunk, akikkel hosszú távú szerződések és egyeztetések folynak. Így érthető módon felforgatta a színházunk életét ez a sajnálatos esemény, de ezzel együtt az a lényeg, hogy minél hamarabb meggyógyuljanak és visszatérjenek közénk a megsérült színészeink.

– Az ön által bejelentett lemondás után sorra érkeznek a bátorító üzenetek a magyar kulturális élet szereplőitől. Ez hogyan érinti önt?
– Megható, hogy ilyen komoly, saját szakterületükön belül elvitathatatlanul meghatározó személyiségek, művészek, igazgatók jelzik nekem szinte az egész kulturális életből, hogy támogatnak, és fontos volna, hogy maradjak. De legalább annyira megható az a sok száz e-mail és sms, amelyek közül sokról azt sem tudom, ki küldi. 

Ma kaptam meg azt a támogató levelet, amelyet a társulat döntő többsége aláírt, s ez komoly visszajelzés számomra. A balesettel kapcsolatban egy ugyanilyen felemelő részletet szeretnék megemlíteni: szeretném ezúton is a köszönetemet kifejezni a baleset estéjén a helyszínen lévő belgyógyász doktornőnek, Balázsovics Juditnak és Markó Csanád rezidensnek, akik a két színész zuhanását követően azonnal felsiettek a színpadra, és végig segédkeztek. Nélkülük lehet, hogy másképp alakulnak a dolgok, csodálatos emberek. Ez az, amire azt mondom, hogy hiszek abban: ilyen emberekből áll össze ez az ország, és az ilyen emberekről kell előadást és filmet csinálni.

– Bizonyos előadó-művészeti területeken a munkaszerződés része egy felelősségvállalási nyilatkozat is. A színházi életben ezt nem tervezik bevezetni?
– Gondolkozunk rajta, van olyan színház, ahol ezt már alkalmazzák is, ahol aláíratják, hogy a színész saját felelősségére csinál bizonyos mozdulatokat vagy jeleneteket. Eddig nálunk nem volt ilyen, de most átgondoljuk az egész repertoárt: nem csak ennek az előadásnak az esetleg problémás részein próbálunk majd javítani, hogy mindent még biztonságosabbá tegyünk. 

Miközben persze tudom, hogy bizonyos dolgok kivédhetetlenek: egy olyan süllyedő-emelő rendszerben, ahol ötméteres szintkülönbség is van, mint amit a mi színpadtechnikánk is tud, ahol majd hetven önálló süllyedő elem van, ott mindegyikre korlátot tenni nem lehet. A színház veszélyes üzem, és százszázalékosan nehéz kizárni az ilyen eseteket. És fájó dolog, hogy ilyenkor csak a színészekről beszélnek, hiszen halálesetek is előfordulnak: például a műszakosok között, róluk is beszélni kellene. Ilyen a színház, a cirkusz, az ember kockázatot vállal, és többek között ezért is szereti a közönség: ott vagyok azzal az artistával odafönn, és én repülök vele, vele azonosulok. És kell a kockázatérzet a katarzishoz. Viszont minimalizálni kell a veszélyforrásokat.

– Felmerült, hogy a Rómeó és Júlia díszleteivel kapcsolatban többen jelezték: kockázatosnak tartják.
– Hozzám ez nem jutott el. Most kiderült, hogy a színészek között volt olyan, aki a főpróba hetében, tehát még két éve jelezte a műszaknak, hogy van egy rész, amit lehet, hogy alakítani kellene, de a vasfüggöny adottságai miatt ezt nem lehetett megtenni. Hozzám nem jutott el akkor ez az információ. Úgy érzem, sokan kihasználják most ezt a helyzetet, és nemtelen támadást indítottak a színház és a személyem ellen. 

Molnár Nikolett / Magyar Nemzet

(2023. november 15.)