Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

10. MITEM - Díjak

Varga Zsuzsa és Bakota Árpád kapta a 2023-as Fedák Sári-díjat

A 10. MITEM részeként, a beregszászi színház 30. születésnapját ünneplő rendezvénysorozat keretében tartották a díjátadót. A Nemzeti Színház nagyszínpadán, a Tóték című előadás végén hívta színpadra Varga Zsuzsát és Bakota Árpádot Szűcs Nelli, a díj alapításának kezdeményezője és Sin Edina a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház igazgatója. Varga Zsuzsa a Csiky Gergely Színház Jászai Mari-díjas művésze, Bakota Árpád pedig a Csokonai Színház társulatának tagja, Jászai Mari- és Csokonai-díjas művész.

 

 

A Fedák Sári-díjat és a vele járó elismerést a Kárpát-medence magyar ajkú színészei kaphatják, olyan művészek, akik legalább 15 éve ugyanannál a színháznál tevékenykednek, bizonyítva hűségüket a közösség iránt. A díjat azzal a céllal hozták létre Szűcs Nelli, Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész kezdeményezésére, hogy szerte a Kárpát-medencében hirdessék vele Fedák Sári hagyatékát: a nemzet, a szülőföld és a hivatás iránti odaadást. Ezzel fejezve ki azt, hogy hisznek a nemzet közösségmegtartó erejében, a magyar nyelvű színházi kultúra és hagyomány, s annak a színházi légkörnek az erejében, amely elkötelezett a minőség, a szorgalom és a kitartás iránt. Ezzel a kitüntetéssel olyan magyarországi vagy külhoni magyar színészek tevékenységét kívánják elismerni, akik számára kiemelten fontosak a felsorolt jegyek és akik méltóak a nagy előd hagyatékához. Első alkalommal, 2021-ben Bogdán Zsolt kolozsvári és Vass Magdolna beregszászi színészek vehették át az elismerést. 2022-ben Pregitzer Fruzsina, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művésznője, Jászai Mari-díjas, érdemes művész kapta a díjat, amit a háborús nehézségek miatt 2023. október 8-án adtak át. 

 

 

 

Kép/szöveg: Eöri Szabó Zsolt

(2023. október 22.)