Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Sajtótájékoztató

Királyok évada a Nemzeti Színházban

Közös gondolkodásra hívja a nézőket a teátrum

Nemzetközi kapcsolatépítés és a magyarság értékeinek sajátos színpadi megjelenítése – ez a két fontos pillére a Nemzeti Színház következő évadának. A teátrum a MITEM és a Színházi Olimpia kapcsolataiból profitálva tovább erősíti az együttműködést a nemzetközileg jegyzett színházi alkotókkal. A világszínház és a világirodalom kiemelkedő klasszikus műveinek megjelenítése mellett fontosnak tartjuk a magyar szerzők színpadra állítását, valamint a formanyelvi kísérletezést is. A következő szezonban kilenc bemutatót tervezünk, a társulathoz pedig három új tag csatlakozik a következő évben: Martos Hanga, Szilágyi Ágota és Madácsi István.

 

Rátóti Zoltán, Vidnyánszky Attila, Horváth Lajos Ottó a sajtótájékoztatón

 

„A mostani évad főként a Színházi Olimpiáról szólt, és még a következő évad elején is lesznek ehhez kapcsolódó programjaink, egészen október második feléig.” – hangsúlyozta Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója a 2023/2024-es évadkezdettel kapcsolatban. A teátrum vezetője kiemelte, a COVID-járvány után végre teljes évadot terveztek, és bár nem könnyű évek következnek, mégis elmondható, hogy művészi értelemben nem kötöttek kompromisszumot. „Izgalmas alapanyagokat és témákat vetünk fel, a világunkról, a létezésünkről, a magyarság helyzetéről, az emberi lehetőségeinkről lehet majd közösen gondolkodnunk.” – fogalmazott Vidnyánszky Attila.

 

Zs. Vincze Zsuzsa és Zsuráfszky Zoltán

 

A 2023/2024-es évad első félévében látható majd a Gyulai Várszínházzal közös előadás, amely Rátóti Zoltán rendezésében Molnár Ferenc egyfelvonásosaiból készül, Egy, kettő, három - Az ibolya címmel. Ennek a bemutatója augusztus 16-án lesz Gyulán, és szeptembertől a Nemzetiben is látható majd. A Bánk bán legújabb színpadi adaptációja Vidnyánszky Attila rendezésében mutatkozik be szeptember 10-étől, ez az idei évadról került át a következőre. A teátrum vezetőjének határozott törekvése, hogy a három legfontosabb nagy magyar klasszikus mű, Az ember tragédiája, a Bánk bán és a Csongor és Tünde folyamatosan műsoron legyen, ezek közül most a Bánk bán van soron, de hamarosan készül a Tragédia új változata is, és már dolgoznak Szarka Tamással közösen a Csongor és Tünde zenés adaptációján is. Az évad elején, szeptember 29-én mutatják be a világhírű görög rendező, Theodórosz Terzopulosz Kurázsi mamáját. Az őszi időszakban visszatér a grúz Avtandil Varszimasvili is, aki az idei, nagy sikerrel játszott A kaukázusi krétakör után ezúttal A revizort állítja színpadra. Ezt a tervek szerint december 2-ától játssza a teátrum. A következő bemutató december 15-én Toót-Holló Tamás: Aranyhajú hármasok című műve lesz, Vidnyánszky Attila rendezésében. Ebben a darabban az ősi magyar hitvilág és mesevilág elevenedik meg. A 2024-es év elején, vélhetően február végi bemutatóval, Berettyán Nándor viszi színre Sík Sándor István királyát. Március elején mutatja be a színház az Irredenta kabaré című előadást, Vidnyánszky Attila rendezésében. A produkcióban a 20-as, 30-as évek dalai és irodalmi alkotásai idézik majd meg a Trianon utáni Magyarország időszakát. A Lear királyt pedig Valerij Fokin rendezi a szezon második felében, ez április végétől látható majd a teátrumban. Ősbemutatóval zárul az évad, hiszen 2024 nyarára tervezi a színház Esthajnal címmel a Szarka Tamás átiratában és zenéjével készülő feldolgozást Gorkij elbeszéléséből, a Makar Csudrából, ez a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel és a Karaván Színházzal közös produkció lesz, amit Vidnyánszky Attila állít majd színpadra.

 

Szarka Tamás beszél, mellette Toót-Holló Tamás és Nyári Oszkár

 

„A Színházi Olimpia és a MITEM folyamatosan épülő, erős kapcsolatrendszert eredményezett a színház életében, amelyből nagyon sokat profitálhat a teátrum.” – emelte ki Vidnyánszky Attila a nagyrendezvényekkel kapcsolatban. A direktor elmondta, aktív párbeszédet folytat több világhírű rendezővel is, akik szeretnének a Nemzeti Színházban alkotni. „Túlzás nélkül állíthatom, hogy a MITEM a tizedik év végére elhelyezte a Nemzeti Színházat a világ színházi térképén.” – hangsúlyozta Vidnyánszky Attila.

(2023. május 26.)