Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Színházi Olimpia / MITEM

"ÁTMENTEM" ifj. Simet László egyedülálló produkciójának főpróbája

Magyarországon először történik meg, hogy egy ember a Duna felett kifeszített drótkötélen egyensúlyozva sétál át a folyó egyik partjáról a másikra. Az európai szinten is különleges produkciót ifj. Simet László érdemes művész artista hajtja végre a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia nyitóeseményén, a cirkuszi világnap alkalmából, április 15-én a Belgrád rakpart 18. és a vele ellentétes budai alsó rakpart közötti dunai szakaszon.

 

ifj. Simet László 30 méter magasban, a 300 méteres út felénél  |  Fotó: Eöri Szabó Zsolt

 

2023. március 29-én a tököli repülőtéren egy fópróbát láthattunk a Fővárosi Nagycirkusz jóvoltából. Az "ÁTMENTEM" című produkció kétség kívűl világszám. Hírlapíró korszakukra gondolva, egy Ady vagy Kosztolányi szavai kellenének ide, hogy érzékeltetni tudjuk a nézők érzéseit, amint ifj. Simet László félúton megáll a harminc méter magasban, és integet a földön rekedteknek.

A Duna fölötti sétára a Színházi Olimpia megnyitóján, április 15-én kerül sor, kapcsolódva a cirkusz világnapjához és Budapest egyesítésének 150. évfordulójához is. Az Olimpia megnyitó teljes programját is rövidesen nyilvánosságra hozzuk, figyeljék a híreket, honlapunkat.  A cikk végén tálálható galériában pedig megnézhetik a mai főpróba képeit.

 

 

ifj. Simet László artistaművész

Ifj. Simet László édesapjától, id. Simet Lászlótól tanulta a magasdrót-egyensúlyozást, akit Balogh Mihály „Baldio” artistaművész, a magyar cirkuszvilág meghatározó alakja fedezett fel, majd 1955-ben felkérte, hogy csatlakozzon a korszakalkotó Baldio Csoporthoz.  Ifj. Simet László húszévesen csatlakozott szülei magasdrót-egyensúlyozó számához, 1978-tól velük lépett fel a világ legnevesebb cirkuszaiban 3 Simet művésznéven.

 

Csapatmunka. ifj. Simet László a sikeres próba után kollégái körében

 

1989-től drótkötélen motorozott, majd 1995-től a halálkerék is színesítette a művészi repertoárját. Produkciója az Astronauts címet viselte, ami a halálkerék és a magasdrót kombinációja. Tizenhárom éven át visszatérő szereplő volt a Cirque du Soleil műsoraiban (Chemins Invisibles, Le hangar des Oubliés). A Le hangar des Oubliés előadásban főszerepet is játszott, a québeci vámház vámtisztjét alakította halálkerék produkcióval. Dél-Amerika kivételével az összes kontinensen fellépett a legnevesebb cirkuszokban, szabadtéri szórakoztató parkokban, színházakban és stadionokban. Az úgynevezett Skywalk cirkuszi számmal 1997 szeptemberében Budapesten a Szent István körút és a Visegrádi utca sarkánál kifeszített drótkötélen sétált át az ünneplő tömeg alatt, a 2012-es londoni olimpia és paralimpia záróünnepségén pedig 50 méteres magasságban tette ugyanezt.

A mai napig aktív, 64 éves artistaművész 2019-ben megdöntötte saját magassági rekordját: Kínában, az első Wencheng Dawazi International Competition Fesztiválon 87 méter magasban, egy 157 méter hosszú drótkötélen többször is átszaladt. Tehetségét számos szakmai díjjal jutalmazták: Érdemes Művész kitüntetéssel, Hortobágyi Károly-díjjal, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével, valamint számos nemzetközi cirkuszfesztiválon aratott kimagasló sikereket.

 

Az események rendezője: Fekete Péter

Fekete Péter a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója, korábbi kultúráért felelős államtitkár, Jászai Mari-díjas magyar színházi rendező, előadóművész, cirkuszművész, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója. Jelentős szerepe van a cirkuszművészet újra-pozícionálásában országon belül, s határon túl egyaránt. Rövid időn belül az Európai Cirkuszművészeti Szövetség elnökségi tagjává, valamint a Közép-európai Cirkuszművészeti Egyesület elnökévé választották. 2015-től a nemzeti cirkuszművészeti stratégia kidolgozásáért felel, felügyeli, irányítja a magyar cirkuszművészet magújítási folyamatát. 

Fekete Péter és ifj. Simet László

 

Művészi, rendezői alkotó munkáját a Fővárosi Nagycirkusz igazgatójaként az ott futó produkciók rendezéseiben mutatja meg. A világ jelentős cirkuszművészeti szakmai rendezvényeink állandó meghívottja, a legjelentősebb nemzetközi versenyek zsűritagja, szakmai konferenciák előadója. A 2018-as év egyik legnagyobb sikere, hogy az európai cirkuszművészet 250 éves jubileumi évének nyitórendezvényét Magyarországra sikerült szerveznie, melyet kirobbanó nemzetközi sikerrel bonyolított le.

 

-eori

(2023. március 29.)