Molière
Hogy Don Juan mint történelmi személy létezett-e, azt pontosan senki sem tudja, de az biztos, létezhetett volna. A vakmerő nőcsábász hírében álló, a valláserkölccsel mit sem törődő spanyol nemesről már a középkorban is mesélhettek az emberek. A pokol tüzére jutott hűtlen csábító halála ellenére halhatatlanná vált. Irodalmi alkotásokban, zeneművekben, színpadi előadásokban több ezer alakban maradt fenn, és időnként ma is megjelenik, bennünket is elgondolkodtat.
Don Juan történetének első szépirodalmi feldolgozása a szerzetesként is szolgált író, Tirso de Molina alkotása. A sevillai szédelgő és a kővendég című komédia nyomtatásban először 1630-ban jelent meg. Erre épül, ezt dolgozza fel a legtöbb Don Juan-történet. Az alapművet előbb elárasztotta a commedia dell’arte vaskos humora, közben nagyobb hangsúlyt kapott a szolga furfangja, mint a bűnös kalandor elkárhozása. Az újabb és újabb elemzéseknek köszönhetően eljutottunk oda, hogy filozófusok kezdték kutatni és vitatni Don Juan életszemléletének mélységeit, majd közben pszichológiai fogalommá vált a donjuanizmus is.
Molière olasz és francia szerzők előzménynek tekinthető színpadi játékai után írta meg Don Juan avagy a kővendég című komédiáját. Az ősbemutató 1665. február 15-én volt. A szolga, Sganarelle szerepét maga a szerző játszotta. A siker ellenére mindössze tizenöt előadást tarthattak. Az istenhittel kapcsolatos kétségek, a cinikus megjegyzések és az egyházellenesség vádja miatt Molière többször is kénytelen volt változtatni az eredeti szövegen, végül szükség lett a király, XIV. Lajos pártfogására is.
Könnyed szórakozást a 18. században, a Napkirály udvarában sem jelenthetett Molière maró gúnnyal átitatott komédiája. A hittel, a valláserkölccsel kapcsolatos kérdéseken túl a szerelemértelmezés miatt is elgondolkodtató dráma ez.
Illyés Gyula, a Molière-mű fordítója saját drámájában, az Orfeusz a felvilágban című vígjátékában is megfogalmazta Don Juannal és a szerelemmel kapcsolatos dilemmáját. Az egyik szereplőjével mondatja ki: „Nőtől nőhöz nem szerelemszomj űzi Don Juant. Nevetséges a totális szerelem bódult hajszolójának ábrázolni. Épp az hajtja, hogy minden nőt egyforma elragadtatással szeret, teljes valójával, minden esetben; ezért ismétli folyton azt a képességét; azt a lényegre törést…”
A különböző feldolgozások, vélemények közül mindenképpen figyelmet érdemel Puskin 1830-ban írt A kővendég című kistragédiája is. Az orosz költő szerint Don Juan megváltozik. Igaz, kicsit egyszerűsödik a történet, és a Molière-drámához képest újabb szereplők is megjelennek. Donna Anna és Don Juan találkozása mintha már azt bizonyítaná, az igaz szerelem csodákra képes. De messziről hallatszanak a kőszobor dübörgő lépései is…
»
Párizs, 1622. január 15. – Párizs, 1673. február 17.
Jean Baptiste Poquelin, vagyis Molière (a név eredete ismeretlen) első társulata 1643-ban gyorsan megbukott, és a hitelezők elől vidékre menekültek. Az országjáró truppot hamarosan a Napkirály, XIV. Lajos testvére vette pártfogásába. 1658-ban visszatértek Párizsba, és nemsokára már a Palais-Royalban játszottak. 1662-ben elvette Armande Béjart, egykori barátnőjének és színésztársának, Madleine Béjart-nak a lányát (aki a pletykák szerint Molière lánya volt).
A Tartuffe 1664-es bemutatása és betiltása után egy évvel XIV. Lajos királyi társulattá nevezi ki a színházat, amelynek vezetője, drámaírója és sztárszínésze Molière volt. A Tartuffe betiltása és újbóli, végleges engedélyezése (1669) közötti években remekművek sora született: Don Juan, A mizantróp, Amphitryon, Dandin György, Fösvény, később a Scapin furfangjai, a Tudós nők és az Úrhatnám polgár. Molière a Képzelt beteg előadásán rosszul lett, de végigjátszotta a szerepét. Néhány órával később meghalt.
Összeállította: Lukácsy György
(2023. január 19.)